Mindketten átöleltük egymást, úgy mint tavasszal amikor a kezdet kezdetén voltunk vagy bármikor máskor amikor bennünk volt egyfajta érzés, megfogalmazni nem tudnám mert mindig más volt az ok csak az érzés hasonló belül. Kócos volt a hajam és már egy hatvanötször kimosott felső volt rajtam cicanadrággal és tornacipővel de Brad ugyanúgy mosolygott rám akkor mint amikor keringőztünk a ballagáson. Orrunk súrolta a másikét, aztán elfordítottuk az arcunkat néhány fokkal és elkezdtük a búcsúcsókunkat. Ezúttal a nyelvünknek is jelentős szerepe volt hiszen most egy ideig ezt a cselekvést hanyagolni fogjuk. A világ minden kincséért sem lennék akkora világi nyomorék, hogy vegyek egy gipsz férfi fejet amit lefestek és Bradnek képzelve kényeztetem az ajkaimat egy figurával.
-Gyönyörű vagy -mondta a csókunk után. - És nincs szükséged fogyókúrára.
-Ezzel a tudattal fogok egy hónapon keresztül mindent megenni amit megkívánok -fejemet a nyakába fúrtam. -Szeretlek.
-Én is.
Még egy utolsó csók és az anyukája diszkréten köhintett egyet. Idáig kifizette a taxist és kivette a csomagokat meg ilyesmi de gondolom már ránk unt amin nem csodálkozok, úgyhogy muszáj volt elengednem a barátomat és megkérni a taxist, hogy dobjon haza.
Hazaérve egyből lefeküdtem a szobámba aludni úgy, ahogy voltam és csak dél körül ébredtem fel arra, hogy a gyomrom fáj. Átvettem egy rövidnadrágot és lementem ebédelni a konyhába. Még nem éreztem át a hiányt, hogy nem hívhatom fel amikor akarom vagy mászhatok át hozzá.
-Jó volt Franciaország?
-Igen. Szép hely.
Éreztem, hogy ez csak egy apró bevezető téma, valójában nem érdekelte anyut vagy csak felszínesen és most, mindjárt beleugrik abba amit mondani akar.
-Ha elkezdődik az egyetem hol fogsz lakni?
-Kollégium. De szünetekbe majd haza megyek.
-Ide is jöhetsz. Ha Londonba akarsz jönni, hívj és jöhetsz.
-Jó.
A kapcsolatom anyuval már nem fog változni. Eleinte el voltam ragadtatva, hogy van esély a változásra de a múltbeli vitákat nem lehet eltüntetni, csak elrejteni de azt sem sokáig, főleg ha két pontosan ellentétes személy között húzódtak...
Egy hónap... Mit fogok én egy hónapon keresztül csinálni? Vicces, milyen hamar megváltoznak az emberi kapcsolatok. Az, akiről azt hitted, hogy milyen jó barátod és megbízhatsz benne most a régi barátaival ül kint a kertjében és napozik. Én pedig az ablakomból nézem. A telefonomat szorongatva késztetést éreztem, hogy felhívjak valakit. Brad-et, hogy minden rendben van-e velük -már odaértek írt üzenetet- vagy Trey-t, hogy csináljunk valamit este. De nem akartam az a személy lenni, aki csak akkor keresi fel a barátja haverjait amikor egyedül marad. Úgyhogy elkezdtem sorozatot nézni..
Három nappal később Brad-nek a Katie Fielder-je helyett egy körülbelül tizenöt évesnek kinéző lány feküdt az ágyában pizsamában körülötte vizes palackokkal és az ölében egy pulóverrel amin a gépén megállás nélkül nézte az American Horror Story második évadját. Még aznap délután be is fejeztem az évadot és mivel a másfél liter víz igencsak kiakart jönni belőlem továbbá öt óra felé esedékes lett volna ebédelni kénytelen voltam lemenni a földszintre. Elintézve a napi szükségleteimet felvettem egy szakadt farmert, fehér lenge rövidujjúval és a tornacipőmet magamra rántva a rojtos táskámmal elhagytam a lakást több mint hetvenkét óra után. Egyébként öt nap volt a rekordom amikor nem léptem ki a házból és naponta háromszor látogattam el a fürdőszobába és minden reggel a konyhába a napi kajaadagommal felpakolva éltem az internet világán.
Reméltem, hogy a könyvesboltok és a könyvtár is legalább nyolcig nyitva van. Enyhén szólva rosszul éreztem magam beérve a városba a csöves felszerelésemben. Teljesen kényelmes volt, csak elfelejtettem, hogy Londonban vagyok és az emberek nyolcvanöt százaléka elítélve nézett rám. A könyvtár négykor zárt be ezért kénytelen voltam elmenni a plázába ahol viszont minden áldott ember a legújabb divat szerint volt öltözve és nem volt jobb dolguk a butikok nézegetése mellett mint engem és a rám bő, négy helyen szakadt farmeromat megbámulni. Ha valaki adott volna pénzt, akkor sem mentem volna be egyik helyre sem, hogy a kedvükre tegyek és inkább egy teljes mértékben szűk darabot vegyek fel, amiben meglehetne nézni úgy mint egy lányt.
Azonban a könyvesboltba érve egyből más hangulat fogadott. Még a biztonsági őr sem nézett rám úgy, mintha lopni akarnék én pedig hamar megtaláltam amit akartam. A listámon a Heti Csaj volt amihez neki is láttam a bolt kávézójában a láttém és egy brownie társaságában.
A harmincadik oldal környékén már felálltam és elindultam haza. Az idő már lejjebb hűlt így kénytelen voltam felvenni a vékony fekete kardigánom ami nem tudom, hogy javított vagy még jobban rontott-e az összképemen. Igazából nem is érdekelt. Brad-nek így is és fürdőruhában is üzenhetnék, úgy sem lát most.
" Minden rendben ? "
" Egy dolog nem . Hiányzol .. "
" :) itteni idő szerint tizenegykor skype ? "
" Várlak "
Szerencse, hogy tizenegyet ígértem neki, mert összefutottam Trey-jel akivel a buszmegállóban találkoztam és jó néhány buszt elengedtem míg beszélgettünk. Idáig várta, hogy mikor hívom fel, hogy megesz az unalom Brad nélkül úgyhogy megbeszéltük a holnap estét találkozónak. Ideális nap a kocsmázásra.
Mielőtt beléptem volna skype-ra lefürödtem és a vacsorámmal együtt küldtem a hívást Brad-nek pár perccel tizenegy előtt. Sikerült elfelejtenem az időeltolódást ami csak akkor ugrott be, amikor már harmadjára ásított egy percen belül, ott most éjjel egy óra van. Jó volt vele beszélni és látni. Igazán jól állt neki az a bő fekete ujjatlan aminek egyébként semmi értelme nem volt. Annyira lenge volt és olyan magamutogató, hogy egy pillanatra elképzeltem mi van ha ezt viselte egész nap. Aztán rájöttem, hogy Törökországban mindenki így öltözködhet, hiszen némileg lejjebb van mint az Egyesült Királyság. Londoni idő szerint éjfélig beszéltünk ugyanis mikor lementem ásványvízért Brad elaludt a gép előtt. Kinyomtam a kamerát és én is nyugovóra tértem.
Másnap estét Trey-jel töltöttem és az elkövetkezendő közel másfél hónap háromnegyedét is. Amikor épp nem Brad egyik haverjával voltam vagy náluk London külvárosában valami kisebb bulin akkor elmentünk egy kiülős kocsmába vagy elmentem fél órára futni, hogy aztán hazaérve sorozatot nézhessek lefürödve egy bő pólóban.
Augusztus elején már tűkön ülve vártam, melyik reggel írja Brad, hogy X órán belül leszáll a gépük, de várhattam ugyanis augusztus közepééig maradtak. Déli vendégszeretet, hogy tovább tartották ott őket hiszen évente egyszer láthatják őket a rokonok. Így tehát augusztus tizenhetedikén, szombaton jöttek haza. Akkor pont Wattonban voltam, de másnap hazajöttem és végre tizennyolcadikán együtt lehettünk egy tökéletes vasárnap délutánon. Nem mentünk sehová este, csak maradtunk a szokásos filmet nézünk sörrel aztán videójáték kombónál. Reggel, mikor felkeltem a nap pontosan úgy sütött, hogy kiégette a retinámat.
Míg a kezemmel takartam a napot végre volt pár szabad percem amíg gondolkodhattam. Kétség sem fér hozzá, szeretem Brad-et jobban kötődök hozzá szerelmileg mint bárki máshoz idáig. Soha nem voltak ilyen mély érzéseim, és vele még a jövőmet is látom. Tehát tényleg fontos nekem és úgy érzem ő is szeret. De egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a kapcsolatok akkor működnek igazán ha nem egy helyben toporognak hanem haladnak és komolyodnak a dolgok. Nem tudtam, hogy ez pontosan mit jelent, de elgondolkoztatott. Vajon a mi kapcsolatunk Brad-del halad vagy egy helyben álldogál?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése