A tanteremben ülve becsuktam a szemeimet, és azokról a napokról álmodoztam amikor még nem voltam teljesen egyedül. Az emlékképek egymást követve ugrottak be, az otthonom, London, a mostani sulim. Nekem ez már sok volt, leakartam állítani,
kiakartam szállni és szólni az irányítónak, hogy ez nekem nagyon nem jön be. De ehelyett magamra erőltettem a kínos mosolyt, ami kísértetiesen hasonlított arra, mintha hajlakkal befújtam volna a számat: mondván maradjon úgy, idiótán vigyorogva.
Hétfőn egymagamban kullogtam, zenével a fülemben ami minden olyan lány rémálma a középiskolában akit érdekel mások véleménye. Hiszen ez a társadalmi kirekesztést is jelenti, nem tud sehova menekülni az illető hiszen még a mellékhelyiségben is megtalálják, csak a zene nyújtja azt a védelmet amit a bizonyos fiú karja, vagy a legjobb barátnő tehet. Azonban akkor szándékosan tettem ezt, mert tudtam: senkinek nem fog feltűnni ez a viselkedés.
Wendy boldog a barátjával, a pasija a lehető legkevesebb érdeklődést mutatja irántam -le se köp- a többiek pedig még a teljes nevemmel is kérdésesen vannak. Semmi gond, tényleg, nem haragudtam amikor ma az ebédszünetben Fielder helyett Hiller-t mondtak. Hiszen nem volt még három hónapjuk megjegyezni a nevemet, teljesen megértem mindnyájukat.
Kedden azt hittem erős tudok maradni, de nem, béna voltam és gyenge. De ennek az előzménye a hétfő estében rejlett:
Azon kívül, hogy mióta megláttam minden este álmodoztam valamennyit, róla is álmodtam az utóbbi időben. Annyiszor elképzeltem ahogy megmondanám amit érzek iránta, mi lenne ha megmerném tenni, mi lenne ha ő is erre gondolna. Ha együtt lennénk, vagy mi lenne ha én lennék Wendy és ő önmaga. Mi lenne ha tiszta lappal indulnék és szép lennék? Menő, meg kevésbé gáz... Fogalmam sem volt róla, hiszen egy mérföldes kavics elé érve rájöttem a problémámra, ott van minden mondatom előtt a mi lenne ha ebből pedig nem tudok mást lekövetkeztetni, csak az igazságot. Ő egy álom, én pedig egy reménytelen, viszonzásra váró, álmodozó lány aki még nem tudta mi vár rá a következő nap.
A hajam érdekelt a legkevésbé reggel, hagytam ahogy volt. A frufrumat elcsatoltam -különben nem látnék a fésülködést követően- és a fekete felsőmre vett farmermellényt kaptam ki a szekrényemből a fekete nadrágomhoz.
Csengetésre épp beestem, így csak az első szünetben nyílt alkalmam bárkivel is beszélni. Wendy megelőzött, és ahogy ránéztem elsüllyedtem volna. Negyed órás beszélgetésünk annyira értelmetlen volt akárcsak én. De megtudtam néhány dolgot:
Nagyon boldog, örül amiért beszélt velem pénteken, tegnap észrevette amiért nagyon szomorú voltam ezért inkább békén hagyott -honvágyam van, ugye megérted?...
-Ó! Akkor már értem. Fogalmam sem volt mi lehet a baj. Mikor beszéltél apukáddal utoljára?
-Két-három hete. De mi történt még pénteken? -kérdeztem mint akit érdekel.
-Ja, tényleg. Ú, annyira boldog vagyok! Egyedül mentem, koccintottunk, aztán megint és végül megint. De valaki máséból ittam, a fenébe. Totál bekattantam, mármint mások szerint. Nekem csak az illuminált állapot rémlik. Táncoltunk, aztán beszélgettünk. Tavalyról, fura de az érzésekről. Aztán megtörtént, újra. Szeretem.
-Aha, szóval együtt vagytok. Örülök nektek, figyelj valaki hív -kaptam elő a lemerült mobilom- Mindjárt jövök.
Leültem a mellékhelyiség egyik fülkéjének a köztes falára és csak bámultam magam elé, egy könnyem se hullot ki egyszerűen csak pillanatképek jelentek meg előttem és az, hogy mostantól erős leszek és ha szakítanak ha nem, nem fogok az a lány lenni aki ott koslat köztük hátha észreveszik.
Következő szünetben a szekrényembe dobáltam a tankönyveimet, aztán megállt mögöttem valaki.
-Zavarlak? -kérdezte tétovázva. Megráztam a fejem és egy gyors mozdulattal bevágtam a szekrényajtót és megfordultam.- Tudnánk beszélni?
-Mit akarsz?
-Egyrészt, hogy hol van Wendy. Másrészt viszont, milyen volt a hétvégéd? Az unalmas vacsora anyudékkal?
-Eseménytelen és lapos. Az este fénypontja az volt, amikor a pincér összecserélte a rendelést. Én kaptam a lazacot, a nő meg a kijevi csirkét. Szegény srác a fejét fogva menekült. Neked?
-Fúúú, hát az eléggé hosszú lenne -túrt a hajába.- Ezért szeretnék beszélni a barátnőddel.
-Én... Tudom, hogy ti együtt vagytok. Sok szerencsét vagy boldogságot.
-Várj! Mi van?
-Brady! Már kerestelek, merre voltál?
-Nem is zavarok -hátráltam kínosan.
Szerdán valahogy minden megváltozott, rajtam minden olyan volt mint szokott; szokásos ruhák, egyenes hajjal, világfájdalmas tekintet és unalmas arc. Lassan lépkedtem a terem végében lévő padomhoz, aztán elkezdtem bújni a táskámba dobott könyvet.
Valamikor belépett Wendy, fekete csőnadrágban és lazac színű pulóverben, a felsőn vastag, fekete betűkkel "Perfect boys only exist in movies".
Oké, egyrészt én a film helyett könyves verziót ismerem. Másrészről viszont a póló nem előnyös ha valakinek olyan barátja van akit eléggé régóta szeret. Mivel nem az a béna ember vagyok, -legalábbis nem annyira hülye aki ezeket véletlennek tartja- az agyam azonnal elméleteket gyártott.
1, Tyuhúúú szakítottak. Ez szörnyen gonosz, és gyerekes. De mivel a lányt még nem nevezném barátnőmnek csak osztálytársnak nyugodtan örülhetek, csöndben, magamban.
2, Veszekedtek és nála ez jelenti a megsértődést.
Én inkább az vagyok aki csendben bámul ki a fejéből a fülében azonban üvölt a zene.
Csendes megfigyelőként néztem egész nap az eseményeket. Nem köszöntek egymásnak, Wendy kiegyenesedve sétált -egyértelmű jel a büszkeségre- és így a felső felirata olvashatónak tűnt. Onnan jöttem rá -véglegesen- mikor egy francia tagozattársunk elsétált mellette és hangosan szólt neki valamit.
Taylor vagy Brad semmi jelét nem adta érdeklődésre, ugyanúgy ültek a termük előtt a széken, vagy a radiátoroknál, időnként elmentek a vécé ajtajáig majd vissza.
Órák után elvégeztem a mai közmunka adagomat majd siettem hazafelé. Épp ment le a nap ami igen szép látványt mutatott mikor szembe jött velem valaki, egyenesen felém tartott majd amikor mellém érkezett megálltam.
-Helló -köszönt nekem.
-Szia! Hát te?
-Veled akartam beszélni. Te mit tudsz Wendy-ről?
-Semmit. Ma nem beszéltem vele, arra gondoltam majd holnap. Miért?
-Oké. Mit tudsz a péntekről?
-A képeket láttam és kedden beszéltünk egyik óra előtt. Azt mondta, hogy kicsit részeg lett és táncoltatok meg beszéltetek. Smároltatok és összejöttetek. Szeret téged.
-A fenébe már! Ez nem így volt -kérdőn néztem felé.- Jó, talán. Részeg voltam, azt hiszem eléggé, mert én semmire nem emlékeztem másnap. Tay nekem annyit mondott: tényleg táncoltunk aztán rám mászott. Hagytam neki majd együtt mentünk haza. Vasárnap délután a szobám közepén találtam magam rúzsnyommal az arcomon és a tegnapi ruhámban. Ez félreértés! Nem voltam magamnál, utána meg folyton a nyakamon volt. Tegnap elmondtam neki mindent akkor még jól fogadta.
