Karácsony

 Sajnálom a késést reménykedtem még néhány olvasóban de a mostaniaknak is nagyon örülök :))! A következőt egyenlőre nem tudom mikor teszem fel mert zsúfolt hetem lesz de már nagyjából meg van a történet. Remélem tetszeni fog és írtok hozzá, jó olvasást :)!

December huszonharmadikán korán elaludtam reggel pedig arra nyílt ki a szemem, hogy karácsony van! Elfojtottam az örömömet és levonultam a konyhába ahol apu mikor meglátott és hirtelenjében lecsapta a telefont.
Értetlenül rámeredtem és tovább haladtam a konyhába. A kávémba tettem annyi tejet, hogy kellemes barna színe legyen a sötétből. Apu csatlakozott hozzám, szótlanul.
A telefonom értesítő hangja csilingelt fel, kivettem a bordó köntösömből a készüléket. Az asztalra tettem és feloldottam a billentyűzárat, így kimutatkozott a háttérképem.
-A szerelem gáz, csak azt ne mondd hogy az vagy! My heart beats for you, (a szívem üt érted) miféle nyálszöveg ez? -szólalt meg először. 
Megemeltem a fél szemöldököm és elpirultam. Magam sem tudtam mit érzek.
-Ó ugyan apu. Mintha lenne is esélyem bárkinél.
-Ne butáskodj már! Mondjuk ha a méretedben lévő pulóvereket hordanál... De így is csinos vagy! Szép arcod van és gyönyörű mosolyod! Még jó hogy, az én lányom vagy!!
Felnevettem és belekortyoltam az italomba, az ő önbizalom növelői esnek mindig a legjobban. Megreggeliztem, és lehoztam a padlásról a karácsonyi holmikat.
-Mész ma valahova? -kérdezte apa, miközben a műfenyő ágait állítgattuk.
-Persze, tíz perc múlva így pizsamába.
-Azt hittem, veszel azért veszel fel legalább egy kabátot.
-Nem, nem olyan gyerek vagyok én. Mezítláb akartam futkosni az utcába.
-Vegyél sapkát. -csapott fejbe az égő dobozával
Miután végeztünk ezekkel lezuhanyoztam, fogat mostam és felöltöztem. Nem vittem túlzásba, egy cicanadrágot vettem fel fehér ujjatlannal és egy kockás inggel. 
Délután nem volt jobb dolgom mint a laptopom előtt sorvadni, de amikor a jobb szemem ami amúgy is rosszabbul lát, elkezdett fájni lecsuktam a gépet és a nappaliba leballagtam. A közepén helyezkedett a kis fa, színes díszekben és fényes égővel. Alatta volt kettő ajándékcsomag, az enyém aputól, és amit én adok neki.
Egy filmet nézett a kanapén és csatlakoztam hozzá, mindenáron kiakartam deríteni kivel telefonált. Egy új nő van a képben? Mégis mi a csuda lehet ?!
-Kivel telefonáltál reggel? -kérdeztem azonnal beleugorva a mély vízbe
-Csak egy rokon. Felhívott karácsony alkalmából.
Kicsit se hittem neki, ez olyan szinten hazugság ahogy van. Úgy tettem mintha nyugodt lennék, és tovább néztem tévét.

Másnap reggel már megszokásból azzal kezdtem, hogy kinéztem az ablakon. Csak felhők hevertek az égen. Olyan álmosító hatásuk volt, hogy majdnem mentem visszaaludtam. Felvettem egy csőfarmert és a szürke pulóveremet ami tényleg nagyobb mint a méretem. De itthonra mit ékeskedjek?
A hajamat kiegyenesítettem és lementem a földszintre. Egyedül voltam az egész házban, ezért befeküdtem a tévé elé. Amikor a kapu becsapódott felugrottam és megpillantottam az órát.
A csudába! Gyorsan szaladtam a konyhába és úgy csináltam mintha már épp a reggelit fejezném be, miközben mosogatást imitáltam. Az egyetlen dolog amit utál apu ha elterülök a nappaliban -vagy akárhol- és figyelmen kívül hagyok bármit. Míg csinálta az ebédet lehoztam a gépemet és elkezdtem blogolni.
Igen, elkezdtem írni de még csak vázlatként. Írtam néhány bekezdést egy álom karácsonyról ezzel a címmel: Az ami nem fog valóra válni.
A címe pedig "láthatatlan lány" ez illet a legjobban rám. 
Délután ötkor megérkeztek a nagyszüleim, és együtt ettük a karácsonyi pulykát. Mindezek után letelepedtünk a rekamiéra a fa előtt. Beszélgettünk erről az évről, majd átadtuk az ajándékokat. 
-Mindig huszonötödikén jöttök ezért még fent van a szobámban, szóval lehozom. -felszaladtam és megpillantottam a telefonomat: egy üzenet érkezett ismeretlen számról. Nem érdekelt ki hiányolt, mert most a családommal voltam, még ha csonka is volt -Tessék! -adtam át nekik- Neked apu pedig ez!
Végig néztem, ahogy kibontják és meglepődnek. Utána pedig nekem adták oda a csomagokat és végül apunak. Ő nem fogadta jó néven a szülei igyekezetét.
-Megmondtam, hogy nem kell pénz. Nem segélyekből akarok élni és nevelni a lányom.
Azzal tisztában vagyok hogyan állunk anyagiak terén ezért a fizetésemet félre teszem az egyetemre ne neki kelljen állni vagy pedig kifizetek csekkeket, időnként bevásárolok. Már beletörődött de úgy látszik a nagyszüleim most komolyabb összeget adtak neki. Apu pedig rühelli ha szánalomból segítenek neki, vagy csak egyszerűen már maga a támogatás. Szerinte ez egyenlő azzal mennyire rossz apuka és nem tud engem nevelni. Pedig de! Nála jobbat el se tudnék képzelni...
-Nagyi mi történt? Most a szokásosnál is jobban ordít.
-Te nem tudod? Lewis el se mondtad neki? Joga van tudni a lányodnak mi történt és mit akarsz tenni!
-Miről? -kaptam fel a fejem de meg se hallották. "Egy újabb családi dráma ez csodálatos!" -gondoltam magamban- "Nem elég, hogy mindent tudok most még el is kell játszanom mindent meg is kell hallgatnom mintha nem tudnám."
-Figyelj kicsim... Néhány csekket nem szoktam kitenni az asztalra az utóbbi időben mert képes vagy befizetni. A fizetésemmel késtek egy csomót ezért felszólítást kaptam. Aztán együtt befizettem az összeset de ennivalóra már alig jutott meg a karácsonyi őrületre így a kábel tévét nem fizettem be és most onnan küldték ki a felszólításokat és a pótdíjakat. Megtennél nekem valamit, hogy segíthess nekem?
-Persze apa! Bármit, vedd úgy már megtettem.
-Ígéred?
-Igen. Esküszöm.
-Költözz Londonba anyádhoz. -közölte hidegen.
-NEM! -vágtam rá.
-Légy szíves kislányom. Megígérted nekem.
-Jó oké igazad van. Leteszem az érettségit és a nyarat ott töltöm. Onnantól úgy is egyetemre fogok járni és csak időnként fogok tudni hazajönni.
-Van egy kis bökkenő. Előbb kéne elmenned.
-Mikor? -kérdeztem de tudtam: valamikor a közeljövőben lesz a válasza, talán a tavaszi szünet vagy a félév.
-Holnap délután.
-Na azt várhatod! Nem megyek oda a félévemet itt fejezem be és a sulit is! Nem kérheted, hogy elmenjek hiszen a lányod vagyok! Ahhoz a nőhöz akarsz küldeni aki elvált tőled a pénz miatt és évek óta fel sem kereste a lányát?
-Felhívott egy hete mit adjon neked és megkérdeztem szeretné-e ha hozzámennél egy időre és nagyon ujjongott.
-Én akkor se megyek oda. Kérlek apa...
-Kislányom muszáj.
-Jól tönkre tetted a karácsonyom mit ne mondjak. 
Felszaladtam a lépcsőn és neki dőltem a falnak, elkezdtem blogolni.

"Anyámhoz kell költöznöm. Évekig nem találkoztunk és haragban váltunk el. Nem bírnék a szemébe nézni azok után, hogy 12 évesen indulatból annyi mindent mondtam neki. Nem akarok új suliba se menni. Jack... a neve mindenre magyarázatot ad. A vele lévő kapcsolatom igazi regény... a fejemben. Kétszer már összeházasodtam vele háromszor elváltam most pedig hagyjam el? Vannak dolgok amiket nem lehet megmagyarázni. Mint az érzelmeimet iránta. A szerelem ami el se kezdődött de vége lett. A hajó ami a kikötőben használatlan állapotban van mégis már annyiszor mentek rajta. Valahogy mindig elrontottam azt amikor közelebb kerülhettünk volna egymáshoz. London hozhat nekem szerencsét..? A One Direction-nal biztosan. Ha addig élek is eljutok egy koncertre <3!!
btw: csak ne kelljen velük beszélnem akkor mindent elrontanék, még távolságtartói nyilatkozatot is csinálnának :/.."

December

Végzősnek lenni a legjobb dolog egy gimnáziumban, főleg ha hamarosan eljön a karácsony. Mások díszítik fel az egész épületet mert te arra hivatkozol, hogy tanulnod kell miközben az osztálytársaiddal ültök egy kávézóban röhögve az alsóbb évesek szerencsétlenségén. Külsőre.
Belsőre pedig kész nőnek vagy férfinak érzed magad arra gondolva, most fog eldőlni az életed abban a kisvárosban ahol mindenkiről tudsz valami pletykát és együtt mentek mindenhova.
És mi van ha nem?! Akkor mi tévők legyünk...? 

-Hé Kate! Utálom amikor ilyen csöndes és depressziós vagy! -dobott fejbe egy összegyűrt papírlappal Jack, az egyik osztálytársam.
-Nem vagyok az vak egér! Csak szar lesz olyan egyetemre járni majd ahova nem jut be az osztály nagy része.
Ez tényleg igaz. Az osztály él tanulói közé tartoztam, csak akkor kaptam rossz jegyet ha belegondoltam mennyire szánalmas az életem. Akkor képes voltam napokig nem tanulni és a hátsó padban duzzogni. Nem kifejezetten hatott meg senkit, arra gondoltak épp a periódusba vagyok. Barátom az osztályba nem volt, de nem kellett hiszen ráfáztam kétszer is. Viszont a csoporttársaim bolondok voltak és néha vették a fáradtságot, hogy elhívjanak engem is valahova. 
Most is épp itt ülök az egyikkel. Történelem dolgozatnál kész kincsnek számítanak akik nem a szépségükben hanem "tudásukban" vannak inkább előnyben. Nem szerettem dicsekedni az átlagommal. Főleg mióta leadtam a fizika és kémia tantárgyakat, azóta még jobb lettem és hivatalosan is hordhatnék kocka szemüveget fogszabályzóval és trapéznadrágot szandállal.
-Hé stréber kisasszony! Csak akkor kapsz még egy kávét ha segítesz! -még egy galacsin eltalált.
Letettem a forró italt és közelebb férkőztem hozzá. Megcsapott Jack illata... Ó magasságos egek még kilencedikben mennyire oda voltam érte. Most csak lazán mellé ültem és egy óvatlan pillanatban beszívtam az illatát. Kivettem a kezéből az atlaszát.
-Ez itt nem Danzig! Ez itt Danzig! -nevettem el magam a hülyeségén.
-Most az a szar harminc kilométer számít?
-Ha átakarsz menni igen. Figyelj itt az atlasz és a vaktérkép. Ez egy eléggé vékony lap szóval áttudod másolni mi hol van...
Este hétig be sem állt a szám addig magyaráztam neki az anyagot.
-Tíz perc múlva zárás van. -szólt a fiatal srác a pult mögül felnézve a telefonjáról.
Összeszedtem a cuccaim és kezdtem felvenni a kabátom.
-Köszi Kate életmentő vagy! -nyújtott át egy forró vaníliás latét.
-Ugyan már, nincs mit! Én is tanultam. Otthon csak unatkoztam volna így viszont magamba döntöttem két pohár kávét és most pörgök mint egy...egy kerék.
Sziporkázó humorom kimutatkozott, mint egy kerék...
Hazafelé megittam az innivalómat és röviden kikérdeztem mit jegyzett meg. 
-Figyelj, holnap még nézd át a jegyzeteket és aludd ki jól magad. Ne izgulj mert mindent tudsz és jól fog sikerülni. Nem is nagy dolog csak még egy jegy félév előtt. Fogd fel így.
-Te könnyen beszélsz. Neked csak egy újabb jegy, te olyan okos vagy.
-Ezért kellek az embereknek és ilyenkor. Ha egy sorsdöntő dolgozat van megtalálnak. -mosolyodtam el de belülről átkoztam magam amiért engedtem kihasználtatni magamat.
-Ez nem így van. Oké tényleg tanultunk és igazad van, de téged választottalak Paul helyett.
-Mert Pault mindenki buzinak hiszi és az emberek inkább mutatkoznak egy stréber lánnyal mint egy olyannal aki a saját nemébe szerelmes. -nevettem el magam.
-Oké igazad van de én nem ezért csaptam le rád.
-Fogadásból?
-Nem, ne becsüld már le ennyire magad! Szívesen megismertelek volna, négy éve vagyunk osztálytársak de még mindig csak a nevedet tudom, a korodat és kedvenc kávé fajtádat.
Pontosan ez volt a célom. Nem engedtem meg másoknak, hogy kiismerjenek, mert akkor rájönnek mi a gyengém amit nem szabad megtudniuk. Még pedig például azt, mennyire csórók vagyunk.
-Mégis mit akarsz rólam tudni? Tök unalmas vagyok, nincsen bennem semmi érdekes. Hacsak nem érdekelne, hogy a kedvenc színem a szürke, szeretem a One Directiont és utálom ha elítélnek.
-Csak magyarázná el nekem valami mi bennük olyan szemfényvesztő!
-Ha végig hallgatnád a számaikat és képes lennél végre a belsőre figyelni életedben először és nem a külsőre megértenéd. Te is csak azóta állsz velem szóba mióta a saját keresetemből veszek magamnak ruhákat meg smink cuccokat. Ja és mióta a fogszabályzó sincs rajtam. Tizedikig még le is tagadtad, hogy ismersz engem! 
-Te dolgozol? -kérdezte meghökkenve- Én?! Soha nem tagadtalak le!
-A francba... -tettem a fejemre a kezem- Miért árultam el? Igen, letagadtál még anno februárban mikor odamentem hozzád suli után. Te meg a nagymenő haverjaiddal néztétek a cicababákat akik a farsang miatt még az átlagnál is rövidebb szoknyát viseltek. Nem is tudnám összeszámolni aznap hányszor lett "véletlenül" elejtve a szekrénykulcsaitok.
Leesett neki, nekem pedig eszembe jutott miért mentem oda hozzá akkor: Pár nap volt a Valentin napig és nem bírtam türtőztetni már magam, beakartam vallani neki mit érzek. Innentől mindenkinek ismerős lehet a történet mi következett.
-Szia. -köszöntem el tőle és kezdtem előkeresni a lakáskulcsomat a zsebemből.
-Itt laksz? -kérdezte kiesve gondolatmenetéből.
-Igen, akarsz erre is valami gyökér megjegyzést tenni?
-Sajnálom. -mondta és elsétált.
Beléptem a lakásba, minden érzést kiiktatva a testemből és megláttam apukámat a konyhában a vacsorával bajlódva.
-Szia! Egy hét és karácsony! -újságoltam el neki mintha nem tudná.
-Helló kincsem! Igen tudom, és mennyire gyűlölöm! Még hogy a szeretet ünnepe? A kizsákmányolás ünnepe, és az olyan magányos emberek kínzó napja mint az enyém.
-Mondtam neked valamit, nem kell ajándék. Csak a pogácsád.
-Csak miattad fogok sütni, az egész életem egy csődtömeg. Utálok élni.
Apa önsajnálata újra kibontakozott. Havonta egyszer kiszokott törni raja általában amikor megkapja a csekkeket míg a fizetését csak jókora késéssel. Viszont a szeretet ünnepén újra kifog törni hiszen szörnyen magányos és csak robotként él. Annyira szívesen elvinném valahova nyaralni de egy fontom nincsen rá.
-Én mindig itt leszek neked Apu! -öleltem át és odanyújtottam egy zsebkendőt.
-Nem vagyok kislány, nem szoktam sírni.
Elmosolyodtam mert annyira büszke férfiasságára, hogy még füllent is érte. Szörnyen utálom anyámat amiért elhagyta őt és összezuhant. Legszívesebben úgy beolvasnék neki, hogy még a szomszéd város is tudna róla.

A suli utolsó hete lassan eltelt és eljött a karácsony. Az ajándék csomagoláson már túl vagyok, ahogy az egy héttel ezelőtti beszélgetésemen is Jack-el. Elkerültük inkább egymást. Egy rövid üzenetet írt nekem mikor megkapta a dolgozatát:
"Négyes lett, nem fogok megbukni. Köszi!"
Ezt is az egyik szünetben amikor a szekrényemből pakoltam ki a tankönyveimet ő pedig tőlem két méterre állt a sajátjánál. Nem szégyell a nyilvánosság előtt, hát persze! Hidd csak ezt, te kis tudatlan.
December huszonharmadikán korán elaludtam reggel pedig arra nyílt ki a szemem, hogy karácsony van! Elfojtottam az örömömet és levonultam a konyhába ahol apu mikor meglátott és hirtelenjében lecsapta a telefont.