Őrültek háza

Már csókolóztam vele, mégis más volt mint eddig. Nem olyan mintha begyakorolta volna, nem nyálas, hanem tökéletes. 
-Nincs itt szó semmilyen időjárás mániáról.
-Reméltem.
Arcát enyémhez szorítottam miközben az arcomon levakarhatatlan mosoly és boldogság ült. Végre! Talán mégsem vagyok akkora átok amekkorának éreztem magamat az elmúlt évek során.
-Most már menj be, este hívlak.
Újra megcsókolt, és elindult. Szerencsétlenül kotorásztam a táskámban a kulcsomért. Nem ázott meg semmi benne, mert óvtam és vastag az anyaga. Míg a bejárati ajtóig sétáltam írtam Wendynek egy üzenetet.
"Helyzet van. Hol vagy?"
Kinyílt az ajtó amin a barátnőm kukucskált ki. Sejtelmes vigyora volt, annyira hogy már idegesített de mégis nevetnem kellett.
Ledobtam a vizes cuccaimat, megtörülköztem majd felvettem egy otthoni nadrágot pulóverrel. 
-Szóval? A randi...?
-A randi elment, az eső várhatott volna de az elköszönés nagyon helyén volt.
-Mi volt a baj?
-Kiismerhetetlen vagyok és soha nem tudta mit gondolok vagy érzek.
-De elmondtad neki, nem?
-Röviden beavattam néhány dologba.
Tizennyolc évesen, elértem egy normálisan induló kapcsolatot. Nem akartam már több tinis zűrzavart magam körül. Ezt úgy jelentettem ki magamban mintha én lettem volna a suli királynője akit mindenki akart -persze nem voltam az, a suli háromnegyede azt se tudta, hogy létezek- és csak két szerelmem volt korábban. Azonban mindkettő tele volt zűrrel, kavarodással, féltékenykedéssel és sorolhatnám. Ezúttal remélem, nincs a képben másik lány -habár hamar megtudnám mert mindig a végzősökről pletykálnak- aztán nem fog féltékenykedni más srácokra akikkel szóba állok. Nem, ilyen nem kell több. Hamarosan tizenkilencként úgy gondolom, ideje egy olyan kapcsolatnak ahol nem akarnak elrejteni, vagy titkolni. Úgy érzem ki kell, és kifogok lépni az árnyékomból. Eljött annak a kapcsolatnak az ideje amit vártam, és nem csak egy nyavalyás álom lesz.
Ez a gondolatmenet mind szép és jó de ez a valóság és nem egy sorozat. Magamnak kell megtennem mindezeket és nyakamon az érettségi is. Hamarosan ballagás, nincsen ruhám és a hajam töredezett. Az érettségire négy éven keresztül tanultam, sose voltam kitűnő de nem is álltam bukásra szóval az osztályomba a jók között voltam. Azonban az utolsó félévemben nagyon elhanyagoltam mindent.

Reggel mindezt anyura zúdítottam a nappaliban.
-Anya!! Segíts! Nyakamon az érettségi, nagyon keveset tanultam, nincsen semmilyen ruhám a táncra, se a ballagásra! Mihez kezdjek?
A szikra ami a felnőttévállásomról gondoltam, ezzel az apró hisztivel tiportam porrá a lelkemben.
-Ne mondj ilyeneket! Remek jegyeid vannak és azok is voltak. Arra gondoltam a ballagásod délelőttjén elviszlek fodrászhoz, de a ruhákkal mi a baj? -ráncolta a szemöldökét.
-Hogy nincsen! Anyu, én nem voltam még egyetlen bálon sem.
-Ez nem egészen van így. A bordó talárod meg van, Wendy anyukája elhozta valamelyik nap mert nem értem rá. Ja, a sapkáddal együtt. Az alá veszel valami vékonyat és kész. Táncolós ruhát pedig megbeszélitek a suliba, majd...
-Bordó. Az is. Az a suli színe így a fiúknak olyan nyakkendő nekünk meg ruha, vagy fehér bordó övvel vagy valamivel amivel jelzed a sulihoz való tartozást.
-Meg van! -csillantak meg anyu szemei- Kapsz egy ruhát ballagásra rákötünk egy bordó övet, a körmeid is bordóak lesznek és a cipő is.
Tehát ez a vészhelyzet rendben van. A sápadtas bőrömhöz pedig illik a rózsa sötét árnyalata szóval emiatt sem kell aggódnom. Szóval kezdhetek tanulni.
Brad délután hívott fel, így tartottam egy három órás szünetet. Moziba mentünk, megnézni valami új filmet amiért sokan odáig vannak de szerintem unalmas volt. Kiszámítható volt a történet és a film egyetlen bunyójelenetében látszott ahogy az egyik színész nem üt be neki. Jó, valójában nem de műnek hatott az ütés. Egyszer elég volt megnézni, a két nagy adag pop corn elfogyott szóval valami még is jó volt benne, a társaságon kívül. Utána lassan hazakísért míg én a fősulijáról faggattam.
-Kollégiumba leszel?
-Igen, mert a városban kaptam munkát is. Apu állja a tandíjat, de azért kéne pénz.
-Jogos -bólintottam.- Na is mit szólsz a talárodhoz? Szép a színe?
Jóízűen felnevetett.
-Nagyon szép árnyalatot választottak... a kékből. Komolyan azt gondoltad, hogy nekünk is olyanba kell végigvonulni?
-Igen! -ért földet az állam.- Pedig úgy megnéztelek volna titeket. Taylor bordó talárban? Viselt egyáltalán valaha bármit a fekete-fehér-szürke kombináción?
-Kéket is szokott, és van egy piros kockás inge. Egyszer láttam zöld felsőbe is, de ezek ritka alkalmak. Nem gót meg ilyenek csak szereti a stílust.
-Trey?
-Láthattad, hogy Trey szélességben olyan mint te meg én együtt. Ő az izompacsirta -röhögött.- De nem az izomagy, hanem akit mindig félreismernek. Ugyanaz a kajaimádó hülye gyerek mint régen, csak tele izommal.
-És te? -néztem rá nagy szemekkel.
-Én meg... az alternatív, vagy talán aki senkit sem kedvel, aki kihasznál másokat. Nem tudom, kívülről még soha nem láttam magamat. Bunkó? Jó, az biztos, akkor én vagyok köztük aki bunkó volt és másokon röhög.
-Volt?
-Talán, az a szerep nem mindig jó, főleg ha nem is olyan vagyok.
-Ismerős, én is sokáig megjátszottam magamat. El sem hinnéd milyen voltam régebben -halvány mosolyt ült ki arcomra.
Megpillantottam az otthonom kapuját így búcsút vettünk egymástól. Megint kicsit másféle csók, de még jobb, még szebb.
Eközben üzentek a telefonomon, hát persze, Wendy.
"Ezt hallgasd meg, tegnap jött ki a klippje. Meg van a közös számotok. Behalok, egy napon összejönni egy szerelmes számmal. Az örök szingli xx"
Ráböktem a youtube linkre ami Calvin Harris és Ellie Goulding közös száma volt az I Need Your Love.
"Ne" -gondoltam. Ebben rengeteg minden volt amiért tényleg közös szám lehetne a mi -azt hiszem- szerelmünkben. Hiszen sírtam és meg is bántott, azonban az összes könny, összes hazugság, összes szemétség úgy érzem megváltozott mióta ugyanazt érezzük. Talán nagyon belehabarodtam ebbe a Brad, és szerelem ügybe. Sőt, boldog vagyok és őszintén. Ennyi elég volt nekem.

A következő héten ráhangolódtam a tanulásra. Fogalmam sincsen, hogyan csináltam de maradt időm Bradre, Wendyre és még magamra is. A suliban igyekeztem figyelni ami sikerült, délután tanultam a tételeket és ismételtem, este összefutottam Brad-del és sétálgattunk. Mivel a nap már később ment le mint télen, így azt is megnéztük majd hazamentünk és aludtam. Nem vittem túlzásba a tanulást, hogy elalvás előtt vagy suliba menet is a füzetemet tanulmányozom hiszen soha nem mentem egyedül. Wendy, aki új becenévvel gazdagította önmagát -Alondy- velem osztotta meg a jövőbeli macskás terveit. 
A hétvégémet otthonra terveztem, irodalom és töri tanulására egy kis franciával fűszerezve desszertnek pedig ott lesz a matek.. Szombaton gyors reggeli után kikapcsoltam minden elektronikai gépet a szobámban és letelepedtem az ágyamra. A gépemet kellő távolságba helyeztem, de mivel tanulás téren szükséges lehet nem a nappaliig vittem le.
Elkezdtem a franciát...
-Kop-kop! Hogy haladsz?
-Egész jól -ültem fel.- A koponyám nőhetett mert szörnyen fáj a fejem.
-Bon appetit!
Letett az ágyamra egy almát majd kiment. Eléggé álmos voltam és úgy éreztem négy órányi tanulást követően áttudtam ismételni a nyelvtanát és egy rakat szót is felírtam magamnak. Folytattam az irodalommal ami az egész délutánomat elvette.

Sötétedett mikorra átnéztem a tételek egy részét és az első két évem anyagát. Hosszú farmert húztam háromnegyedes fehér felsővel, a nyakamba kötöttem egy fekete sálat majd a táskámmal és az abban lévő néhány holmimmal elindultam otthonról.

Kikapcsolódásként zenét hallgattam míg elértem Bradékhez. A szüleinek még nem volt alkalmam bemutatkozni és ez ma sem fog megtörténni mert csak egy órára ugrok át, az ősei viszont éjfél körül érnek haza.

-Szia Brad, Katie vagyok. Azt hiszem rossz buszra szálltam és még egy kis időbe fog telni mire átérek.

-Most hol vagy? -kérdezte a vonal túlsó végéről.

-Lambourn úti megállóban.

-Negyed óra és ott vagyok, ne mozdulj!

Egy helyben álltam és a szemben lévő ház ablakán bekukucskáltam, egy férfi azonban behúzta a függönyt, majd le a redőnyt. Ott álltam öt perccel később is, mikor a következő busz megérkezett és leszálltak páran. Nagyon hamar eltűnt mindenki és az utca újra ugyanaz a kihalt útszakasz volt mint mikor felhívtam a barátomat. Üvegcsörömpölés hallatszott az egyik mellékutcából, majd őrült vihogás. Megijedtem, amikor egy újabb tört szét ezúttal azon az úton ahol én voltam.

"Kérlek, ne erre gyertek. Ne szóljatok hozzám és Brad érjen ide mihamarabb." gondoltam mintha az olyan egyszerű lenne. Hogy voltam képes rossz járatra szállni? Idáig minden olyan jól ment mióta itt vagyok, csak a napsütéses várost láttam de azt a részét az ablakomon kívülről még soha amikor az utcák sötétségbe burkolóznak és a korombeliek a hétvégét kiélvezve indulnak már úgy bulizni, hogy részegek vagy be vannak szívva. Wattonban még éjjel háromkor is biztonságban éreztem magam az utcán, egyedül is. De most toporogtam és számoltam a másodperceket. Ezalatt két fiú közeledett felém. Az egyik megállt a szemetesnél és rugdosni kezdte. A másik felém indult, de hogy miért??

-Jó estét a hölgynek!

A lámpák szerencsére égtek, így kitudtam venni az arcából ahogyan kacsingat rám. Nem volt kedvem beszállni a játszmába, a bal kezem a táskában heverő telefont szorongatta a tekintetem az utat pásztázta.

-Azt mondtam jó estét! Hallottad? 

-Mit akarsz? -kérdeztem rideg hangon.

-Gyere bulizni, ne unatkozz itt egyedül.

Elkezdte rángatni a jobb kezemet így ösztönösen sikítani kezdtem.

-Hé! Nem kell itt az erőst játszani nem akarunk mi semmi rosszat.

A másik is rohamosan közeledett felém, nem tudom mi történt akkor velem, talán a félelem miatt, de az agyam rohamosan pörgött. Egy fajta adrenalin löket tört rám aminek segítségével kirántottam a kezemet az illuminált állapotú fiatalember szorításából és elrohantam. A másik tag a nyomomban volt, ő sokkal sportosabb volt.

Te jó ég! -kaptam észbe- Mi folyik itt? Mindent magamtól teszek, de hogy kerültem ide? Miért kerget a csávó az ordibálva, hogy "cicalány"? Az oldalam szúrni kezdett és már éreztem a filmbeli jelenet megvalósulását. Miért nekem kell annak a lánynak lennem? Egy piros kocsi hajtott el mellettem de nem állt meg. Próbáltam futni és azt is tettem azonban a hirtelen való gyors sprintelés miatt sok energiám elfogyott.

"Ez nem igaz!" -gondoltam mikor egy újabb kocsi jött velem szembe-  Ez csak álom, álom. Mindjárt felébredek. Nem, nem fogok!! Brad azt mondta, ne mozduljak, biztos, hogy busszal jön és nem fog megtalálni. 

A kocsi megállt két háznyira így mire odaértem megláttam a sofőr arcát. Ijedt volt és értetlen. Megmenekültem.

-BRAD!!! -visítottam hisztérikusan.

Beugrottam az anyósülésre amire ő is visszapattant és elhajtott.

-Mi volt ez az egész?

-Két részeg tag jött. Elfutottam, de az majdnem utolért. Időben érkeztél -néztem rá hatalmas szemekkel.

Satufékkel álltunk meg. Rám nézett gyönyörű szemeivel belőlem kitört a zokogás. Egyszerű oka volt: semmi.

Magához vont és csitítani próbált. Idővel rájöttem arra, hogy szánalmas vagyok és ezzel csak magamat égetem a lefolyt sminkemmel együtt.

-Nem is tudtam, hogy van jogsid -néztem a kormányra.

-Nincsen -vont vállat.

-Köszönöm, köszönök mindent. Idáig nem is jöttem rá, mennyi mindent tettél már értem.

-Ugyan már. Hívtál, jöttem.

A kezemet végig fogta az úton, belőlem még egyszer kitört az utóhatás és hazaértünk. De miért hozzám? A szüleimet pár rövid mondattal megnyugtatta akik ebből az egészből semmit sem értettek majd ledőltünk az ágyamra. A gépemen bíbelődött kicsit majd felszólalt egy ismerős dallam. Green Day...

-Miattad, hogy lenyugodj. Figyelj most már -szembe ült velem, tenyerét arcomra helyezte így szemtől szembe voltunk egymással.- Nem történt semmi. Többet pedig nem jössz csak úgy át hozzám, hogy sietve ráugrasz egy buszra. Teljesen más irányba mentél és nem jó környékre.

-Sajnálom. Hülye voltam. Olyan béna vagyok. Te miért...?

-Csönd- fejét mellkasára hajtott és azonnal átöleltem a derekát.- Nem fogod magyarázatot adni miért érdekelsz engem. Csak. Legyen ennyi elég. Hogy lehet szeretni ez a sirató zenét? Forognék a síromban ha ez menne a búcsúztatómon -jelentette ki nem tetszését a 21 Guns-ra.

One, 21 Guns. Throw up your arms into the sky. You and i... Csak ennyi. Pontosan ez az a sor amit imádok abban a dalban.

Később lementünk anyuékhoz, és megtudták mi történt.

-Micsoda? Hol? Hogyan tévedtél el? Ennyire nem lehetsz szerencsétlen! -már hiányzott anyu korholása...

-Hogy nézett ki az a mocsok aki utánad ment ? Ó, hogy miért otthon van a puskám...

-Apa, neked nincs puskád...

-Higgye csak a barátod, hogy van -vigyorgott. Jaj apu!

-Szóval, hát annyi lenne, hogy eléggé megrémült és arra gondoltam itt maradnék. A lányuk tizennyolc én mindjárt húsz. Voltaképp felnőttek vagyunk -kacsintott a szüleimre.

Na erre kíváncsi leszek, mint kívülálló esélytelen volt a mai együtt alvásunk.

-Hallásom mint egy tigrisé! -indult el apu az udvarra. 

-Bírom apukád -röhögött Brad az ágyamon fetrengve.- Annyira a nyolc éves kislányának tart, hogy még tetszik is.

Zuhanyzás után bekapcsoltuk a tévét és jöttek a sportcsatornák. Azok amiket a tévém mindig csak átkapcsoláskor láthatott. Bicikli verseny, és nem lesz elkapcsolva. Jó éjt nekem!

-Ki nyert? -ébredtem fel éjfél körül.

-Még tíz perc van. Hoznál valamit inni? Most jön a legjobb rész.

-Apa?!? Te mit csinálsz az ajtómba? -nyitottam ki.

-Miért, te? -vette le magáról a takarót.

-A konyhába készültem. És te? A szobám ajtaja miért jobb mint az ágyad?

-Én csak, tudod... miért kell magyarázkodnom? Az apád vagyok azt teszek amit akarok -fújtatott.

Vasárnap reggel csodálatos érzés volt a barátom -ha nyálas akarok lenni a szerelmem- karjaiban. Sötét haja össze-vissza állt, azonban sokkal jobban állt neki mint mikor nekem kócos a hajam. Arca ártatlanságot mutatott, szája lefelé görbült ezért ujjaimmal azzal szórakoztattam magamat, hogy felfelé görbítettem azokat.

Reggeli után magamra vettem egy régi farmert, szürke felsővel majd a táskámba bedobáltam pár könyvet.

-Hova készülsz? -nézett rám teljesen kómás fejjel mint aki egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt volna.
-A könyvtárba. Ami a sulival szembe van, eltalálok oda. Csak néhány tételt kéne még kidolgoznom.
-Elviszlek. Nekem sem ártana. De azért adnál kávét vagy valami ütőset? Eléggé álmos vagyok.Ja, és apukád kölcsön adna egy inget?
-Mire valók a barátnők? -néztem rá vigyorogva és elindultam teljesíteni a feladatomat.
-Ez a fekete ing jó lesz?
Felvette a halvány árnyalatú farmeréhez és azt hiszem én kínosan mutattam mellette. 
-Miért kell mindig úgy kinézned mint egy huszonegyedik századi görög adonisznak??
-Jók a génjeim -nevetett miközben elindult a kocsival.
Még soha nem láttam a szüleit, de ha ő így néz ki akkor ők hogyan? Tényleg igaz a mondás, a csúnya lányok mindig gyönyörű fiúkkal jönnek össze.

A könyvtárban teljes nyugalom volt amit sikerült megzavarnunk. Egy rakás könyvel ültünk az olvasóterembe kidolgozva mindenféle lapokat majd egymást kérdezve. Tetszett, hogy a stréber énemet elkíséri a menő barátja a könyvtárba az érettségire készülni. Leginkább az ő matek korrepetálása ment folyamatba -és sikerült engem is összezavarnia- , de nem is gondoltam volna hogy ennyire ért a franciához, anyanyelvi szinten beszélte. Hazafelé beugrottunk fagyizni egy eredeti olasz fagylaltozóba, háromkor pedig a kapu előtt állt az autó. Brad a kormányt szorongatta.
-Valami baj van? Történt valami? -kérdeztem ijedten.
-Veled minden olyan egyszerű. Jobban bírlak mint gondoltam...

Érzések

Másnap, pénteken: Apa még tegnap elmondta nekem mi volt az ölelés jelentése. Alakul valami, és megpróbáltak egy randit. Egyenlőre mint két régi ismerős, hiszen megérti ha anyu inkább visszatáncolna ahelyett, hogy egy ház nélküli vesztessel kötné össze az életét, újra. Azt hiszem, itt az idő Cupidót játszani.
Az összes péntek szörnyen fárasztó. Már reggel is legszívesebben pizsamába mennék be abba az átkozott épületbe. Tegnap este nem volt kedvem meg szárítani a hajamat ezért megmaradt a természetes alakjában: göndören. A farmeromhoz egy fekete hosszú ujjút és kockás mellényt választottam. Sminkelés után fogtam magam és gyorsan elindultam otthonról.
"Suli után valami? Vagy a pasid beelőzött ;)?" -írta nekem Wendy utolsó órán.
"Nem a pasim. Barátok vagyunk. Ráérek, átmenjek?"
"He? Gyere, hát! Ezt meg kell beszélnünk!!"
Vártam a csengőt, csak vártam és már egyszerűen a kezem elejtette a tollat úgy beállt a sok írástól. De megszólalt a hang, hosszan és hangosan amitől mindenki összecsapta a füzetét és mint egy tehéncsorda, megindult a kijárat felé. Tűzvésznél se lennénk gyorsabbak!

-Mi az, hogy barátok? Miért? -kérdezte Wendy.
Szinte letámadott mikor beléptem a szobájába. Elterültem az ágyán és megvontam a vállam.
-Koncentrál a jövőjére? Azt mondta, fontos a továbbtanulás.
-Kavar valakivel! -jelentette ki.- Ilyet nem mondd. Bárki mástól előbb elhinném, de tőle?! Mit történt hétfő óta veletek?
-Hát... Beszéltünk. Aztán megkérdezte lenne-e kedvem táncolni vele. A továbbtanulás témával viccelődtem vele, de tegnap felakart mászni a házunk emeletére mert nem engedtem be, tudod viccből. Végül beengedtem és táncoltunk, este elaludtunk a sorozatokon -nem annyira szívesen folytattam.- Nálam aludt mert apu ideges volt és nem akartam, hogy amikor kimenne az első tárggyal ami a keze ügyébe kerülne faggassa ki, hogy mit tett velem míg nem volt itthon. Bármit mondott volna, a válasza valószínűleg: Ne hazudj fiacskám így nem leszünk jóba!
-És azóta valami csók? Ölelt álmában? Szerintem vedd kezedbe az irányítást -mondta tovább és én egyre kínosabban kezdtem érezni magamat. Úgy éreztem nincsen sok köze ahhoz mi történt velünk azon az éjjelen, még ha nem is történt semmi.
-Venném, de nem látok bele a fejébe, azt meg nem akarom, hogy eltűnjön az életemből mert ez a kapcsolat semerre sem halad.
-Nem fog mert érdekled és ezt látom rajta. Figyeltem a héten és amikor láttalak titeket sokszor egymásra néztetek. Végigsiklott rajtad a tekintete és tesin is nézett az ablakból.
-Banya -fintorogtam.- Azért annyira jó idő még nincsen, hogy az udvaron kosarazzunk.
-Jóízűen és tőle fura módon nem megvetően nevetett az ablakból amikor a passzoltak neked és elhajoltál azt mondva, hogy "Ne nekem, ember!!".
-Az egyetlen alkalom amikor hozzámért a labda -nevettem.
Hiába hajoltam el, még így is eltalált. Néha az jut eszembe, hogy a labdák valójában arra repülnek amerre a tanár akarja, ezért talált el engem mindig és ezért dobom olyan bénán.
-Nem érted a lényeget. Szerencsétlen a srác. Dobd be magad, most pedig elmegyünk ruhát venni a táncra! Gyere és hozd anyukád tárcáját!
-Van ruhám.
-Ja ami tuti fekete, vagy sötétkék ápol és eltakar stílusú, térdig ér és egy zsákból lett átszabva. Neked most másra van szükséged.
Ruhát nem találtunk, mert én felhúztam az orromat amikor megláttam az árát vagy a szabását. Egyik se fogott meg úgy, hogy ez nagyszerű és imádom és soha nem veszem le.
Este Wendynél aludtam. Éjfél után nem sokkal a Fogadomat nézve kaptam egy üzenetet.
-Kitől jött? -nézett fel a képernyőről.
"Találkozhatnánk délután? Nem érdekel a továbbtanulásom, ez most fontos. B."
Halványan elmosolyodtam, ösztönösen néhány hajtincsemet a fülem mögé tettem.
"Persze. Hívj majd"
Wen kikapta a kezemből a készüléket és elkezdte olvasni. Rám nézett sejtelmesen majd elkezdett őrülten vihogni. Kezdem úgy érezni, ő a másik felem, mármint az, aki visít, ugrál és nem rejti el az örömét: pontosan az a fajta lány akit én tizenhat éves koromban elrejtettem magamban. Valahol még mélyen biztosan bennem van, de nem akarok találkozni vele. Utálom azt a Katie Fieldert.

Nutellás, tejszínes gofrit követően -ebéd helyett- indultam volna el a szomszédba, azonban Wendy követett. Fel a szobába, szerencsére a fürdőt időben magamra tudtam zárni. Örök hálám anyunak aki amint meglátta a "második lányát" kifaggatta arról amit belőlem nem tud kiszedni: a szerelmi életemről....
Lefürödtem, hajat és fogat mostam aztán belebújtam egy fekete csőfarmerba, kényelmes de azt hiszem elegáns felsőbe. A hajamat szárítás után kivasaltam, szokásos szemhéjtus, végül a nyakláncom fölé még egy tavaszias sál.

Megnyugtattam a lenti létszámot -ami immár háromra gyarapodott- hogy csak egy barátommal találkozok mert ez így szokás gimnazistaként. A fiú mondta ki a barát ítéletet, így nem lesz semmi, ne vegyenek baltát -apu- vagy esküvői meghívót -anyu- esetleg egy 
doboz fagyit ha mégse jönne össze -Wendy-.
Brad az utca végén ácsorgott és öleléssel köszöntött. A belvárosba indultunk egy teázóba, vagy cukrászdába, nem tudom mert a nevéből ítélve mindkettő: "Tea & Cookie".
A Big Ben mellett szálltunk le. Bal oldalt az óratorony, jobb oldalt a Temze. Közben élénk beszélgetésbe kezdtünk általános témákról: kivel mi történt a héten, milyen béna vagyok tesin. Csak a szokásos.
Amikor beértünk az aprócska helyre egy ablak melletti helyre ültünk. Kihozták a zöld teámat, epres sütivel. Ő fekete teát kért, csokissal. A pillanat töredékére úgy éreztem magam, mintha negyven évesek lennénk.
-Öt órai tea -kacsintott.
-Elvégre angolok vagyunk -koccintottam vele.
Két kezembe vettem a csészét, nehogy leöntsem magam. Felét lehúztam aztán következett az édesség.
Kérdőn figyeltem fel, a muffin evésből mert már egy ideje pásztázott szemeivel. Teljesen zavarba jöttem, elpirultam és a teámat kevertem. Úgy nézett rám, hogy olyan érzésem támadt minden titkomat kiolvasta a lelkemből.
-Tudod megpróbálhatnánk -mondta csak úgy mintha még mindig a kajáról lenne a szó.
-Mit?
-Ezt az egészet! Lehet összejönne. Azt hiszem tegnap sokat agyaltam kettőnkön és az elmúlt hónapokon. Ha nem vagy velem az egy dolog, de rohadtul nem akarom, hogy elveszítselek -ráncolta össze a szemöldökét.
-Önszántamból nem szakítanék meg veled semmiféle kapcsolatot, csak, ha te tennéd vagy leszögeznéd velem mint tényt.
-Csak azt mondd meg, miért nem ítélsz el? -nézett fel rám zöldesbarna szemeivel.
-Nem ítélkezem. Rengeteg hibám van, több mint annak a kerek öt embernek aki itt ül ebben a teázóban. Még nem ismerjük egymást annyira, hogy tudd.
-Nem tudom, mik a hibáid. De nem látom benned és ne akard elhitetni velem, hogy tévedek.
Odahajolt halvány arcomhoz, ajkait enyémre tapasztotta. Újra érezni a leheletét, fiús illatát még ha csak pár másodpercre is igazi élmény volt.
-Két napra? -kérdeztem csalódottan.
-Tedd elé az életkorodat.
-Száznyolcvankét nap?
-Felőlem lehet hónap is, ha közeledik a lejárás időpontja, meghosszabbítjuk.
Tenyerét arcomra helyezte, magához húzott így újabb csókot kaptam.
-Jó ez a csokis süti -suttogtam neki mosolyogva.
Kifelé menet a kávéházból rákezdett az eső félúton a buszmegállóba, Londontól megszokott de a semmiből jöttek a felhők. Sálamat a fejemre kötöttem mint egy öregasszony. Brad mellettem sétált, haja kezdett lelapulni. A hirtelen jött zivatar úgy szakadt mintha fizetnének valakinek érte, mondjuk neki. Jól szórakozott rajtam.
-Vedd már le azt a kötényt a fejedről! Engem itt ismernek, a végén olyan pletykát hallasz vissza, hogy anya komplexusom van, vagy a nagymamámmal kézenfogva mászkálok a belvárosban.
Levettem azt, és a nyakamra terítettem. A Temze a medrében sodródott, gyengén fújt a szél de az óriáskerék mögött a távolabbi házakra mintha a nap sütött volna. A felhők szürkék voltak és barátságtalanok míg ott lehet látni a fénysugárt. Nemsokára megjelent egy halvány szivárvány.
-Imádom ezeket a londoni napokat -szólt Brad.
-Kiszámíthatatlan ez az idő, mi benne a jó? -kérdeztem érthetetlenül.
-Ezért.
Felemelte a kezét -ezzel az én karomat is- és a nap felé mutatott majd a folyóra. Bevallom tényleg szép volt, a víztükör és a nap sugarai meg a szivárvány de aki itt lakik hetente láthat ilyet. Még mindig fogalmam sem volt mi olyan csodálatos ebben.
-Ha szóltál volna, hogy itt fogunk a szakadó esőben ácsorogni, hoztam volna otthonról üres palackokat, hogy megtöltsem és hajat mossak.
-Mert annyi eszed nincsen, hogy esernyőt tettél volna a táskádba.
-Neked se volt -nevettem.
Már úgy is mindegy alapon mi voltunk az egyetlen olyan páros, vagy két ember aki esernyő vagy kapucni nélkül sétált volna. A tavaszi zivatarokban még is van valami magával ragadó. Talán fiatalos és meggondolatlan, amilyen mi vagyunk vagy nekem lennem kéne. Fél év és már a főiskolán leszünk egymástól több mérföldre. Most kell megtenni azt amire akkor, a kollégium ablakán kimeredhetek és azt mondhatom "Mennyire jó volt akkor! Miért rohan ennyire az idő? Nem akarok felnőni!"
-Szüleiddel hogy állsz? -váltott témát.
-Egész jól, ők már elkezdték maguktól a tervemet. Apu vonakodik mert egy szerencsétlen pasasnak tartja magát, anyu részéről azonban fogalmam sincsen. De meg lesz -mosolyodtam el.
-Még mindig nem tudod mi legyél?
-Nem. Lehet jobban járnék a halasztással.
-Milyen szakirányba mentél?
-Humántudományok. Filozófia és töri.
-Nem tudom melyik a rosszabb.
-A sport -nevettem.- Az a rosszabb.
Hosszasan elgondolkozott.
-Tudom mi lesz belőled, két ötletem van. Mindkettőben lenne kihívás de tetszene neked.
-Micsoda? -néztem rám csillogó szemekkel.
Végre valaki tudja mihez kezdhetnék az tanácstalan életemmel!
-Áááh nem lövöm le a poén. Rá fogsz jönni, mert el nem árulom.
-Ez nem igaz. Mondd már el, nem fogod végignézni ahogy három évet elpazarlok az életemből egy felesleges diplomával!
-De, végigfogom -fülig ért a szája kínzásommal.
-Gonosz.
Szúrós szemekkel néztem rá, ötletem sem volt mit találhatott ki.
Felszálltunk a buszra ami letett minket a lakhelyemmel szemben. Tüsszentettem kettőt, ó akár egy megrémült manó.
-Ha megfázok az a te meg az érdekes időjárás mániád miatt lesz.
-Na-na nincs itt szó semmilyen mániáról. Szerintem csak... szép volt, az kép.
Tétovázva, akadozva is de kimondta. Az eső mindeközben is esett, így már fáztam is. Nem tudom mit tervezett a mai napra, de nem jött össze. Lehet, hogy mégis olyan srác Brad, aki teljesen tanácstalan a párkapcsolatok terén. Hiszen amikor elkezdett esni beülhettünk volna egy moziba, vagy még egy fagyizóba ha nem volt több pénze akkor meg egyszerűen az egyik boltba végül meg vettem volna egy rágót, vagy csokit ha elállt a zivatar. Csalódott voltam. Elvileg kimondtuk, hogy járunk de csak a kezemet fogta meg és még a kávézóban két csókot de azóta egyszerűen semmi. Talán nem önszántából akart velem lenni. Hiszen más lányokkal teljesen különböző helyzet volt. Velem mintha, nem is tudom, kötelességből tette volna. Erőltetetten... fogadásból.
-Fura vagy.
Viccesen akartam kimondani, de a sok zavartság és gondolkodástól inkább komolynak keménynek tűnhettem.
-Másokkal mindig könnyebb volt. Ők nem tették olyan magasra a lécet mint te.
-Nem értelek.
-A többi lány. Nem nagyon járkáltam velük randizni, talán egy-kettővel de azok valahogy mások voltak. Hamar rájöttem mit akarnak tőlem vagy éreznek. Téged viszont lehetetlen kiismerni.
-A hangulatom az érzéseimmel változnak.
-Akkor sem tudom mit érzel irántam. Még mindig csak egy ismerősöd vagyok, mikor én már kimondtam amit gondoltam. De semmi változás. Nem mondasz semmit!
-A beiratkozásom napján megremegett tőled már a térdem! Miattad passzoltam egy srácot aki végre felfigyelt rám, de mégse jöttem vele össze miattad, mert te minden napomba ott voltál, és nem bírtam ki ha még se vagy ott.
-Azt mondod végig...
-Igen! A pofámról leégett a bőr amikor ki kellett segítened a gyorskajásnál. Amikor azzal a barna hajú lánnyal kavartál totál kiakadtam aztán jött Wendy és elhagyatottnak éreztem magamat. Minden ami addig volt nekem elveszítettem.
-De soha nem látszott rajtad semmi -tett egy tincset a fülem mögé.
-Fordított helyzetbe mondd már el, mit tettél volna.
-Semmit-válaszolta habozva.
Még abban a percben megfogta mindkét kezemet, talán kívül nyugodt lehettem és így néztem a kezünket egymásra téve de nem voltam az. Tudtam mi fog következni és örültem is neki. Tizennyolc éves létemre azonban miért gondolok arra, hogy mennyire lehet büdös a szám? Fejrázással elhessegettem ezt a gyerekes gondolatot és ránéztem.
Nem volt szükség szavakra hiszen a helyzet magyarázta önmagát. Ezúttal tudta mit gondolok, érzek nem kellett volna haboznia. Nem is tette kínosan sok ideig, tehát nem akart vissza táncolni egyszerűen csak... fogalmam sem volt mire gondolt.
Arca vészesen közeledett felém, ahogy az enyém is felé. Kezei már a derekamon voltak, az enyémet nyakánál kulcsoltam össze. Megszűnt köztünk a levegő, vagy a szabad hely a fejünk enyhén összeütközött és újra megtörtént. Ha tehetném ezt mondanám első csóknak. Sokkal jobb mint a többi. Már csókolóztam vele, mégis más volt mind eddig. Nem olyan mint ha begyakorolta volna, nem nyálas hanem tökéletes. 

-Nincs itt szó semmilyen időjárás mániáról.

Sors keze?

-Katie! Brad?!? Mi a fene...
-Szerintem én most elhúzok. A végén megkerget a postaládátokkal -súgta a fülembe.- Még találkozunk, üdv a népnek.
Rámosolyogtam a lányra, aki magyarázatot várt tőlem.
-Wendy, nem fogok hazudni. Ez pontosan az aminek látszik, sajnálom. Megölelt engem elbúcsúzásképp. A legtöbb ember ezt szokta csinálni.
-Jó, de miért?
Szemei gyanakvóan méregettek végig ezért behívtam a szobámba.
Elmondtam neki a tegnapi buli fontosabb eseményeit; együtt mentünk, táncoltunk, hazajöttünk, megcsókolt, dumáltunk, ma visszahozta a kabátomat amit elhagytam. A pulóvert azonnal kiszúrta és elmondtam neki azt is.
-Tehát végig szeretted?
-Igen. Eleinte féltem elmondani, mert nem voltunk annyira jóban. Aztán nem tudtam mit érzek mert másokkal is kavart, és te is ott voltál neki. Mikor szétmentetek már barátok voltunk és mivel te utáltad nem tudtam csak úgy belekezdeni.
-Nahát. Fura a te szemszögedből hallgatni az egészet. Ha így bevallottad elmondanám, hogy tényleg megharagudtam rád a szünetben, de amikor megláttam hogyan néztetek egymásra Braddel az elejétől, főleg te rá, akkor akartalak megismerni. Tudod, mit akarsz vele, meg ilyenek. Féltékeny voltam rád, aztán megszerettelek. Na és mik történtek? -vigyorgott sejtelmesen.
-Ennyi. Néha hozzám szól, akkor tényleg minden klappol és az ember azt hinné történni fog valami. Aztán valami közbejön és nem dumálunk egymással. Ez ami tényleg köztünk van, nem tudom mennyire vállalna engem nyilvánosan, ha tényleg összejönnénk. Hiszen senki sem látta mikor hazakísért vagy eljött ide a kabátommal.
-Brad nagyon suta. Adj neki időt. Hülye hasonlat, viszont olyan mint az óceán. Idővel megváltozik, ha eljön a nyár a víz felmelegszik mondhatni megismered a szokásait és azzal megismered és megérted őt. Jön a tél, lejjebb hűl de te már érteni fogod miért tette. Ki fog alakulni -filozofált Wen.
-Hű. Azt hittem meg fogsz utálni, az orromra csapot az ajtót és vudu babát csináltatsz rólam. Arra, hogy tanácsot adsz nekem a volt barátodról... Wendy te annyira remek ember vagy!
Félénken rám nézett.
-Nekem nem ment vele, soha nem értettük meg egymást. Egyszer pedig keresztbe is tettem nektek. Legkevesebb ha most elmondok egy-két dolgot. 
-Érdekes dolog itt ülni és arról beszélni, hogy talán végre lesz egy normális kapcsolatom. Szerintem ennyire nem akartam még semmit sem mint ezt.
-Amikor valóra válik egy álmod csodálatos érzés! Azt hiszed mintha nem lennél ébren, tudod vattacukron ugrálsz valami kellemes háttérzajra, mondjuk madárcsicsergésre és utána ledőlsz az egyik cukorfelhőre. A kellemesen hideg tenger fölé repít miközben te végig abban az álomban vagy ami a valóság. A lelked valami ilyesmit érezhet.
-Amikor összetörik mindez, felég a cukorfelhő, lángol az óceán és táblán húzott kréta zaja tölti be a fejedet annyira megváltozott minden? -következtettem ki a lány érdekes felfogású gondolatait.
-Nem, az az amikor megtudsz egy sorsdöntő titkot.
-A szüleim vállnak, a szerelmemnek a barátnője nem én vagyok, el kell költöznöm Londonba, sulit kell váltanom.
-Ja, olyasmi...
Wendy órák múlva ment el és sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Idáig egy olyan lánynak tartottam aki beszél velem mint szomszéddal vagy osztálytárssal, a mai nap után egy olyan embernek akiben megbízhatok és barátként tekinthetek rá. Persze nem fogok neki mindent elmondani -hülye lennék- de érzem azt, hogy benne bízhatok. Nem sokára csörgött a telefonom és azt hiszem a barátom hívott. Elmondtam neki hogyan reagált és érzelmek nélkül válaszolt nekem. Rólam kérdezett és jó éjszakát kívánt.
Este a szüleimmel voltam, aztán apukámmal a szobámban ültünk az ágyamon és beszélgettünk. Anyu is bejött pár perc múlva, és előttem megállva belekezdtek egy monológba.
-Kislányom, el kell mondanom valamit. Ez komoly, hallgasd végig -nézett rám komolyan apu. Bólintottam, így folytatta. -Én ide nem vendégségben jöttem, és azért sem amire gondolsz -leplezte le a fülig érő vigyoromat.- Watton-ban a házam leégett. Egy része menthetetlen és lakhatatlan. Nem tudtam hirtelen hová menni, leültem a bejárati ajtóval szemben a fűre és az eget bámultam.
-Micsoda? Jaj! Hogy történt? Apa! Mondd el!
-Mielőtt elindultam volna dolgozni éjjel, előtte vacsorát csináltam de elnéztem az időt és nem rémlett, hogy feltettem-e főni már a vizet. Teljesen az volt bennem, hogy nem gyújtottam be a gázt, de mégis, csak a lábas volt üres. Kigyulladt először valószínűleg a függöny onnantól pedig minden. Amikor haza jöttem pár percre hajnalban világos volt bent és lángolt a konyha, és a nappali. Hívtam a tűzoltókat és próbáltam menteni a menthetőt a házból. Kihoztam néhány dolgot, aztán már jöttek is a tűzoltók.
-Úristen! -kaptam a számhoz- Hiszen meg is halhattál volna! Ott voltál az égő házban!
-Nyugalom. Meg akartalak titokban látogatni, ezért az összes rajzod megúszta elpakoltam őket a ruháimmal azok meg a garázsban voltak már. A biztosító öt nap múlva fog kijönni, mert van jobb dolguk is Liz pedig akkor hívott fel. Kénytelen voltam mindent elmondani.
-Azt mondtam, jöjjön fel ide és addig lakjon itt. Szerdán visszamegyünk elintézünk néhány dolgot, aztán majd alakul valahogyan.
Alakul. Valahogyan. Az én életem is ezeket a szavakat próbálja összeboronálni. Az apám meg is halhatott volna akár az égő házában. Kit érdekelne ebben az esetben néhány firkám? Anyu pedig befogadta. Most azon kell lennem, hogy ebből kapcsolat legyen. Bárcsak, lenne valaki aki azon gondoskodna, hogy az én életemben is megalakulna egy kapcsolat.

Április 8, hétfő: Időben beadtam a jelentkezésemet a Cambridge-re azonban egy hajtépős hajnalom volt, mintha lekéstem volna minden határidőt. Valamint eljött az első nap a suliban Taylor bulija után. Magamra rángattam a farmeremet, fehér cipővel és egy fekete inggel. Rávettem Brad pulóverét -úgyis csengetés után ér be addig rajtam lehet, a nap többi részében pedig nem kell hiszen felmelegszik a levegő- sminkelés után pedig indultam a suliba.

-Parázol az érettségi miatt?
-Aha -húztam el a számat a helyemen ülve húsz perccel később. -Te?
-Én is. Az osztály szét fog széledni, én speciel itt maradok Londonban de dumáltunk erről az osztályból másokkal és ketten Amerikába akarnak menni, vagy teljesen más városba esetleg országba. Hetedik óta velük vagyok összezárva. Hiányozni fog ez az egész gimis dolog. A legjobb éveim voltak -szomorkodott Wendy.
-Ha te mondod -vontam meg a vállam.- Soha sem tudtam kötődni a régebbi osztályomhoz. Ez a közösség se ért el többet. Csak az a probléma, hogy tanulnom kéne, délután az érettségire a tételekre, figyelni a faktokon meg ilyenek. Aztán nem sikerül.
-Szerintem fel fognak venni a Cambridge-re.
Az első órámon ülve próbáltam figyelni, sikerült is aztán visszaadtam a pulóvert a gazdájának.
-Köszi -mosolyogtam rá.
-Ja, nincs mit. Ami köztünk volt, tudod. Azzal mi legyen?
-Hogy-hogy mi?
-Nem tudom mennyire volt komoly. Megérné-e elköteleződni csak mert részegek voltunk és megakartuk próbálni.
Felvontam a szemöldököm, mert ezt most tényleg nem értettem.
-Megérné! Hiszen ott voltunk ketten, aztán másnap megint! Nem értelek, annyira komolynak tűnt az egész. Mondd már el nekem mi a frász jár a fejedben! Most akarod hogy veled legyek vagy nem?
-Megbeszélhetnénk ezt később?
-Nem! -szakadt ki belőlem- Nem. Miért nem lehet most?
-Suli után. Gyere ki a fűre a padokhoz.
-Mert ott kevés az ember? -súgtam inkább magamnak majd azzal a lendülettel elindultam a következő órámra.

Órák után ott ültem az egyik padon, a fa lombja alatt. Ujjaim a fa asztal valamelyik deszkáján sétáltak, némán bambultam mindenfelé. Nem sokára intett nekem Brad, hogy jöjjek. A csendes utcák körül sétáltunk és valahogyan eljutottunk a kihalt játszótérig. Ott ahol voltaképp megismerkedtünk.
-És most? Egy olyan helyen vagyunk ahová senki se jár. Mondhatod mi akarsz.
Ráültem a rozoga hintára és vártam mivel áll elő. Álmos voltam és nem akartam vele beszélni. Nem akartam meghallgatni, hogy egyszeri eset vagyok számára.
-Figyelj már! Engem nem érdekel melyik hülye lát meg minket, kettőnket! Az legyen a legkevesebb bajom, hogy észrevesznek és pletykálnak rólunk. Katie, én akarok veled járni, de nem két hétig. Elköteleződnék veled, igen járnék, kimondtam! De így? Te hova fogsz járni szeptembertől, és én hova? Nem egy helyre.. Sőt még másik városba is. Ha én veled összejönnék akkor az legyen komoly ne távkapcsolat. Ha szeretlek mi értelme lenne egy értelmetlen kis semminek?
-Hova akarsz jelentkezni? -kérdeztem kicsit rekedten.
-Loughborough Egyetemre. Százhatvan kilométer Londontól. Hogyan tartanánk a kapcsolatot? Semmi jövője nem lenne ennek, esélytelen az egész.
-Ha így állsz hozzá, tényleg az lenne. Cambridge-ről mennyi? Én oda jelentkeztem.
-Akkor is minimum száz.
-De addig még van egy nyár! Mióta lettél te ennyire komoly és céltudatos?
-Amióta anyu folyamatosan ezzel jön nekem. Fontos nekem az az egyetem, máshoz nem értek talán még a sport kultúrához sem de azt legalább kedvvel csinálom.
-Oké, megértem. Fontos az érettségid, aztán pedig a karrier. Jó akinek legalább elképzelése van.
-Nézd, én...
-Felejtsük el. Megértelek, nekem is tanulnom kéne. Majd találkozunk.
Ott hagytam és gyorsan hazasiettem. Délután tanultam, este végül unatkoztam és Skins-et néztem. Ha az ő -képzeletbeli- problémájukra gondolok eltörpül az unalmas és savanyú életem mellett.

Másnap, -kilencedikén- elkezdődtek a próbák élesben a két és fél hét múlva esedékes ballagás miatt. Idáig is kínoztak minket ezzel, de jobb volt mint a tesi óra. Mindenki ott ült a testnevelés teremben amikor csendet kért a tanárom, a francia és a végzős osztályok osztályfőnökei. Hatkor engedtek el minket, addig megbeszéltünk mindent: ki mondja a beszédet -minden osztályból egy, tőlünk Wendy- a francia dal amit én is meguntam és végül egy tánc. Péntekre kell párt találnia mindenkinek, a fiúk választanak és akinek nem jut senki az vagy nem táncol, vagy ha akar gyorsan fenyegessen meg egy srácot.

Szerdán -tizedike- anyu és apu korán lelépett, a biztosító ügy miatt. Órák után újra próbák voltak, de ezúttal már négykor végeztünk. Nem sokára otthon ültem, és csörgött a telefonom.
-Gyere ki -szólt és ki is nyomta a hívó.
Kimentem a teraszra így megláttam a kapu előtt álló Bradet. Kérdőn tekintettem felé.
-Táncolnál velem a ballagáson?
-Miért én? A másik száz lány meghalt az iszapbirkózásban ? -nevettem rajta.
-Téged kértelek először. Na?
-Döntsd el mit akarsz. Békén hagyjalak az érettségid miatt vagy táncolni akarsz velem a szabadidődben?
-Engedj be -nézett rám lentről.
-Nem. Tanulok. Neked se ártana -szórakoztam tovább rajta.
-Kérlek. Nem akartalak megbántani, ezt elrontottam. Még nem ismersz annyi ideje, hogy ezt általános dologként ismerd rólam. Ha nem engedsz be akkor is felmegyek.
-Sok sikert hozzá.
Visszazártam az ajtót és folytattam tovább a tételek átnézését. Biztosra vettem, hogy a ház udvarában senki sincsen amikor valami puffant. Riadtan felugrottam és a bejárati ajtót feltépve léptem ki a levegőre. Infelder pár méterrel arrébb a földön feküdt és kaján vigyorral nézett rám.
-Te mi a fenét csináltál? -kiáltottam rá ijedtemben.
-Leestem? A párkányról a csatorna csövére másztam, hogy az emeltnek a teraszára tudjak mászni de már az átmászásnál probléma akadt.
-Nem vagy normális. Fel tudsz állni?-siettem oda.
-Ja, hoznál egy pohár vizet. Szomjas vagyok.
Bementünk a nappaliba ahol a hifire csatlakoztattam a gépemet és a zenére kezdtük az alaplépéseket. Nem esett nagyot Brad, de aggódtam érte a továbbiakban is.
Húsz perc tánc után a szobámba felmentünk, egy kis kajával és konyharuhába tekert jéggel.
A filmekben vagy könyvekben soha nincsen együtt tanulás amikor találkozik két ember főleg ha valaki olyan mint Brad és ez most is se volt máshogy csak egy fél óra matek és húsz perc francia töredékére. Az utóbbi miattam volt, mert némi gond van a kiejtésemmel neki pedig nagyjából minden a matekkal.
-Biztos jól vagy? Mekkorát estél?
-Jól vagyok, a lábamra estem utána dőltem ki a röhögéstől. Mit hallgattál utoljára?
Kezébe vette a gépemet a zenelátszómba lépett és elindította a számot.
-Never Too Late? Ezt a számot ismerem. Valami baj van?
-Nem, nincsen -mosolyogtam.
-De van, ne hazudj már -nézett rám.- Tele ilyenekkel van az egész lejátszó.
-Tanulj az érettségidre -szívattam újra ezzel a témával.
-Hagyj már békén ezzel -komolyodott el- hülyeség volt mondani, úgyse tartom be. 
Bekapcsolta a tévét, hátha megy valami értelmes dolog a közel száz csatorna közül, és igen, ezúttal találtunk. Arról fogalmam sincsen miért jobb nálam tévézni ha egyszer megbeszéltük, hogy neki tanulnia kell és nem is akar tőlem semmit, de ledőltünk az ágyamra aztán csak bámultuk a képernyőt. A Comedy Central nem a legkomolyabb csatorna sőt egyáltalán nem az, de legalább lehet röhögni olyanokon mint az Így jártam anyátokkal sorozaton, vagy tökéletesen elaludni rajta.
Egyszer csak megszólalt a telefonom a sötétségben, a szobámban egyedüli fény a Madagaszkár pingvinjei voltak. Tehát úgy tíz óra lehet -igen, onnan tudom mert mindig ekkor adják...- Brad mellettem aludt, míg az Animal I have become elkezdett üvölteni. A haját teljesen elaludta, arca nyomott volt, szemei félig csukva voltak, tenyerével azokat dörzsölte amíg én felvettem a mobilom.
-Szia, anya vagyok! Kitudnád nyitni a kertkaput? Beállnék a kocsival de a kulcs bent van. -Halkabban kezdett beszélni.- Apád is itt van, még marad. Eléggé kiakadt.
-Le kell mennem. Anyuék megérkeztek, apu ideges úgyhogy addig maradj itt. És ne csapj zajt, lehetőleg.
Gyorsan teljesítettem a kérést, nem kérdeztem semmit, csak megtettem amire kértek. Amikor felindultam apa megállított.
-Még maradok egy ideig. Liz nagyon aranyos velem ezen a téren. A biztosító alig adott pénzt..
-Szóval akkor a házat fel se lehet újítani?
-Nem, a rohadt életbe! -csattant fel- Fizettem azt az átkozott biztosítót is de ilyenkor csak röhög az összes a másik markába! Fordulna fel az összes...
-Én most inkább elmegyek a szobába és elalszok. Álmos vagyok, ne zavarjatok majd. Jó éjt.
-Jól érzem, hogy ma már nem jutok haza?
Brad az ajtóban állt -ami egyébként nyitva volt- és féloldalas mosolyával nézett rám azzal a titokzatos fejével.
-Talán még az ablakon van esélyed, de az se jó ötlet.
Leültem az ágyamba és elkezdtem keresni egy normálisnak mondható csatornát. Brad a fejét az ölembe tette, a lábai lelógtak az ágyamról és a sportcsatornáknál morgott egyet és kikapta a kezemből a kapcsolót. Fél perc után képes voltam megunni tehát elmentem fürdeni. Kicsit kellemetlenül éreztem magamat egy apró szürke sortban és fekete rövidujjúban még a fényhiány ellenére is. Elzavartam Brad-et is fürdeni, mert gyorsan kezdeni akartam valamit a szobámmal. Lejelszavazni néhány bejegyzést a gépemen vagy eldugni a taknyos zsepiket és a személyes holmijaimat is bedobáltam a szekrény aljára. Szerencsére nem csapott zajt egyikünk sem.
Felvettem egy lila kapucnis pulóvert és kinyílt az ajtóm, Brad visszatért egy szál boxerben. Szerencse, hogy a tévé gyér fényt ad különben megláthatta volna a meglepődött arcomat ami egy nagyon szép O betűt formázott. A fogorvos is ilyesmit kérhet...
Ledobta a pólót és a farmerét az asztalomra, és lazán mellém vetette magát. Egyedül egy érzés volt bennem; vannak a régebbi rock számot vagy egyszerűen a Green Day Kill the DJ száma, aminek az elején van egy üvöltés, magas hangon. Pontosan azt éreztem, hogy wooá...
Megint csak úgy éreztem magamat mellette mintha az öccse lennék hosszú hajjal. Itt szégyenkezek a pizsamámba és teljesen kínosan érzem magamat benne mert nem tudom mit várna el egy lánytól mibe aludjon mellette. De mivel nem vagyok a barátnője nem kéne, hogy érdekeljen, csak azért mégis... Ha lehetne még egy kabátot is felvennék. Erre ő beállít egy szál alsónadrágban és hirtelen nem a szemét néztem hanem a kidolgozott vékony de izmos hasát, a karjait és azt hogy milyen egy adonisz formája van.
-Puha a szőnyeg, szóval nem kell szenvedést imitálni. Párna kell? -kérdeztem teljesen komoly arccal.
Afféle "Ez most komolyan gondoltad? Nem tudom, hogy nem!" tekintetet kaptam válaszul amire óvatosan felkuncogtam és az ágyamra ütöttem.
-Itt egy pokróc és a párnám. Én majd alszok a plüssökön.
Mivel egyszemélyes az ágyam szorosan egymás mellett voltunk. Éreztem a tusfürdő illatát de ezzel együtt azt a tipikus illatát és nagyon halványan a cigarettát is. Örültem annak, hogy mióta idejött nem gyújtott rá.
Hamarosan teljesen elnyomott az álom, utolsó emlékem, hogy a vállának voltam dőlve és egy reklám ment a tévében, karját átöleltem aztán hajnali három volt. Valamire felriadtam, gyorsan lélegeztem amire ő is felébredt. A sötétben csak arcának körvonalát tudtam kivenni ami engem pásztázott. Karja a derekamon volt, ekkor már az én kezemet mellkasán találtam. Foghatnám a kevés helyre, de nem. Szándékosan volt ott hiszen annak a kidolgozott hasnak nem tudtam ellen állni, és egy percre se akartam..
Az ébresztőm keltett minket reggel. Itt pedig eljött a gondolkodás, Brad tiszta ruhát akart, amiért megértettem, de kimenni rizikós lett volna csak úgy. Míg fogat mostam és próbáltam kiötleni valamit továbbá arra rájönni, hogy miért van az, hogy a fiúknak reggel is jól áll a hajuk nekem azonban olyan mint egy madárfészek. A jobb hajú köztünk beállított a fürdőbe egy fekete nadrággal, fehér rövid ujjúval és egy blézerrel.
-Rád az kicsi -néztem rá.
-Gyorsan vedd fel aztán induljunk hozzám.
Hallgattam rá és miután felvettem hozzá egy órás nyakláncot, és halvány sminket eljöhetett a haditerv: szöktessük ki az éjjeli társaságomat. Apu még aludt szerencsére, anyu valahol járkált a házban de jelenleg nem a földszinten így pillanatok alatt az utcán voltunk.
Infelder háznál nem időztünk sokat, a legfiatalabb családtag bement aztán közel öt perc múlva már úton is voltunk.

A tanításnap gyorsan eltelt, egész nap rohangáltam. Nagyjából kialakultak már a párok, Wendy mikor észrevett minket abban a társaságban akik már döntöttek nem túl diszkréten kacsintott egyet, és a száját és vigyorogtatta hozzá.
Bevonulás próba, aztán a tánc és végül csak azok maradtak akik beszédet próbáltak. Így végeztünk fél ötre. Hazamentem enni és vártam valami társaságot hiszen megint egyedül voltam otthon. Elkezdtem tanulni, végül kaptam egy üzenetet.
"Mindjárt ott vagyok ." -írta Brad.

Míg őt vártam a nappali ablakán merengtem kifelé. Apu és anyu kiszállt a kocsiból és épp intettem volna de odasétáltak egymáshoz és apu átölelte anyut. Még mindig bő egy fejjel magasabb nála és rajta volt az a fekete óra amit egyszer a házassági évfordulóra vett neki anyukám. Anyu biztosan apa pulóverében volt, hiszen minimum öt számmal nagyobb volt. Mindkettőnek boldogság ült az arcán és valami kimondhatatlan, azt hiszem szerelem. Vagy talán ennél több, olyan ami örökké tarthat és biztos pont. Azért nem sikerült nekik a szerelemben semmi mióta elváltak mert egymásnak vannak teremtve! Előkaptam a mobilom és már tudtam mit kapnak meg majd egyszer tőlem:

Második pont

Csütörtökön reggel kettős érzéssel ébredtem. Az idő gyönyörű volt, igazi tavasz. Az ablakból mintha nyár lett volna: meleg és hívogató, de szörnyen csalóka hiszen kint hideg volt egy szál ujjatlanban sorttal. A hangulatom is pontosan ilyen volt.
Felrángattam magamra a farmeromat, egy szokásos szürke felsővel és a kedvenc pulóveremmel.
Mivel aputól csak a téli ruháimat tudtam elhozni tegnap este anyu hozott néhány dobozt a maradék ruháimmal. Amibe most burkolóztam bele az egy barna kötött pulóver, annyira kényelmes, hogy tökéletes volt mára. A hajamat szokásosan kiengedtem, kisminkeltem magamat felvettem a bokacsizmámat és indultam a táskámmal a vállamon a suliba.

Útközben Wendy csatlakozott hozzám aki a sarkon várt. Újra elemében volt, elmesélte mit élt át a pár perc várakozásban majd engem faggatott. Lelkiismeret furdalásom volt amiért nem avattam be arról, ami most a legjobban foglalkoztatott. 
-Fordulj orvoshoz -nevetett ki miután az álmomról magyaráztam.- Ha utálod a lovakat miért sétáltál oda? Vagy miért nem rohantál el amikor elkezdtek kergetni? A legostobább dolog csak bámulni és végignézni ahogy eltaposnak.
De az álmomnak pontos jelentése volt: bűntudat a hazugság miatt. Ami igazából csak eltitkolás. De Wendy ráfog jönni és megfog utálni. El kell mondanom neki ami történt az ex barátja és köztem. Később már csak nehezebb lesz..
A hét negyedik napja magába rejti az első óra tesit, és a franciát. Az utóbbi előtt találkoztam Braddel. Lazán intett nekem amit viszonoztam és odamentem hozzá.
-Mi újság?
-Mit csinálsz a hétvégén?
-Azt hiszem, elmegyek a... Nem, sehova se megyek.
-Taylor születésnapja lesz és arra gondoltunk te is jöhetnél. 
-Szuper!
Eközben megszólalt a csengő így francián írt nekem pontosan hol is lesz a buli. Hat metrómegálló London külvárosa felé, egy kétszintes vajszínű ház 67-es számmal. De semmi gond mert inkább velem jön minthogy eltévedjek. Jó ezt csak azután írta mikor matekon egy ilyet üzentem. "Idáig Wattonban éltem. Honnan kéne tudnom melyik metró megy London külvárosába :D:(?"
"Semmi gáz, elkísérlek. Pénteken üzenj ha a metrónál vagy, oké ?"
-IGEN! -üvöltöttem fel matek órán.
Minden szempár engem fürkészett. Lejjebb süllyedtem és az üres füzetemet bámultam. Húsz perc alatt csak a dátum felírásáig jutottam.
-Miss Fielder?
-Kijött az eredmény -füllentettem hatalmas vigyorral a számon.
-Definíciót diktálok éppen -közölte csodálkozva a tanár.
-Még egy régebbi eredmény. Amit az előbb kellett megcsinálni, izé nem ment.
Ha most négy évvel fiatalabb lennék azt mondanám, igen egymásnak vagyunk teremtve, még nem tudja de tökéletes pár leszünk. Aztán egy gondolat észhez térített, hogy barátok vagyunk. Nem tudom hova kell menni, ő pedig elkísér. Ez teljesen így van rendjén. NŐJÉL MÁR FEL KATIE!
Aznap délután a szokásos önkéntesség után hazamentem. Gyorsan elmosogattam és felmostam a konyhában. Amikor anyu hazaért kilenckor éppen leckét írtam a nappaliban.
-Hm -nézett körbe.- El van mosogatva, fel is mosva, a cuccaid rendben vannak és te pedig szorgosan tanulsz. Halljam, mit akarsz.
Bociszemeket festettem az arcomra és ránéztem.
-Anyu. Mióta itt vagyok Londonban minden áldott hétvégén itthon ülök és a képzeletbeli barátaimmal cseverészek az unalmas életemről. Az egyik létező haverom elhívott egy évfolyamtársam bulijára holnap estére.
-Hova?
-Nem lakik messze és Brad mondta, hogy elkísér.
-Menjél -legyintett miközben már teljesen bele volt merülve a tévé képernyőjébe.

Másnap délután a szoknyámhoz és háromnegyedes felsőmhöz csizmát vettem fel, éjjel valószínűleg hideg lesz ezért felvettem a kabátomat is. Egy ideje vártam Brad-re amikor egy újabb járat közeledett ezért visszahúzódtam a peron szélére egy oszlop mellé. A metró már majdnem beért, mikor valaki hátrarántott én pedig ijedtemben ösztönösen a táskámért kaptam. London nagyváros, és tudtam mennyi lopás történhet egy ilyen helyen. Rátapostam az illető lábára miközben hátrább húzott és épp készültem üvölteni de szerencsére nem tettem meg, nem is tudom, hogyan magyaráztam volna ki...
-Szia! -mosolygott rám Brad.
-Óó -nyugodtam le.- Szia! Te jó ég nagyon megijesztettél.
-Haha -vigyorgott rajtam, arcán pedig nevetőráncok jelentek meg.- Gyere, ez jó nekünk.
Megfogta a csuklómat és nem úgy mint egy kutyát hanem mint egy lányt húzott maga után. Elfoglaltunk egy kétszemélyes ülést ahol a táskájából kihúzott egy üveg pálinkát és pezsgőt.
-Nem volt jobb ötletem -vonta meg a vállát.
Nyúltam a tárcámért de rátette tenyerét a táskámra és megcsóválta a fejét. Lazán elmosolyodtam majd bólintottam afféle "Vettem!" stílusban.
Fél vagy talán háromnegyed óra múlva érkeztünk meg, a kapuban átadtuk az ajándékot majd beléptünk a nappaliba. Soha nem voltam még Taylor-nél -miért is lettem volna?- tehát minden új volt. Világos színű volt pezsgő színű ülő garnitúrával, talán tölgyfa bútorokkal. Az ablak előtt egy hatalmas hifi és egy tévé. A nappaliból nyílt az amerikai konyha ahol rengeteg kaja és pia volt a pulton. Az utóbbin ültek néhányan az asztalon pedig vízipipa volt. Épp odaakartam szólni Brad-nek de már elment, a haverja bezárta az ajtót és mellém sétált.
-Örülök, hogy eljöttetek. Mikor mész haza?
-Zavarok? -kérdeztem nevetve.
-Nem -röhögött fel.- Rosszul kérdeztem. Itt alszol vagy hazamész valamelyik éjjeli járattal?
-Nem tudom -húztam el a számat.- Inkább hazamennék.
-Oké-oké.
Ő is ott hagyott. Letettem a kabátomat az egyik akasztóra tettem. Körbejártam az alsó szintet így találkoztam a fürdővel -hasznos- és egy bezárt szobával osztálytársak feliratú lappal nekem szemmagasságban. Visszamentem a nappaliba ahol adtak pezsgőt és beszéltem egy lánnyal. A nevét nem tudtam meg, vagy mondta de nem hallottam. Néha ugráltunk, vagy kimentünk az udvarra -ahol időnként kitört egy kaja csata vagy véletlen pulóver kiégetések.- Nagyjából együtt maradt az egész társaság és sok emberrel beszéltem, vagy táncoltam ami alatt csak az őrült ugrálás érthető. Azonban mégis egyedül éreztem magamat. Éjfélkor már éreztem a fejemben a kék színű koktélt és a pezsgőt de eljött a koccintás. Még egy pohár. Hogyan kerülök haza? Valószínűleg muszáj leszek teleportálni, már ha ez lehetséges egy nagyvárosban..
Kettőkor lelépett az a lány akivel addig beszéltem, és egy srác teljes erejéből ráugrott a lábamra ami remek alkalom volt elkezdeni egy beszélgetést. Az ő nevét sem tudom de nem zavart, egyszer elég volt vele beszélni. Köszönöm, ez is meg volt, nem, nem fog hiányozni. Braddel néha találkoztam, intettünk egymásnak majd megkínált egy óceán színű lével, és táncoltunk egy szintipop számra. Imádom azt a dalt és tudom, ő is. A végén a vállára hajtottam a fejemet, de szerencsére kimagyaráztam azzal, hogy álmos vagyok ne haragudjon.
-Semmi gáz. Hazakísérjelek? Én is már mennék haza.. izé mindenki részeg.
Alig bírtam visszafogni egy beszólást, mert ő se volt józan. Körülbelül három fajta sörös üveggel vagy dobozzal láttam mászkálni ami biztos több volt ennél, aztán a pezsgő amit egyenesen az üvegből itta és a kék koktél amivel velem koccintott. Ráadásul éreztem a leheletén.
Az ég adta világon mindenhol kerestem a kabátomat, negyed órán át de nem találtam. Ahová tettem, földön, polcon, polcba ahol cipők voltak de semmi. Taylor válasza se segített: "Volt rajtad kabát?"
-Várj már, így megfázol. Beteg leszel tudod olyan tüdő problémás vagy mi. Nézd itt van, mindjárt. Ez kell? -mutatott felém egy sötétszürke anyagot.
A kötött pulóvere volt az amiben ma volt a suliba. Imádom ezt a kardigánt, hiszen annyira tökéletesen áll neki. Minden négyzetcentijéből az ő illata áradt és megköszönve felvettem a felsőmre. Meleg volt és a lábam ujjáig megremegtem mikor felvettem. Ezt annak vette talán, hogy még mindig fázok ezért lazán magához vont. A metró megállóban gyorsan átnéztem a táskámat mindenem meg van-e, eközben Brad-nek voltam dőlve, aki szintén fázott. Rövid ujjú volt rajta és egy kabát, a pulcsija rajtam. Bal karja az én derekamon pihent, feje az enyém mellett közvetlenül és kellemes mentol illata volt már, ezt azért nem értettem mert elinduláskor még sör szag áradt belőle. Lassan becsuktam a szemeimet, ámulatba ejtő volt az a pár pillanat. Jött a metró, muszáj volt felállni és magammal húztam. Ásított egyet majd a bakancsával belerúgott egy műanyag palackba. Talán nem értünk volna fel ha nem húzom magammal a kabátja ujjánál fogva. Végül belehúzott és megfogta a kezemet. Ujjait enyémre kulcsolta és lehúzott az egyik ülésre. Elfeküdtünk mindketten: fél órán át a válla és mellkasa között ingázott a fejem, a kezem az övében. Úgy nézhettünk ki mint két partiállat ami nem igaz, csak álmosak voltunk és Brad részeg. Én nem éreztem magam annak, hiszen már maga a jelenléte is kijózanított -ha létezik ilyen szó vagy cselekedet.
Lassan sétáltunk fel a házhoz ahol lakok. Neki dőltem a postaládának, ő elém állt.
-Szép arcod van, és a szemeid is úgy csillognak mint egy... jelzőlámpa.
Nem tudtam hova tenni ezt a mondatot, a srác útközben is motyogott ezt-azt de úgy érzem most komoly bajok vannak.
-Brad. Én...
-Tudom. Tudod mennyire nem tudok elköteleződni -másodjára kitudta mondani- és minden kapcsolatom rövid meg átgázolok a csajok lelkén ezért maradjunk barátok. Na ez engem nem érdekel, figyelj annyi pletyka van. Szard le. Te más vagy mint azok a hisztis Londoniak aah elegem van mindből már úgy untam őket, nem is tudom mi a fenéért kezdtem újra azzal a Vada csajjal pár hete, a barátnőddel.
-Nekem nincsen Vada nevű baratnőm. Wendy, nem?
-Akkor az. Mindegy, szóval azzal is együtt voltam. De minek? Unalmas és nyafog. "Jaaj ne bámuld már azt a csajt! Kivel beszéltél az előbb?" -utánoztam Wendy hangját.- Ez nem hiányzik nekem, de te nem ilyen vagy. És ez nekem nagyon bejön.
Tenyerét arccsontomra tette, ezért félénken felnéztem a homlokára, majd szemeire, orrára és végül szájára. Közeledni nem mertem, de ő sem; visszajelzésre várt tőlem. Jobb karommal átöleltem a derekát, a tekintetem pedig övébe fúródott. Nem bírtuk nem egymást nézni és ezt nem csak félénken állítom, tudom mert éreztem. Mivel a postaládának voltam dőlve ő jött közelebb, másik kezét a tarkómra helyezte és a hajamba túrt abban a pillanatban amikor ajkait enyémre tapasztotta. Másik kezemet az övére tettem -azzal amelyiket arcomat érintette- és úgy viszonoztam a csókját. Kétség sem fért bele, az első pillanat óta erre vártam és végre meg is kaphattam.
Hét órával később -miután magamhoz tértem az ágyamban- újra és újra lejátszódott a jelenet. Szavak nem tudták kifejezni mit érzek, vagy gondolok. De még most se, hogy megcsókolt. Utána leültünk a fűre, fél perc múlva eldőltünk a fáradtságtól és míg én a hátán tartottam a két mancsomat ő a derekamra helyezte és azt az egy-két csillagot bámultuk.
-Bírnám ha ideesne az egyik -közölte velem.
-Miért? -szegeztem rá a két szememet.
-Mert úgy halnék meg ahogy most jó nekem -magára húzott majd a fűre nyomott és megint megcsókolt. Hajának kellemes tapintása volt, ezért egyre mélyebben túrtam bele, szemeimre sötétség borult és a mennyekben éreztem magam. Szerelmes voltam. Azzal nem is törődve mi következhet ezek után, ha mondjuk kijózanodik.
Forróság öntött el a talpamig és szédelegtem. A fürdőben ittam pár korty vizet, az arcomat is megmostam. Lementem, ahol ott volt... ott volt apu is!
-Apa!! -visítottam- Apa! Hogyan... és mikor? Jaj apu, úgy hiányoztál! -sírtam el magam a nyakában.
-Meglátogattalak Kat.
-Jaj apa! Meddig maradsz? Várj egy kicsit felöltözök.

 

Megreggeliztem velük miközben anyu elmesélte, hogy mennyire meglepődött és valószínűleg pár napra marad Lewis. Apa beavatott néhány otthoni eseménybe, aztán engem kérdeztek.

-Hát. Az ebéd nem készül el magától. Én meg egyenlőre nem tudom, hogyan állok.

A szüleimet kettesben hagyva mentem fel rendet rakni a burkomba. Mosolyogva néztem vissza rájuk. Bárcsak... Hiszen annyira magányosak mindketten és aranyosak is együtt. 

Eltettem a szétdobált ruháimat, az asztalomról letettem a tálcát amin ettem, a gépemet az ágyamra tettem így megláttam a füzetemet a rózsaszín listával. Ezúttal az ötödik ponton akadt meg a szemem.

5. Mivel fiú-lány barátság ritkán van, valószínűleg beleszeretek... el kell érnem, hogy ő is szeressen.

Felkacagtam hiszen majdnem felnőttként röhejes amit több mint öt évvel ezelőtt firkáltam össze. De a második pont kétségtelenül is sikerült: nyilvánosan is felvállaljon mint barátot. Az más kérdés mi történt utána.

Nem sokára lementem, éppen mikor a szüleim a nappaliban ültek a kanapén és beszélgettek.

-Mi a helyzet? -néztem rájuk vigyorogva a lépcső legalsó fokáról.

-Megbeszéltük Liz-zel meddig maradhatnék vendégségben.

-Ameddig kedve tartja. Gyertek, szerintem kész az ebéd.

Elindult apu, de visszahúztam és felvontam a szemöldököm.

-Majd elmondom, kincsem. De nem, nem vagyunk együtt -nézett a konyhában ugráló anyura.

Kár, pedig vidám és kiegyensúlyozottnak láttam. Apu végre nem életunt. Talán elmehetnének randizni, annyira nem öregek és mindig van második esély. Nekem is az lenne a legjobb, ha anyu vele létesítene kapcsolatot nem egy idegen öltönyös sznobbal.

Ebéd után -Melton Mobray sertéslepény, hajj anyu nagyon igyekszik- neki láttunk a gyömbéres sütinek. A homlokom is lisztes volt, amikor megszólalt a csengő és mivel már amúgy is ijesztő volt a sok kaja inkább ott hagytam anyut a tészta kigyúrásában. Ledobtam a kötényt megtöröltem a homlokomat és ajtót nyitottam. Tágra nyíltak szemeim.

-Megtaláltam a kabátodat -nyújtotta át nekem a fekete darabot.

-Ó. Köszönöm. Merre volt?

-Taylor szobájában, ő tette oda. Mi ez a zaj?

-Apu meglátogatott és most áll a bál mert sütünk.

-A ma hajnal... -folytattam némi hezitálás után.

-Klassz volt. Amire emlékszek. Mert nem rémlik, hogyan jutottam haza. Reggel az ágyamban ébredtem.

-Meddig emlékszel? -kérdeztem zavaromban és becsuktam az ajtót.

-Olyan az emlékezetem mint egy szivacs. Tele van lyukakkal, és össze nem álló képekkel.

Nem mertem rákérdezni a csókra, talán nem is tud róla, talán nem is akarta. Csak nem volt más lány ezért beérhette velem is. Hiszen neki ilyen a hírneve, miért is vártam volna mást?

Kinyílt az ajtó és anyu lépett rajta ki hozzánk. Piros kötényt viselt ami tele volt piszokkal, a haja kontyba fogva és egy nyújtófával a háta mögött nézett ránk.

-Nyugi, ez csak a tésztához kell -nevetett a saját viccén.- Szervusz, te ki vagy? Nem jönnél inkább be?

-Jó napot. Brad vagyok. Visszahoztam Katie kabátját mert tegnap eltűnt.

-Nahát, milyen kis aranyos dolog tőled! A lányom a fejét is eltudná hagyni. Ajj de ne ácsorogjatok már ott! Gyere be, igyál egy kis fekete teát, most főztem. Lesz süti is!

Anyu bement, én pedig előre engedtem -fogalmam sincs miért mikor én vagyok a lány, talán, hogy ne meneküljön el- a küszöbön megállt, arca pár centire volt enyémtől.

-Tudom, hogy volt köztünk csók. El nem felejteném.

Fülig ért a szám, mikor megittam a teát, mikor a süti a sütőbe került és amikor Brad a védelmemre kelt, hogy nem én vagyok a hibás amiért eltűnt a kabátom.

-Elnézést, mennem kell. Viszlát -állt fel egyszer csak az asztaltól.

-Gyere máskor is -mosolygott anyu.

-Szia. Ne maradj kint sokáig kislányom, kint zord idők tombolnak.

Kérdőn rámeredtem hiszen tavasz van, és már sima dzsekiben is jó idő volt. Aztán rámutatott a fiúra. Egyből megértettem.

-A szüleid nagyon jól mutatnak együtt. Összejöttek, újra?

-Nem, de már dolgozok rajta.

-Jó munkát -kacsintott.

Újra átölelt és érezhettem az illatát. Arcomat nyakába rejtettem és ajkaim résnyire kinyíltak. Elengedett, ujjait végighúzta sápadtas arcomon. Fülig libabőrös lettem. Kezemet derekára tettem és lehajtottam a fejemet. Államnál felemelte azt és belenézett a szemeimbe. Megpuszilta a homlokomat, még egyszer gyorsan megölelt és elindult a kapu felé. Mielőtt kilépett volna, megfogtam a kezét és ujjait az enyémre láncoltam. Visszanézett rám.

-Beszéljünk még -néztem rá szinte könyörgően.

-Fogunk, kislány.

Rám mosolygott, vállamra tette a kezét és gyorsan magához vont. Úgy kimondtam volna mit gondolok, de mire összeszedtem az alatt a pár pillanat alatt mit is akarok Wendy hangja megelőzött.

-Katie! Brad?!? Mi a fene...