Egy héttel később:
Az a nyomasztó hét lassan, de eltelt. Másnap írt Jack egy értelmetlen szöveget a napjáról és mivel nem volt jó kedvem hangulatjeleket mellőzve válaszoltam neki. Azóta nem írt nekem ami igazából fel sem tűnt. Február eleje van, és olyan hideg akár karácsonykor. Tehát a Jack ügy itt lezárult, ennek a történetnek felesleges lenne utána járni miért, elértem a célomat -mondhatni...
A keddek általában könnyű napok, hatodik óra előtti szünetben azonban csak kifelé meredtem az ablakon. Így rá láttam a suli előtt lévő nagy kupac emberre. A legtöbben dumáltak dideregve kabátjukban vagy pedig épp a cigarettájukat szívták. De akiből csak egyetlen példány volt: az még így is a szívemet facsarta akárcsak egy nyamvadt narancsot.
Legutoljára akkor beszéltünk amikor a francia szintfelmérőmet írtam. Az a délután egyszerűen csodálatos volt, azóta mindennap eszembe jut és arra gondolok mit szúrhattam el. Ez a mai napomon sem volt másképp: a radiátornak voltam neki dőlve a telefonomat a kezemben szorongattam és a tekintetem végig Bradet nézte. Nem tűnt fel neki az emeletről leselkedő lány, őszintén szólva én magam is jól belemerültem annyira, hogy csak akkor kaptam fel a tekintetem amikor Wendy pattant le mellém és a fülembe üvöltötte, hogy 'Bonjour!'
Na igen. A haladófranciások közé kerültem be és holnaptól oda járhatok. Fogalmam sem volt miért csak ma közölte velem az osztályfőnök, de ő a tankönyveimet okolta, hogy azokat meg kell rendelni addig pedig ismételjek. A kezdősök közül senkit sem ismertem de általában Mercy mellé ültem le -egyik osztálytársam-, nagyon kedves lányként ismertem meg, sokat beszéltünk és segíteni is tudtam neki.
-Valami baj van? -kérdezte Wen- Reggel óta szomorúnak tűnsz.
Becsöngetés előtt fél perccel mentem ki a matek cuccomért és akkor jött Brad két haverjával a folyosón. El mellettem még csak köszönésre se méltatva...
-Hosszú. Kicsit honvágyam van meg ilyenek -vontam meg a vállam. Még egyszer kitekintettem de már senki sem volt ott- Volt lecke?
-Dogát írtunk -nézett rám furán.
-Ja tényleg -jutott eszembe.- Kik járnak a haladó franciába?
-Nem tudom. Eléggé sokan, minimum húszan vagyunk. A fél francia tagozatos osztály jár meg innen is nyolcan. Mellém ülsz majd?
-Persze -mosolyogtam.- Megyünk?
Wendy felpattant és hozta a matek felszerelését én pedig a táskámat a vállamra dobtam. Bementünk a mellettünk lévő terembe ahol elfoglaltam egy kényelmes helyet az ablak felől majd tovább beszélgettünk. Amikor becsöngettek a tanár bejött és ki is osztotta a dolgozatokat, az enyém 'A' lett két hibával aminek nagyon örültem.
Hazafelé zenét hallgattam majd neki álltam a Éhezők Viadalának, mivel pár napja kivettem a könyvárból és még hozzá sem értem úgy éreztem ideje lenne. Este a 106. oldalnál kiesett a kezemből és elaludtam.
Másnap reggel borús volt az idő, a szél fújt és az eső is közeledett arra a pontra, hogy elkezdjen esni. Csak előtte megvárja amíg kimegyek az utcára. Csőfarmert vettem fel a fekete magas szárú cipőmmel és egy fekete felsővel. Fru-frumat elcsatoltam, hogy lássak majd pedig natúran kisminkeltem magamat. Míg beértem főleg Chirstina Perri számokat játszott a telefonom az egyiket többször is ismétlésre tettem. Az első órám francia volt, a nyelvi előadóban ezért most mentem be oda először. Tízen voltak bent, köszöntek nekem én visszaköszöntem utána pedig megkérdeztem hol ül Wendy.
-Középső padsor harmadik pad. Te vagy az új lány? -nézett végig rajtam egy szőke hajú srác.
-Köszönöm és igen. Katie Fielder vagyok.
Az ő nevét nem hallottam mert addigra visszatettem a fülhallgatómat a fülembe amiben tovább csenget a Thousand Years. Folytattam a tegnap elkezdett könyvet majd valaki felkapcsolta a villanyokat ezért feleszméltem.
-Miss Fielder? Itt vannak a könyve és a munkafüzete. Gratulálok a szintfelmérőhöz igazán jól sikerült. -mondta egy középkorú bajszos és szemüveges úr, a tanárom.
-Köszönöm -vettem el és újra körbe néztem.
Még nem volt itt Wendy, de egyik barátnője se az osztályból, olyanok voltak még bent akikkel vagy nem beszéltem vagy nem érzem, hogy kedvelnének. Pedig nem tudom mit tettem, egyszerűen próbálok láthatatlan maradni. Ekkor pillantottam meg egy hatalmas zongorát pár méterrel mögöttem. Na ez hogy került ide?
Wendy csöngetés előtt egy perccel esett be kezében a könyveivel, a táskájával, egy forró teával és egy kakaós csigával.
-Szia! Soha többé nem veszek reggel a büfébe semmit! Akkora sor van, és betolakodnak eléd a nagyobbak -fújtatott mérgesen miközben a teáját szorongatta. Elmosolyodtam rajta, majd megszólalt a csengő.
Erre bejöttek egy páran és helyet foglalnak. Az előttem lévő padot is elfoglalta két srác: Wendy előtt egy fekete hajú izmosabb srác előttem pedig...Brad. Ó ne már, most komolyan?!? Épp egy tegnapi történetet mesélt a padtársának mikor a tanár figyelmet kért és köszöntött minket.
-Bonjour Mesdames et Messieurs! Ma csatlakozott hozzánk egy új hölgy, Madame Fielder. Most pedig próbáljuk el a szorgosan tanult dalunkat.
-Dal? -kérdeztem suttogva Wendytől.
-Ja, ballagásra. Franciául kell énekelni majd pfuu.. Tessék a szöveg én már tudom.
Letette elém a szöveget én pedig Brad-et bámultam aki még csak felém se nézett. Amikor a tanár elkezdett zongorázni felnevetett valamin és mivel az előbb hallottam a nevemet gyanítom rólam volt szó. Lehet igaza volt apunak: ha felcsatolom a hajamat tényleg hasonlít a fejem egy sütőtökre.
A mellette ülő srác hátra pillantott majd megint nevetett, a tanár rájuk szólt és előröl kezdte a zongorázást. Ők jól szórakoztak, Wendy a telefonját nyomogattam dúdolva a szöveget én pedig szomorúan lehajtottam a fejemet és elkezdtem mondani a szöveget lehetőleg a dallamra.
-Hé Katie! Nem is mondtad, hogy ilyen jól sikerült a dolgozatod -fordult felém félmosollyal Brad.
-Úgy látszik, tudok valamit -vigyorogtam el magamat közben pedig fülig pirulhattam.
Oh-la-laa! Hozzám szólt, hm ezt meg kell ünnepelni!
-Gratulálok -emelte fel a hüvelykujját elismerően majd elsétált.
-Je t'aime -suttogtam alig hallgatóan.
Aznap még egyszer találkoztunk, az utolsó óra előtti szünetben: szokásosan kint ültem a radiátoroknál azt várva mikor sétál el mellettem újra, mikor szívhatom újra az orromba azt a bolondító illatát. Az órámra pillantottam, három perc volt még csengőig ezért eltettem a töri füzetemet és helyette a telefonomat kezdtem nyomkodni. Az érzésem nem tévedett, ugyanúgy megérkezett az egyik haverjával, szó nélkül elment az illata pedig összekeveredett a cigaretta tipikus bűzével. Újabb dolog amit megtudtam, ami taszítania kellene mint ahogy volt már néhány lány akit összetört lelkileg. De bennem mégis a hajthatatlan vágy volt iránta. Meg akartam szerezni!
Lassan bejött a tanár, a terembe én pedig a helyemen ülve teljesen kikapcsoltam, idétlenül firkáltam a füzetembe mikor felszólított a férfi.
-Tessék? -kérdeztem meg mire a tanár elismételte a kérdését én pedig csak meredtem a táblára írt szövegre. Ezt értenem kéne?
A szerdákban semmit sem szeretek, próbák vannak a ballagás utáni táncra, és a dalokra. Persze minden osztálynak egyenlőre külön aminek semmi értelme sincs és nem is tudok kire bámulni. Egyszerűen annyira fura lettem! Úgy viselkedek mint egy kis kilencedikes akinek megtetszett valaki pedig már tizenkettedikes vagyok.
Csütörtök: Aznap reménytelenül ballagtam be, még csak nem is siettem a pár perc múlva esedékes testnevelés órámra. A tanár kitalálta a gerendán való táncolgatást amitől a szemforgatásom enyhe kifejezés volt az utálatra. Régen táncoltam de csak magamban. A teremben ott volt minden amiből ma lesz osztályzás. Csendben félre vonultam a terem sarkába ahol a vonal mentén sétáltam végig mintha már élesbe lennék.
-Katie! Mutasd mit tudsz.
A lányok némán meredtek rám én pedig elindultam. Felmásztam és azonnal lenéztem, amitől annyira tériszonyom lett, hogy azonnal elfelejtettem minden lépést. Ránéztem a lányokra és elmosolyodtam. Mind bátorítóan néztek, talán egy-kettő nézett ellenszenvesen.
Kár, pedig nem tűnik rossznak a társaság, én pedig így mutatkoztam be. Nincs baj? -kérdezték tőlem néhányszor- Hogy nincs-e? De van, rengeteg! De nem akarom senki szívébe belekarcolni mennyire utálom magamat, főleg mert az emberek 99%-át nem is érdekelné. A másik pedig ami ellenezte a gravitációt, ami lehúzna a végtelen mélybe egy név volt akivel nem tudtam mit kezdeni: Brad.
Fájt valami, belül mintha a szívemet eltömítette volna valami. Ez talán a szerelem azon fázisa amikor tudod, hogy Neki semmit sem érsz. Még a gondolatot se, hogy hozzád szólna. Amikor erre gondolok úgy érzem mintha megfojtanának, a hasam összehúzza a testem amitől úgy festek néha mint egy öregasszony. Étvágyam nem volt pedig nagyon éhes voltam. Belegondoltam émelygő gyomromba, és elszédültem...
-FIELDER! Egyensúlyozz az ég áldjon meg negyven centiméter és ötös!
Ez a hang térített vissza a valóságba, de a gyomrom szörnyen megnehezedett, a fejem pedig ólomként nehezedett a nyakamra. A színek összefolytak egységes fekete-lila összhatásra és mikor tettem volna meg a következő lépést a talpam begörcsölt amitől leestem a közel másfél méteres gerendáról.
-Nyugalom lányok! Fielder nézz rám.
Próbáltam visszaszólni de nem bírtam, nem volt már annyi erőm. Amikor magamhoz tértem az orvosi szobában feküdtem, erre akkor jöttem rá amikor megláttam a nővért aki odasietett hozzám. Azonnal adott egy pohár fizet és kettő kókuszgolyót amit azonnal meg kellett ennem. Nagyon jól esett, azonnal elpusztítottam.
-Mikor ettél utoljára?
-Nem tudom. Talán tegnap dél körül. Nem volt étvágyam azóta.
-Van valami lelki problémád? Nyugodtan mondd el -nézett rám egy barna hajú nő az arcomat fürkészve. Eszem ágában sem volt bármit is elmondani neki.
-Csak most költöztem ide. Sok a változás -vontam meg a vállam, bízva abban, hogy elenged.
-Felhívjam valamelyik hozzátartozód? Van ennivalód?
-Nem kell, köszönöm. Boldogulok.
-Ha bármi lenne gyere nyugodtan, de tényleg! Ja és egyél, az nagyon fontos!
-Renden -válaszoltam kifelé botorkálva.
A tesi teremben teljesen mások voltak, az öltöző be volt zárva. A második emeletre felmászva mentem az osztálytermembe ahol senki sem volt, megnézem az órát majd nagy nehezen rájöttem, hogy most francia van.
Elbotorkáltam a teremig és kopogás után benyitottam. Mindenki kérdőn meredt rám, a cicanadrágomban és az iskolai pólómban. A tanár bólintott mintha mindent tudna majd mondta, hogy nyugodtan egyek az óráján, sőt kötelez rá! Leültem a harmadik padba ahol Wendy átölelt és elmondta hova tette a ruháim. Szegény táskámra meredtem ami majdnem kettérepedt. Kivettem belőle egy natúr vajas zsemlét és halkan enni kezdtem. Közben próbáltam figyelni de az előttem ülő fiú hátradobott egy levelet amit azonnal kinyitottam:
Mi történt?
Miután észhez tértem megkérdeztem Wendy-t mi is történt velem ő pedig leírta a papírra és odaadta Bradnek.
De miért Kate?
Átfutottam a levelet mert volt értelmes a válasza hamar rájöttem miért, Wendy ezt írta:
Megviselte az elköltözés ami hosszú de nem rád tartozik. A gerendán pedig tökéletesen végigcsinálta a feladatokat mikor elveszítette az egyensúlyát és leesett. Az orvos azt mondta, alacsony a vércukorszintje és valószínűleg nagyon régóta nem evett.
Wendy voltam.
Válaszom: Csak nem volt étvágyam. Már jobban vagyok.
B.: Ne felejts majd átöltözni ;)!
Válasza megmosolyogtatott és a fájdalom édes érzéssé alakult át. Szünetben mindenki kiviharzott, a tanárral beszéltem pár sort, Wendy odaadta a füzetét majd elsietett mert hívatták a bemondón át. A vécé felé vettem az irányt, de az ajtónál megállítottak.
-Ugye nem vagy anorexiás? -kérdezte.
-Nem -vágtam rá- Mindegy -hagytam rá.
Gyorsan felöltöztem és megigazítottam a tükörnél a hajamat. A teremben többen megkérdezték, hogy jól vagyok-e? amit egy 'Igen, már sokkal.' el is rendezett. A szekrényemből kivettem a matek holmimat mikor valaki mögém állt.
-Tudom, hogy van valami. Mi bánt ennyire?
-Brad! Teljesen mindegy, mi lenne más ha elmondanám?
-Talán tudnék segíteni -nézett rám komoly de ámulatba ejtő szemekkel.
-Nem tudnál. Megoldom, csak hagyj menni -ellöktem magam a szekrénytől ami lendületet adott elindulni de még mindig röhejesen gyenge voltam.
-Ezt még nézni is rossz -kapott utánam- Gyere -húzott maga után, de eléggé nehéz volt tartani vele a lépést. A büfébe vitt le ahol vett nekem egy sonkás szendvicset és egy tábla csokit. Nem fogadtam el, egyszerűen elkezdtem makacskodni mikor az a fiú akit szeretek elkezdett foglalkozni velem!
-De igen megeszed! -szólt rám erős hangnemben. Ettől azonnal elvettem a szendvicset és mire felértünk a termemhez megettem a felét.
A radiátoron álltunk meg, ahol elkezdtünk dumálni. Nagyon jól esett a törődése, pedig akkora egy hárpia voltam...
Lazán nézelődött én pedig végig arcát bámultam, egyszer összetalálkozott a tekintetünk és elvigyorodott.
-Na mi az?
-Annyira aranyos vagy velem. Köszönöm.
Vállat vont majd megszólalt a hosszas csengő. Pár pillanatig még kint ácsorogtunk, majd mikor megjelent az osztályfőnököm szólt neki, hogy irány befelé.
-Ne légy hülye! -mosolygott rám majd elindult a saját terme felé.