Lassan elindultunk lefelé én pedig elkezdtem felfogni. Ő tényleg nem az a tipikus jófiú. De engem keresett meg ezzel, aminek örültem. Bennem bízott?
-Tudnál vele beszélni?
-Megpróbálok. De miért engem kértél meg?
-Téged láttalak vele a szünetekben, meg francián. És, mert te nem ítélsz el a múltam miatt mert nem ismered. Mások se, de megteszik.
A kapu előtt megálltunk és annyira szerettem volna faggatni még, de nem tettem.
-Figyelj -kezdett bele.- Én nem az vagyok aki ragaszkodik az emberekhez vagy könnyen meg lehet ismerni. Taylor-ral voltaképp csak a suliba szoktam beszélni. Trey jobb haverom de vele se szoktam többet beszélni. Wendy-hez soha nem húzott a szívem szóval egy pillanatig nem szerettem őt. A két T után te vagy még az akivel tényleg tudtam beszélni. Azt hiszem én bírom, ahogy figyelmen kívül hagysz mindenkit, te veled megjátszás nélkül beszélek. Az eddigi barátnőim közül mindegyiket csak az érdekelte, mikor megyünk bulizni és alszunk egymásnál. Jó -vigyorodott el- nem panaszkodtam soha emiatt. De te végre normális vagy és lehet veled beszélni. Köszi, hogy izé... ilyen jó fej vagy.
Apró bűntudat csapott át rajtam, azért voltam vele ennyire kedves mert szeretem, és nem csak barátilag. Elmosolyodtam.
-Nekem -kezdtem bele,- nem igazán voltak igazi barátaim. Persze voltak, de egyik sem hívott fel megkérdezni miért mentem el a suliból, vagy ilyesmi. Egy sráccal voltam jóba, de vele sokszor összevesztem. Mióta idejöttem te voltál velem a legkedvesebb. Szóval én is bírlak -ütöttem barátságosan a vállába- jó végre valakivel csak úgy dumálni.
-Hogy mi milyen nyálasak vagyunk -nevetett.- Oké, tök jó haverok vagyunk. De kéne egy kompromisszumot kötni: nem fogunk ilyen hülyeségeket beszélni. Egyszer megbeszéltük és kész.
-Oké, ez a te részed. Hol az enyém a megállapodásból?
-Ez közös megállapodás. Szóval, barátok? -nézett rám féloldalas csibészes mosollyal.
-Azok -vigyorogtam rá.
Összeütöttük az ökölbe szorított kezünket majd megöleltük egymást. Bemenetem a meleg lakásba, fel a szobámba. Előkotortam egy régi füzetemet, a rengeteg rajz és napló bejegyzés között volt egy rózsaszínnel írt lista.
1. Legyen egy igazi fiú barátom.
Tettem mellé egy pipát. Felolvastam a következőt.
-Második. Ez a fiú nyilvánosan is felvállaljon, járjunk el a haverjaival szórakozni.
Elterültem háton az ágyamon tovább olvasgatva a régebbi korok irományait. Nem sokára megszólalt a telefonom.
-Igen? -szóltam bele meg se nézve ki hívott fel.
-Szia Katie! De örülök, hogy felvetted! Wendy vagyok. Mi újság? A héten eléggé fura voltam, tudom és ne haragudj. De csak te tudod, mit jelentett nekem ez az egész.
-Szia. Közmunkán voltam. Persze, ezért inkább hagytalak. Nem akartam semmit mondani hátha rosszat mondok.
-Igen, én is erre gondoltam. Hmm szóval barátok? Nagyon sajnálom amilyen voltam az utóbbi időben. Soha többé még csak rá se nézek Brad-re és örülök amiért megmondtam nekem, hogy nem érdekel. Valamikor csinálhatnánk együtt valamit -vetette fel.
Na így jár az aki hazudik...
-Barátok. Aha, öö jó ötlet.
Pár perc múlva letettük a telefont és a plafonra meredtem. Megszólalt újra a telefonom üzenetjelzője.
"Brad vagyok , ez a számom ."
"??" -írtam vissza. Honnan tudja a telefonszámomat?
"A haverod :D . Wendy adta meg pár napja."
Gyorsan elmentettem, de megszólalt Wendy hangja a fejemben: "Tényleg, annyira örülök amiért te nem álltál be az "Imádjuk Brad-et!" sorba. Együtt röhöghetünk rajta."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése