Tehát már a saját apám bizalmát is eljátszottam. Miután átkutatta a szoba rám eső részének olyan zegzugos helyeit amire soha nem gondoltam volna hogy eltegyek bármi gyógyszert fogtam magam és a másik táskámat a kezébe adtam.
-Nem vagyok én ennyire kreatív se erős. Ha jött a kényszer kéznél kellett lennie, de ezek csak altatók és fejfájás csillapítók. A szittyó szagát meg a szobatársam ki nem állhatja így az mindig elfogyott mielőtt feljöttem.
-Ha van valami akkor hívjál. Ezeket pedig átviszem.
-A táskát ne! Abba fér bele a laptopom...
Ahhoz képest, hogy január eleje volt, szünet és tél viszonylag sokan voltak az udvaron. Az idő enyhe volt de borult tehát ideális az alváshoz. Csak nem nekem, aki fél évnyi tananyaggal van lemaradva.
Megnéztem milyen tárgyaim lesznek ebben a szemeszterben, és szép lassan elkezdtem az alapoktól.
Mielőtt elkezdődött volna az egyetem, azelőtt két nappal érkezett meg Shalott. Az ágyamon ültem törökülésben, ölemben a géppel és írtam a jegyzeteimet. Egy régebbi fekete cicanadrág volt rajtam, sötétkék pulóverrel és összefogtam a hajam. A szobában teljes rend volt, leszámítva a két vizes palackot az ágyam mellett.
-Rend van, és virág illatod. Tanulsz. Megismertél valakit szilveszterkor, aki valami hivatali pályára készül?
-Nem. Csak ha már egyszer annyit szenvedtem, hogy bekerüljek és könyörögtem szünet előtt hogy ne csapjanak ki, akkor ideje bizonyítanom.
-Nincs több ferde este?
-Nincs.
-Örülnék neki.
-Én is. Shalott... Köszönöm, hogy mellém álltál amikor a döntés volt a kirúgásom ügyében. Ha te rábólintasz, repültem volna.
-Tudom. És azt is, hogy te nem ilyen vagy. Viszont mostantól azoknak is kell bizonyítanod, akik már beskatulyáztak a narkós iszákos dobozba.
-Egy hete ezen vagyok. Egy hétre előre már ki is találtam mit veszek fel, hogy ne menjek be újra pizsamában az előadásra.
-Ha szükséged van valamire, csak szólj. Ruha, jegyzet, bármi.
-A szekrényem igazából tele van. Csak mindig ugyanazt vettem fel.
-Pedig... Gondoltam rád és ezt vettem neked karácsonyra.
Átnyújtott egy papírszatyrot amiben egy fehér peplum háromnegyedes ujjú felső volt.
-Pont az ellenkezőjét akartam annak, amiket idáig felvettél.
-Nagyon tetszik -mosolyogtam rá őszintén.
Az első napom az egyetemen az új személyiségemmel sokakat meglepett. Persze kaptam hideg és meleg megjegyzéseket is, de már régen megtanultam ezeknek az ignorálását. Mindenesetre azok az előadóim, akik ismertek már valahonnét mosolyogva néztek rám és a kezemben lévő szendvicsre. Nyilván nem azért mert annyira csábító lett volna a péksütemény közé bedobált sajt-sonka-saláta kombó hanem idáig nem törődöm módon szőlőcukron és száraz kenyéren éltem amikor az egyetemen voltam. Meglepő, mennyivel könnyebb így figyelni. A munka is könnyebben ment és az órák is elrepültek.
Így telt az első két hetem és az emberek kezdték megszokni az új énemet. Természetessé vált a viselkedésem, mintha szeptember óta ilyen lennék. Előre elkészítettem a másnapi ennivalómat és ruhámat, jegyzeteltem az órákon, délután vagy dolgoztam vagy tanultam. Kialakítottam magamnak egy olyan napirendet hogy soha ne tudjak megállni.
De este, este amikor egyedül voltam az ágyamban egy sötét szobában minden megváltozott. Azt mondtam, hogy jól vagyok és nem semmim. Hazudtam, hogy kiegyensúlyozott és boldog vagyok. Úgy csaptam be mindenkit, ahogy csak tudtam. De este... Este csak gondolkozok egyedül. Eltűnt a napirendem és a szervezett életem. Eltűnt a fény, eltűntek a szavak. Azt sem tudnám ilyenkor megfogalmazni hogy vagyok, mit érzek. Senkim és semmim nem volt, akiben igazán bíztam. Úgy éreztem elbuktam és a világ ellenem dolgozik minden éjjel. Minden ilyen éjjel el akartam menekülni oda, ahová senki nem találna meg. Soha.
De aztán jött a reggel és kezdődhetett az egész elölről.
