December

Végzősnek lenni a legjobb dolog egy gimnáziumban, főleg ha hamarosan eljön a karácsony. Mások díszítik fel az egész épületet mert te arra hivatkozol, hogy tanulnod kell miközben az osztálytársaiddal ültök egy kávézóban röhögve az alsóbb évesek szerencsétlenségén. Külsőre.
Belsőre pedig kész nőnek vagy férfinak érzed magad arra gondolva, most fog eldőlni az életed abban a kisvárosban ahol mindenkiről tudsz valami pletykát és együtt mentek mindenhova.
És mi van ha nem?! Akkor mi tévők legyünk...? 

-Hé Kate! Utálom amikor ilyen csöndes és depressziós vagy! -dobott fejbe egy összegyűrt papírlappal Jack, az egyik osztálytársam.
-Nem vagyok az vak egér! Csak szar lesz olyan egyetemre járni majd ahova nem jut be az osztály nagy része.
Ez tényleg igaz. Az osztály él tanulói közé tartoztam, csak akkor kaptam rossz jegyet ha belegondoltam mennyire szánalmas az életem. Akkor képes voltam napokig nem tanulni és a hátsó padban duzzogni. Nem kifejezetten hatott meg senkit, arra gondoltak épp a periódusba vagyok. Barátom az osztályba nem volt, de nem kellett hiszen ráfáztam kétszer is. Viszont a csoporttársaim bolondok voltak és néha vették a fáradtságot, hogy elhívjanak engem is valahova. 
Most is épp itt ülök az egyikkel. Történelem dolgozatnál kész kincsnek számítanak akik nem a szépségükben hanem "tudásukban" vannak inkább előnyben. Nem szerettem dicsekedni az átlagommal. Főleg mióta leadtam a fizika és kémia tantárgyakat, azóta még jobb lettem és hivatalosan is hordhatnék kocka szemüveget fogszabályzóval és trapéznadrágot szandállal.
-Hé stréber kisasszony! Csak akkor kapsz még egy kávét ha segítesz! -még egy galacsin eltalált.
Letettem a forró italt és közelebb férkőztem hozzá. Megcsapott Jack illata... Ó magasságos egek még kilencedikben mennyire oda voltam érte. Most csak lazán mellé ültem és egy óvatlan pillanatban beszívtam az illatát. Kivettem a kezéből az atlaszát.
-Ez itt nem Danzig! Ez itt Danzig! -nevettem el magam a hülyeségén.
-Most az a szar harminc kilométer számít?
-Ha átakarsz menni igen. Figyelj itt az atlasz és a vaktérkép. Ez egy eléggé vékony lap szóval áttudod másolni mi hol van...
Este hétig be sem állt a szám addig magyaráztam neki az anyagot.
-Tíz perc múlva zárás van. -szólt a fiatal srác a pult mögül felnézve a telefonjáról.
Összeszedtem a cuccaim és kezdtem felvenni a kabátom.
-Köszi Kate életmentő vagy! -nyújtott át egy forró vaníliás latét.
-Ugyan már, nincs mit! Én is tanultam. Otthon csak unatkoztam volna így viszont magamba döntöttem két pohár kávét és most pörgök mint egy...egy kerék.
Sziporkázó humorom kimutatkozott, mint egy kerék...
Hazafelé megittam az innivalómat és röviden kikérdeztem mit jegyzett meg. 
-Figyelj, holnap még nézd át a jegyzeteket és aludd ki jól magad. Ne izgulj mert mindent tudsz és jól fog sikerülni. Nem is nagy dolog csak még egy jegy félév előtt. Fogd fel így.
-Te könnyen beszélsz. Neked csak egy újabb jegy, te olyan okos vagy.
-Ezért kellek az embereknek és ilyenkor. Ha egy sorsdöntő dolgozat van megtalálnak. -mosolyodtam el de belülről átkoztam magam amiért engedtem kihasználtatni magamat.
-Ez nem így van. Oké tényleg tanultunk és igazad van, de téged választottalak Paul helyett.
-Mert Pault mindenki buzinak hiszi és az emberek inkább mutatkoznak egy stréber lánnyal mint egy olyannal aki a saját nemébe szerelmes. -nevettem el magam.
-Oké igazad van de én nem ezért csaptam le rád.
-Fogadásból?
-Nem, ne becsüld már le ennyire magad! Szívesen megismertelek volna, négy éve vagyunk osztálytársak de még mindig csak a nevedet tudom, a korodat és kedvenc kávé fajtádat.
Pontosan ez volt a célom. Nem engedtem meg másoknak, hogy kiismerjenek, mert akkor rájönnek mi a gyengém amit nem szabad megtudniuk. Még pedig például azt, mennyire csórók vagyunk.
-Mégis mit akarsz rólam tudni? Tök unalmas vagyok, nincsen bennem semmi érdekes. Hacsak nem érdekelne, hogy a kedvenc színem a szürke, szeretem a One Directiont és utálom ha elítélnek.
-Csak magyarázná el nekem valami mi bennük olyan szemfényvesztő!
-Ha végig hallgatnád a számaikat és képes lennél végre a belsőre figyelni életedben először és nem a külsőre megértenéd. Te is csak azóta állsz velem szóba mióta a saját keresetemből veszek magamnak ruhákat meg smink cuccokat. Ja és mióta a fogszabályzó sincs rajtam. Tizedikig még le is tagadtad, hogy ismersz engem! 
-Te dolgozol? -kérdezte meghökkenve- Én?! Soha nem tagadtalak le!
-A francba... -tettem a fejemre a kezem- Miért árultam el? Igen, letagadtál még anno februárban mikor odamentem hozzád suli után. Te meg a nagymenő haverjaiddal néztétek a cicababákat akik a farsang miatt még az átlagnál is rövidebb szoknyát viseltek. Nem is tudnám összeszámolni aznap hányszor lett "véletlenül" elejtve a szekrénykulcsaitok.
Leesett neki, nekem pedig eszembe jutott miért mentem oda hozzá akkor: Pár nap volt a Valentin napig és nem bírtam türtőztetni már magam, beakartam vallani neki mit érzek. Innentől mindenkinek ismerős lehet a történet mi következett.
-Szia. -köszöntem el tőle és kezdtem előkeresni a lakáskulcsomat a zsebemből.
-Itt laksz? -kérdezte kiesve gondolatmenetéből.
-Igen, akarsz erre is valami gyökér megjegyzést tenni?
-Sajnálom. -mondta és elsétált.
Beléptem a lakásba, minden érzést kiiktatva a testemből és megláttam apukámat a konyhában a vacsorával bajlódva.
-Szia! Egy hét és karácsony! -újságoltam el neki mintha nem tudná.
-Helló kincsem! Igen tudom, és mennyire gyűlölöm! Még hogy a szeretet ünnepe? A kizsákmányolás ünnepe, és az olyan magányos emberek kínzó napja mint az enyém.
-Mondtam neked valamit, nem kell ajándék. Csak a pogácsád.
-Csak miattad fogok sütni, az egész életem egy csődtömeg. Utálok élni.
Apa önsajnálata újra kibontakozott. Havonta egyszer kiszokott törni raja általában amikor megkapja a csekkeket míg a fizetését csak jókora késéssel. Viszont a szeretet ünnepén újra kifog törni hiszen szörnyen magányos és csak robotként él. Annyira szívesen elvinném valahova nyaralni de egy fontom nincsen rá.
-Én mindig itt leszek neked Apu! -öleltem át és odanyújtottam egy zsebkendőt.
-Nem vagyok kislány, nem szoktam sírni.
Elmosolyodtam mert annyira büszke férfiasságára, hogy még füllent is érte. Szörnyen utálom anyámat amiért elhagyta őt és összezuhant. Legszívesebben úgy beolvasnék neki, hogy még a szomszéd város is tudna róla.

A suli utolsó hete lassan eltelt és eljött a karácsony. Az ajándék csomagoláson már túl vagyok, ahogy az egy héttel ezelőtti beszélgetésemen is Jack-el. Elkerültük inkább egymást. Egy rövid üzenetet írt nekem mikor megkapta a dolgozatát:
"Négyes lett, nem fogok megbukni. Köszi!"
Ezt is az egyik szünetben amikor a szekrényemből pakoltam ki a tankönyveimet ő pedig tőlem két méterre állt a sajátjánál. Nem szégyell a nyilvánosság előtt, hát persze! Hidd csak ezt, te kis tudatlan.
December huszonharmadikán korán elaludtam reggel pedig arra nyílt ki a szemem, hogy karácsony van! Elfojtottam az örömömet és levonultam a konyhába ahol apu mikor meglátott és hirtelenjében lecsapta a telefont.