Az összes péntek szörnyen fárasztó. Már reggel is legszívesebben pizsamába mennék be abba az átkozott épületbe. Tegnap este nem volt kedvem meg szárítani a hajamat ezért megmaradt a természetes alakjában: göndören. A farmeromhoz egy fekete hosszú ujjút és kockás mellényt választottam. Sminkelés után fogtam magam és gyorsan elindultam otthonról.
"Suli után valami? Vagy a pasid beelőzött ;)?" -írta nekem Wendy utolsó órán.
"Nem a pasim. Barátok vagyunk. Ráérek, átmenjek?"
"He? Gyere, hát! Ezt meg kell beszélnünk!!"
Vártam a csengőt, csak vártam és már egyszerűen a kezem elejtette a tollat úgy beállt a sok írástól. De megszólalt a hang, hosszan és hangosan amitől mindenki összecsapta a füzetét és mint egy tehéncsorda, megindult a kijárat felé. Tűzvésznél se lennénk gyorsabbak!
Szinte letámadott mikor beléptem a szobájába. Elterültem az ágyán és megvontam a vállam.
-Koncentrál a jövőjére? Azt mondta, fontos a továbbtanulás.
-Kavar valakivel! -jelentette ki.- Ilyet nem mondd. Bárki mástól előbb elhinném, de tőle?! Mit történt hétfő óta veletek?
-Hát... Beszéltünk. Aztán megkérdezte lenne-e kedvem táncolni vele. A továbbtanulás témával viccelődtem vele, de tegnap felakart mászni a házunk emeletére mert nem engedtem be, tudod viccből. Végül beengedtem és táncoltunk, este elaludtunk a sorozatokon -nem annyira szívesen folytattam.- Nálam aludt mert apu ideges volt és nem akartam, hogy amikor kimenne az első tárggyal ami a keze ügyébe kerülne faggassa ki, hogy mit tett velem míg nem volt itthon. Bármit mondott volna, a válasza valószínűleg: Ne hazudj fiacskám így nem leszünk jóba!
-És azóta valami csók? Ölelt álmában? Szerintem vedd kezedbe az irányítást -mondta tovább és én egyre kínosabban kezdtem érezni magamat. Úgy éreztem nincsen sok köze ahhoz mi történt velünk azon az éjjelen, még ha nem is történt semmi.
-Venném, de nem látok bele a fejébe, azt meg nem akarom, hogy eltűnjön az életemből mert ez a kapcsolat semerre sem halad.
-Nem fog mert érdekled és ezt látom rajta. Figyeltem a héten és amikor láttalak titeket sokszor egymásra néztetek. Végigsiklott rajtad a tekintete és tesin is nézett az ablakból.
-Banya -fintorogtam.- Azért annyira jó idő még nincsen, hogy az udvaron kosarazzunk.
-Jóízűen és tőle fura módon nem megvetően nevetett az ablakból amikor a passzoltak neked és elhajoltál azt mondva, hogy "Ne nekem, ember!!".
-Az egyetlen alkalom amikor hozzámért a labda -nevettem.
Hiába hajoltam el, még így is eltalált. Néha az jut eszembe, hogy a labdák valójában arra repülnek amerre a tanár akarja, ezért talált el engem mindig és ezért dobom olyan bénán.
-Nem érted a lényeget. Szerencsétlen a srác. Dobd be magad, most pedig elmegyünk ruhát venni a táncra! Gyere és hozd anyukád tárcáját!
-Van ruhám.
-Ja ami tuti fekete, vagy sötétkék ápol és eltakar stílusú, térdig ér és egy zsákból lett átszabva. Neked most másra van szükséged.
Ruhát nem találtunk, mert én felhúztam az orromat amikor megláttam az árát vagy a szabását. Egyik se fogott meg úgy, hogy ez nagyszerű és imádom és soha nem veszem le.
Este Wendynél aludtam. Éjfél után nem sokkal a Fogadomat nézve kaptam egy üzenetet.
-Kitől jött? -nézett fel a képernyőről.
"Találkozhatnánk délután? Nem érdekel a továbbtanulásom, ez most fontos. B."
Halványan elmosolyodtam, ösztönösen néhány hajtincsemet a fülem mögé tettem.
"Persze. Hívj majd"
Wen kikapta a kezemből a készüléket és elkezdte olvasni. Rám nézett sejtelmesen majd elkezdett őrülten vihogni. Kezdem úgy érezni, ő a másik felem, mármint az, aki visít, ugrál és nem rejti el az örömét: pontosan az a fajta lány akit én tizenhat éves koromban elrejtettem magamban. Valahol még mélyen biztosan bennem van, de nem akarok találkozni vele. Utálom azt a Katie Fieldert.
Nutellás, tejszínes gofrit követően -ebéd helyett- indultam volna el a szomszédba, azonban Wendy követett. Fel a szobába, szerencsére a fürdőt időben magamra tudtam zárni. Örök hálám anyunak aki amint meglátta a "második lányát" kifaggatta arról amit belőlem nem tud kiszedni: a szerelmi életemről....
Lefürödtem, hajat és fogat mostam aztán belebújtam egy fekete csőfarmerba, kényelmes de azt hiszem elegáns felsőbe. A hajamat szárítás után kivasaltam, szokásos szemhéjtus, végül a nyakláncom fölé még egy tavaszias sál.
doboz fagyit ha mégse jönne össze -Wendy-.
Brad az utca végén ácsorgott és öleléssel köszöntött. A belvárosba indultunk egy teázóba, vagy cukrászdába, nem tudom mert a nevéből ítélve mindkettő: "Tea & Cookie".
A Big Ben mellett szálltunk le. Bal oldalt az óratorony, jobb oldalt a Temze. Közben élénk beszélgetésbe kezdtünk általános témákról: kivel mi történt a héten, milyen béna vagyok tesin. Csak a szokásos.
Amikor beértünk az aprócska helyre egy ablak melletti helyre ültünk. Kihozták a zöld teámat, epres sütivel. Ő fekete teát kért, csokissal. A pillanat töredékére úgy éreztem magam, mintha negyven évesek lennénk.
-Öt órai tea -kacsintott.
-Elvégre angolok vagyunk -koccintottam vele.
Két kezembe vettem a csészét, nehogy leöntsem magam. Felét lehúztam aztán következett az édesség.
Kérdőn figyeltem fel, a muffin evésből mert már egy ideje pásztázott szemeivel. Teljesen zavarba jöttem, elpirultam és a teámat kevertem. Úgy nézett rám, hogy olyan érzésem támadt minden titkomat kiolvasta a lelkemből.
-Tudod megpróbálhatnánk -mondta csak úgy mintha még mindig a kajáról lenne a szó.
-Mit?
-Ezt az egészet! Lehet összejönne. Azt hiszem tegnap sokat agyaltam kettőnkön és az elmúlt hónapokon. Ha nem vagy velem az egy dolog, de rohadtul nem akarom, hogy elveszítselek -ráncolta össze a szemöldökét.
-Önszántamból nem szakítanék meg veled semmiféle kapcsolatot, csak, ha te tennéd vagy leszögeznéd velem mint tényt.
-Csak azt mondd meg, miért nem ítélsz el? -nézett fel rám zöldesbarna szemeivel.
-Nem ítélkezem. Rengeteg hibám van, több mint annak a kerek öt embernek aki itt ül ebben a teázóban. Még nem ismerjük egymást annyira, hogy tudd.
-Nem tudom, mik a hibáid. De nem látom benned és ne akard elhitetni velem, hogy tévedek.
Odahajolt halvány arcomhoz, ajkait enyémre tapasztotta. Újra érezni a leheletét, fiús illatát még ha csak pár másodpercre is igazi élmény volt.
-Két napra? -kérdeztem csalódottan.
-Tedd elé az életkorodat.
-Száznyolcvankét nap?
-Felőlem lehet hónap is, ha közeledik a lejárás időpontja, meghosszabbítjuk.
Tenyerét arcomra helyezte, magához húzott így újabb csókot kaptam.
-Jó ez a csokis süti -suttogtam neki mosolyogva.
Kifelé menet a kávéházból rákezdett az eső félúton a buszmegállóba, Londontól megszokott de a semmiből jöttek a felhők. Sálamat a fejemre kötöttem mint egy öregasszony. Brad mellettem sétált, haja kezdett lelapulni. A hirtelen jött zivatar úgy szakadt mintha fizetnének valakinek érte, mondjuk neki. Jól szórakozott rajtam.
-Vedd már le azt a kötényt a fejedről! Engem itt ismernek, a végén olyan pletykát hallasz vissza, hogy anya komplexusom van, vagy a nagymamámmal kézenfogva mászkálok a belvárosban.
Levettem azt, és a nyakamra terítettem. A Temze a medrében sodródott, gyengén fújt a szél de az óriáskerék mögött a távolabbi házakra mintha a nap sütött volna. A felhők szürkék voltak és barátságtalanok míg ott lehet látni a fénysugárt. Nemsokára megjelent egy halvány szivárvány.
-Imádom ezeket a londoni napokat -szólt Brad.
-Kiszámíthatatlan ez az idő, mi benne a jó? -kérdeztem érthetetlenül.
-Ezért.
Felemelte a kezét -ezzel az én karomat is- és a nap felé mutatott majd a folyóra. Bevallom tényleg szép volt, a víztükör és a nap sugarai meg a szivárvány de aki itt lakik hetente láthat ilyet. Még mindig fogalmam sem volt mi olyan csodálatos ebben.
-Ha szóltál volna, hogy itt fogunk a szakadó esőben ácsorogni, hoztam volna otthonról üres palackokat, hogy megtöltsem és hajat mossak.
-Mert annyi eszed nincsen, hogy esernyőt tettél volna a táskádba.
-Neked se volt -nevettem.
Már úgy is mindegy alapon mi voltunk az egyetlen olyan páros, vagy két ember aki esernyő vagy kapucni nélkül sétált volna. A tavaszi zivatarokban még is van valami magával ragadó. Talán fiatalos és meggondolatlan, amilyen mi vagyunk vagy nekem lennem kéne. Fél év és már a főiskolán leszünk egymástól több mérföldre. Most kell megtenni azt amire akkor, a kollégium ablakán kimeredhetek és azt mondhatom "Mennyire jó volt akkor! Miért rohan ennyire az idő? Nem akarok felnőni!"
-Szüleiddel hogy állsz? -váltott témát.
-Egész jól, ők már elkezdték maguktól a tervemet. Apu vonakodik mert egy szerencsétlen pasasnak tartja magát, anyu részéről azonban fogalmam sincsen. De meg lesz -mosolyodtam el.
-Még mindig nem tudod mi legyél?
-Nem. Lehet jobban járnék a halasztással.
-Milyen szakirányba mentél?
-Humántudományok. Filozófia és töri.
-Nem tudom melyik a rosszabb.
-A sport -nevettem.- Az a rosszabb.
Hosszasan elgondolkozott.
-Tudom mi lesz belőled, két ötletem van. Mindkettőben lenne kihívás de tetszene neked.
-Micsoda? -néztem rám csillogó szemekkel.
Végre valaki tudja mihez kezdhetnék az tanácstalan életemmel!
-Áááh nem lövöm le a poén. Rá fogsz jönni, mert el nem árulom.
-Ez nem igaz. Mondd már el, nem fogod végignézni ahogy három évet elpazarlok az életemből egy felesleges diplomával!
-De, végigfogom -fülig ért a szája kínzásommal.
-Gonosz.
Szúrós szemekkel néztem rá, ötletem sem volt mit találhatott ki.
Felszálltunk a buszra ami letett minket a lakhelyemmel szemben. Tüsszentettem kettőt, ó akár egy megrémült manó.
-Ha megfázok az a te meg az érdekes időjárás mániád miatt lesz.
-Na-na nincs itt szó semmilyen mániáról. Szerintem csak... szép volt, az kép.
Tétovázva, akadozva is de kimondta. Az eső mindeközben is esett, így már fáztam is. Nem tudom mit tervezett a mai napra, de nem jött össze. Lehet, hogy mégis olyan srác Brad, aki teljesen tanácstalan a párkapcsolatok terén. Hiszen amikor elkezdett esni beülhettünk volna egy moziba, vagy még egy fagyizóba ha nem volt több pénze akkor meg egyszerűen az egyik boltba végül meg vettem volna egy rágót, vagy csokit ha elállt a zivatar. Csalódott voltam. Elvileg kimondtuk, hogy járunk de csak a kezemet fogta meg és még a kávézóban két csókot de azóta egyszerűen semmi. Talán nem önszántából akart velem lenni. Hiszen más lányokkal teljesen különböző helyzet volt. Velem mintha, nem is tudom, kötelességből tette volna. Erőltetetten... fogadásból.
-Fura vagy.
Viccesen akartam kimondani, de a sok zavartság és gondolkodástól inkább komolynak keménynek tűnhettem.
-Másokkal mindig könnyebb volt. Ők nem tették olyan magasra a lécet mint te.
-Nem értelek.
-A többi lány. Nem nagyon járkáltam velük randizni, talán egy-kettővel de azok valahogy mások voltak. Hamar rájöttem mit akarnak tőlem vagy éreznek. Téged viszont lehetetlen kiismerni.
-A hangulatom az érzéseimmel változnak.
-Akkor sem tudom mit érzel irántam. Még mindig csak egy ismerősöd vagyok, mikor én már kimondtam amit gondoltam. De semmi változás. Nem mondasz semmit!
-A beiratkozásom napján megremegett tőled már a térdem! Miattad passzoltam egy srácot aki végre felfigyelt rám, de mégse jöttem vele össze miattad, mert te minden napomba ott voltál, és nem bírtam ki ha még se vagy ott.
-Azt mondod végig...
-Igen! A pofámról leégett a bőr amikor ki kellett segítened a gyorskajásnál. Amikor azzal a barna hajú lánnyal kavartál totál kiakadtam aztán jött Wendy és elhagyatottnak éreztem magamat. Minden ami addig volt nekem elveszítettem.
-De soha nem látszott rajtad semmi -tett egy tincset a fülem mögé.
-Fordított helyzetbe mondd már el, mit tettél volna.
-Semmit-válaszolta habozva.
Még abban a percben megfogta mindkét kezemet, talán kívül nyugodt lehettem és így néztem a kezünket egymásra téve de nem voltam az. Tudtam mi fog következni és örültem is neki. Tizennyolc éves létemre azonban miért gondolok arra, hogy mennyire lehet büdös a szám? Fejrázással elhessegettem ezt a gyerekes gondolatot és ránéztem.
Nem volt szükség szavakra hiszen a helyzet magyarázta önmagát. Ezúttal tudta mit gondolok, érzek nem kellett volna haboznia. Nem is tette kínosan sok ideig, tehát nem akart vissza táncolni egyszerűen csak... fogalmam sem volt mire gondolt.
Arca vészesen közeledett felém, ahogy az enyém is felé. Kezei már a derekamon voltak, az enyémet nyakánál kulcsoltam össze. Megszűnt köztünk a levegő, vagy a szabad hely a fejünk enyhén összeütközött és újra megtörtént. Ha tehetném ezt mondanám első csóknak. Sokkal jobb mint a többi. Már csókolóztam vele, mégis más volt mind eddig. Nem olyan mint ha begyakorolta volna, nem nyálas hanem tökéletes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése