Ahh emberek... Másra se vágytam főleg így az otthoni csöves öltözékemben, főleg nem arra akik vele jöttek be a fényhiányos nappaliba...
Egy mozdulattal elhúzta a függönyöket a ház gazdája így rájöttem: nem tévedtem, tényleg Wendy és az anyja álltak az előszobában, épp levetve kabátjukat és csizmájukat. Köszöntem nekik illedelmesen de legszívesebben a takaró alá bújtam volna mint Felícia. A tálcát a mosogatóba tettem majd a holmimmal együtt felsomfordáltam az emeletre.
-Katie, gyere vissza! Nem csak hozzám jöttek!
Jaj, de jó, látogatókat kaptam! -forgattam a szemeimet majd a szobámba ledobtam a gépemet és felvettem egy fekete kardigánt, a hajamat pedig a tarkómnál összefogtam.
Wendy a macskámmal játszott, akinek tetszett a dolog. Mellé ültem és megkérdeztem tőle mi újság. Elmagyarázta nekem röviden a napját, aztán amiért át kellett jönnie.
-Ne vedd magadra, nem bántásképp de nem volt sok kedvem ide jönni, két hete terveztük egy sráccal, hogy moziba megyünk, erre ma felhívtam: Szia, mégse jó a mai mozi, anyám kitalált valamit, de holnap ráérek. Aztán kinyomott.
-Ez is az én hibám... -lóbáltam a lábamat jobbra-balra.
-Mi történt? Rossz napod volt?
-Nem, csak...-túrtam bele a hajamba- hosszú volt. Arra vágytam, hogy filmet nézhessek. Nem vagy szomjas, hozok enni, mit kérsz?
-Nem kérek semmit. Mi történt? -jött utánam a konyhába.
-Semmi, tudod a szokásos. Feltartottam néhány embert a KFC-ben akik biztos siettek valahova csak mert nem tudom az itteni árakat. -álltam meg a pultnál ahol töltöttem két pohár vizet, az egyiket átnyújtva az osztálytársamnak.
-Te vagy az akinek nem volt elég fontja, és a pénztáros segítette ki?! -nézett rám csodálkozva.
-Ezt nem hiszem el... Hol hallottad?
-Facebookon olvastam, egyik évfolyamtársunk kiírta, nem ismered de biztos láttad már, feltűnő jelenség, mindenen felkapja a vizet. -mutatta meg az engem lejárató posztot- Legalább helyes volt a srác?
-Ööö ja, mondhatni. -igencsak, akár egy görög Adonisz zöld szemmel és barna hajjal folytattam magamban- Mindenki rajtam fog röhögni.
-Nem dehogy! Holnap vagy akár még ma kitesz egy újabb állapotot a csaj ami szintén hülyeség és akkor már az lesz a poén, nem te.
Wendy és az anyja kilencig maradtak, miután megettük a rendelt gyrosokat. Közben jobban megismertük egymást, sokat dumáltunk a szobánkban ahol megnézte a könyveimet és a cédéimet is. Némelyikre mondta, hogy imádja, már legalább háromszor elolvasta, azonban amikor meglátta a One Direction - Up all night lemezemet az agyát eldobva felsikított. Megtudtam, hogy imádja és elárulta, hogy egy hónap múlva dedikálás lesz ott ahol voltam délután, meg is beszéltük, hogy elmegyünk.
Este fürdés után az ágytámlámnak támaszkodva kezdtem el netezni, nem sokkal a bejelentkezésemet követően rám írj Jack...
Egyig beszéltünk, és egyszerűen rengeteget. De már az első fél óra után rájöttem a történet lényegére: összeakart velem jönni.
Fáztam, szinte remegtem pedig takaró volt a lábaimon, a kezeim néha melléütöttek a billentyűknek és úgy éreztem mintha a hasamat az ólom akarná lehúzni a földszintre. A tudat tette ezt velem, tetszem neki, annyi idő után felfigyelt rám, de pont most? Hiszen ha a távolság nem is lenne én már csak barátként gondolok rá! Az érzés, hogy belőlünk legyen "Jatie" már eltávozott. De képtelen voltam begépelni neki, hagytam neki írni azt amit akar. Aznap éjjel pedig borzalmasan aludtam, másfél óránként felriadtam, majd álmodtam valami borzalmasat. 6.38-kor feladtam a további rémálmok üldözését elkezdtem a nappaliban tévét nézni.
Aznap próbáltam elkerülni minden készüléket amin keresztül kapcsolatba léphetnék bárkivel, a telefonomat be sem kapcsoltam, és a gépemet is csak este felé indítottam el. De megint elkapott a szédülést keltő érzés, amikor megláttam a levelek tömkelegét. Gyorsan válaszoltam neki, majd inkább megnéztem az értesítőimet: az osztály fele bejelölt akiket gyorsan visszaigazoltam megnézve a képeiket -kiskoromban kém akartam lenni ami néha most is visszatör rám mások lekutatásával- olyanok voltak mint a valóságban, Wendy mosolya szikrázott a profilképén míg barátnői hunyorítottak, vagy nevettek akár bandzsítottak.
Vasárnap reggeli után gyorsan felvettem egy otthoni felsőt, cicanadrággal de fáztam ezért anyu egyik sárga kötött pulóverét vettem fel, a hajam természetes maradt -kifésülten-. Anya bement a munkahelyére, nekem pedig muszáj volt elkezdenem tanulni. Délelőtt franciát tanultam a szintfelmérőmre, majd kettő órakor hazaért és hozott nekem egy langyos kávét. A töri tanulása közben jól jött habár így sem tudtam tanulni, mert az agyam teljesen más utakon csörtetett.
-Szia, képzeld mit tudtam meg! -üvöltött bele a telefonba- Jack járni akar veled mert baromira beléd zúgott, és nem csak tetszel neki hanem szeret!
-Várj... micsoda? Mi a terve Jacknek? Most Londonban lakok.
-De az nem érdekli, találkozni akar veled és elmondani mindent. Ez annyira romantikus, gondolj bele, ő nem olyan mint a többi fiú, őszintén szeret téged.
-Aha.. Milyen jó, el sem tudom hinni.
-Miért van olyan hangod mint aki mindjárt kidobja a taccsot?
-Csak meglepődtem.
Enyhén szólva nagyon meglepett a dolog, de nem lettem boldog, nincsenek pillangók a gyomromban, mindössze egyetlen nagy pók, az ami tönkre fogja tenni Jack kedves érzéseit irántam. Nem tudom, hogyan gondolta ki de engem senki sem kérdezett meg, mármint egy kapcsolatban azért az is fontos én mit érzek, én pedig csak szigorú barátságot. Miért most? Miért pont Ő? Miért én lettem az a "szerencsés" akinek a mosolyába beleszerettek? Mikor történt ez? Nekem semmi sem tűnt fel ebből, és nem is akarok semmit. -töprengtem az ágyamon feküdve órákon át.
A tanulás már csak este jött szóba, akkor pedig otthon anyuval is franciául beszéltünk a dolgozatom miatt. Hétfőn elaludtam ezért gyorsan kértem anyutól öt fontot ebédre, de mivel ő is rohant a munkahelyére tízet adott amiről eszem ágában sem volt szólni neki. Amikor beértem a suliba vettem egy nagyadag kaját, a visszajáróból a másfél fontot pedig a hátsó zsebembe csúsztattam. A becsengetés utáni negyvenöt percnyi 20.századi történelem után, kimentem az irodalom felszerelésemért ürüggyel, de magamat én sem tudtam becsapni, lesve oldalról megnéztem kik vannak a folyosón. Bingó! -ott volt a kiszemeltem egy haverjával az ablaknál- Feléjük sétáltam a pénteki napon gondolkozva, le volt hajtva a fejem és kiszedtem a farzsebemből az aprót majd próbáltam minél lazábban behatolni a barátsági zónájukba.
-Szia Brad -gyorsan bátorkodtam egy köszönéssel mielőtt megijedek és hablatyolni kezdek- Itt van amit fizettél nekem.
-Nem kell visszaadnod, meghívtalak.
-De nem szeretek tartozni és van pénzem, nem vagyok csóró. -makacskodtam.
-Ha ettől jobban fogod érezni magadat -vette el- öhm...
-Katie. -segítettem ki.
'Igen.' -hallottam a választ amire elmosolyodtam majd gyorsan elindultam az ellenkező irányba. Halló távolságon belül még hallottam ahogy kérdezik ki vagyok, míg nekem az agyam Jack üzenetein járt, a One Direction debütáláson ahová Wendyvel elmegyünk és Braden, de rajta úgy teljesen és egészen. Talán azt érzem iránta amit Jack irántam, apropó még mindig nem tudom merre tartok és hogyan beszéljek vele. Elvégre nem akarom húzni az agyát hazug ígéretekkel, de megbántani sem akarom, még mindig nem értem miért én lettem az akibe beleszeretett. Én mindig csak az a lány voltam aki csendben ült és odaadta a leckét ha elkérték tőle és az a probléma, hogy Brad szemében tényleg csak ezt a szerepet fogom betölteni.
Az utolsó órámon megírtam a várva várt dolgozatot, ami nem is bizonyult nehéznek, a fogalmazás pedig az 'Egy nap Párizsban' címmel gondolkozás nélkül ment. Óra után megtudtam a tanárnőtől, hogy erre azért volt szükség mert az évfolyamból akik franciát tanulnak különböző csoportok vannak: akik sose tanultak, akik tanultak de keveset tudnak és azok akiknek jól megy. A hat évnyi tanulás után reménykedtem a haladó csoportban, de mikor kiléptem az épületből leginkább abban, hogy elálljon a havas eső és a szél ami erős fuvallatokkal csapta rám a csapadékot. Kezemet egyik kabátzsebem mély zugába rejtettem el indulva hazafelé. A sapkámtól nem láttam sokat, de inkább a bambulásomnak köszönhető volt, hogy belementem valakibe az utca sarkán. Az illető ugyanúgy fázott mint én és láthatóan várt valakit. Némán tovább mentem majd pár méterrel arrébb hátrafordultam, igen az volt akire gondoltam. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, de szapora lépéseket hallottam amik hamar mellémértek és az illető hozzám szólt:
-Milyen lett a franciád?
-Egész jó. Honnan tudsz erről?
-Minden újjal íratnak szintfelmérőket. -vonta meg a vállát Brad- A sulit milyennek gondolod, hogyan fogadtak?
-Jobban mint ahogy gondoltam, van egy Wendy nevű lány vele szoktam beszélni, miért?
-Csak érdekelt, minden kezdet nehéz és neked a péntek sem ment könnyen. Nem szóltak be?
-Nem, valószínűleg nem tudták ki vagyok mert sok magas, barna hajú lány jár ide.
-Merre felé mész? -kérdezte egy pillanatra megállva egy villanyoszlopnál.
-Haza, a következő kereszteződésnél jobbra, húsz méter séta és kinyitom az ajtót. -nevettem el magamat.
-Nincs kedved dumálni?...Vagy nagyon sietsz?
-Dehogy sietek, otthon csak bámulnám a pókhálókat a sarokba.
-Beülünk valahová? -kérdezte mosolyogva, szemében pedig felfedeztem némi csillogást.
-Persze, de én nem ismerem a környéket.
Tehát amit Jack tervezett, hogy elmegyünk valamerre én pedig a kifogásokat gyűjtöm rá Braddel egy délután alatt megtörtént. Pontosan nem az amire vágytam de így is közelebb kerültem a célomhoz. Anyunak írtam egy üzenetet amíg vártunk egy buszt. Mélyen belemerültünk a dumálásba, szinte annyira, hogy tovább is mentünk ezért végül a város közepén a London Eye közelében ültünk be egy cukrászdába ahonnan rá lehetett látni az óriáskerékre az emeletről -azonnal lecsaptam egy ablak melletti ülőhelyre ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Temzére és a városra-. Közben kihozták neki a kávéját nekem pedig a forró csokit amiből álltam a saját részemet. Úgy telenyomták az italt tejszínhabbal, hogy tudtam hozni a 'falu hülyéje' formámat amit a tej okozott: annyira jól nézett ki, hogy amikor beleittam a tejszín szép kis bajuszt formált az ajkaim fölé. Észre se vettem csak mikor már fél perce vigyorgott rajtam az évfolyamtársam.
-Ne már, tudtam, hogy nem bízhatok meg a forró csokiba. Annyira szeretem de ő mindig kitol velem. -töröltem le egy szalvétával a nevetés tárgyát amin magam is elmosolyodtam.
Kint egyre jobban sötétedett ezért lassan elindultunk, közel másfél óra után, elkísért az utca sarkáig majd beállt a kínos csönd.
-Khm köszönöm ezt a mai napot -törtem meg a fák susogó hangját- aranyos tőled, hogy odajöttél az új lányhoz, még ha másokat a nevem se érdekli.
-Elveszettnek tűntél és félénknek. Te voltál a tablóknál is, nem?
-De.
Mosoly szorult az arcomra a visszaemlékezéstől, a pillanat amikor megláttam azt a szempárt, nem mást hanem az övét, ami magával ragadott és egy pillanatra még nem a nevemet is elfelejtettem.
Elbúcsúztunk egymástól egy öleléssel majd elindultunk két különböző irányba, végül megálltam pár lépéssel arrébb és néztem ahogy körülnéz majd egyre jobban távolodott az alakja míg végül csak a lámpák fényében volt jól kivehető az alakja. Gyorsan hazasiettem én is, mert az idő egyre hidegebb lett.
Öt óra volt, anyu a kanapén feküdt én pedig megebédeltem majd leültem mellé és előszedtem a holnapi tanulnivalómat.
-Merre jártál? -kérdezte tőlem.
-Egy kávézóban, egyik évfolyamtársammal.
-Azt írtad hamarosan jössz, kettő órakor.
-Elbeszélgettük az időt, és írtam, hogy később jövök.
-De nem ennyire, szóval akkor bevezetünk néhány szabályt. Apád nekem azt mondta, mindig időben hazaérsz, csak hétvégente jársz el hazulról. Úgy tűnik ezt nem akarod betartani ezért úgy döntöttem lesz egy házirend. Hétköznaponként hazajössz iskola után és tanulsz, pénteken elmehetsz de szólsz hova akarsz menni és mikor jössz. Ha lerontod a jegyeidet jön a következő adag, és a házimunka. Egyenlőre csak azt várom el, hogy magad után tegyél rendet a szobádban és amerre mész. Ennyi lenne,most menj tanulni.
-Igenis asszonyom... -válaszoltam fintorogva.
-És ne pimaszkodj, az anyád vagyok nem a játszótársad!
Te jó ég... -forgattam a szemeimet- Nem tudtam, hogy tizennyolc évesen probléma ha öt órakor érek haza kettő helyett, pedig még üzenetet is küldtem. Szeretem amikor az emberek mindig azon vezetik le a dühöket aki a legközelebb van és fiatalabb. Mert azok úgy se szólnak vissza, lehet már elfelejtette, de kitudom nyitni a számat.
A szobámban elkezdtem matekozni végül pedig áttértem a történelemre amiből el kell olvasni egy könyvet, már hozzászoktam mert a volt sulimban töri faktra jelentkeztem anno ezért ott is feladtak fontos személyek életrajzi könyveit, és különböző népek szokásait.
Tíz oldal után feladtam a könyvet, mert a nyakam is elfáradt és borzasztóan unalmas.
Úgy döntöttem átülök az ágyamra ahol feküdt a macskám a laptopom mellett, a rendetlen kupacom közepén.
Közéjük furakodtam megbontva a nyugalmukat, felugrottam facebookra ahol az ég világon semmi sem történt néhány bejelölésen kívül. De mit ér az egész ha pont Ő nem jelölt be?
Aznap este szomorú voltam és kiszámíthatatlan, próbáltam egy helyben ülni és csak kibámulni a fejemből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése