A nap már lefelé igyekezett amikor megérkeztünk Brad lakásához. Az anyukája otthon volt. Clare-rel már találkoztam Senlisben, csak most az otthoni konyhatündér verzióját sikerült megismernem. Szólt a rádió és érdekes, de finom illatok jöttek a konyha felől. Épp mosogatott amikor Brad köszönt neki ő pedig meglepetten fordult hátra.
Fekete haját apró kontyba fogta, arca fáradt volt de azért mosolyogva megölelte a fiát aki szintúgy átölelte.
-Szia Katie -nézett rám és két puszival köszöntött engem is.
-Jó estét! -mosolyogtam
-Csináltam egy kis török süteményt, megkóstoljátok?
-Baklava? -kérdezte Brad
-Rizspudingot is csináltam. Katie, ismered a szultán rizspudingját?
-Nem, még nem kóstoltam.
-Öreg hiba -mosolygott Brad.
Fél percbe sem telt de már négy tányér volt az asztalon és Brad intett, hogy üljek és kóstoljam meg. Meglepődötten néztem fel, hogy lehet valami ennyire édes mégis ennyire finom.
-Családi recept -mosolygott Clare.
-Családi?
-Igen. Ennyire nem hallatszódik az akcentusom? Brad nem is mondtad, hogy nem angolok vagyunk?
-Török? -mosolyogtam
-Igen.
Most tényleg kattant a fejemben néhány mondat ami összeillesztődött. Az, hogy Brad-nek miért van tájszólása vagy inkább apróbb akcentusa, Wendy mondata hogy hozzám egy romantikus angol srác illene nem Brad és, hogy miért nem olyan fakó a bőre mint az enyém vagy bárki másé a suliba. Van egy olyan dilim, hogy imádok mindent ami török. A tudatalattim már tudom miért őrült meg ennyire amikor meglátta Brad-et. Valóban ott vannak benne azok a délies vonások.
-Tényleg félig török vagy? -fogtam meg a kezét a szobájában ahol már ketten voltunk.
-Igen. Nyáron mindig hazamegyünk anyuval ezért vannak Taylorék kiakadva, hogy soha nem tudok velük lenni a nyáron.
-Miért nem mondtad el?
-Miért kellett volna? Vagy csak úgy mellékesen mondtam volna, hogy "Szia, Brad vagyok, anyukám török" és egyébként sem szeretek belemenni a családi dolgokba.
-Miért? Az én családom sem normális.
-Annyira hülyén jön ki az egész. Anyu Elmaliban született és ott élt aztán idejött Londonba egyetemre, mert tanár akart lenni. Eleinte visszaakart menni de aztán találkozott apámmal és teljesen beleszeretett Angliába, is. Összeházasodtak, jöttem én és elváltak. Apu soha nem akart Londonban élni és a válás után külföldön keresett munkát aztán kiköltözött Senlisbe, anyu pedig itt maradt és azóta tanár. Mivel a családja viszont Törökországban él ezért nyáron mindig hazamegy és én is megyek vele. Tavaly apunál voltam egész nyáron most viszont szeretnék Elmaliba is menni, mert utoljára két éve voltam ott -kis szünet után folytatta.- Azért hívtalak meg apuhoz, hogy akkor együtt lehessünk mert Elmaliba nem tudlak magammal vinni. Nem vagyunk még annyi ideje együtt, hogy a családom elfogadja hogy gyere. Tudod a nagyszüleim meg az ottaniaknak van egy hülye gondolkodásmódja. Amibe az is beletartozik, hogy nekem mindenféleképpen török lánnyal kell együtt lennem.
-És én angol vagyok ami virít rólam -sóhajtottam.
-Egy hónapig leszünk kint, utána jövünk haza...
-Megvárlak -mosolyogtam rá.
-Trey-nek már írtam, hogy néha nézzen feléd.
-Nincs szükségem bébiszitterre. Szerintem pontosan egy szórakozóhelyre sem fogok menni de azért Trey-t bármikor szívesen látom.
Ledőltünk az ágyára és a szemközti falat néztük.
-Harminc nap.
-Jó lesz -szorítottam meg a kezét.- Sok sorozat van amit még nem láttam.
-Úgy imádlak!
Felém fordult, magához vont olyan közel amennyire csak lehetett és megpuszilta a vállam, majd végig a nyakam és végül a számat harapdálta. Hamar kapcsoltam és magamra húztam. Fél kezével tartotta magát az ágyon és úgy csókolt. Egyik lábammal átöleltem az ő lábát és a jobb kezemmel a tarkóját simogattam a másik meg az ő tenyerében volt.
Másnap reggel a nap már felkelt amikor ébredeztem. Brad egyik pólójában aludtam amit tegnap este öröm volt magamra kapni. Nincs annál kellemesebb érzés fürdés után amikor egy pár számmal nagyobb pólót veszel fel főleg ha annak a barátod illatja van.
-Ébren vagy? -kérdeztem csukott szemmel.
-Mm-hmmm.
Éreztem, hogy mozgolódott az ágyon és pár pillanat múlva kaptam egy jó reggelt puszit. Mosolyogtam és így nyitottam ki a szemeimet. Tökéletes reggel.
Kézen fogva mentünk ki az ebédlőbe és feljebb hangosítottam a rádiót. Ellis Paul - The World Ain't Slowin' Down című száma szólt benne. A kávénkkal kiültünk az ablak elé ahonnan ráláttunk a környékre.
-Mai terved?
-Valamikor már haza kéne mennem.
-Ráér az holnap is...
-Megbeszéltük!
A rádióslány örömmel jelentette be, hogy tíz óra múlt huszonkét perccel és ennek örömére hallgassuk meg a You & Me című számot a Disclosure együttestől. Továbbá azt is közölte a hallgatókkal, hogy már csak három és fél órát kell dolgoznia.
Délután lebeszéltük Trey-jel és Taylor-ral, hogy mi itthon vagyunk úgyhogy csinálhatnánk valamit de sajnos mindketten Brighton-ba mentek a tengerhez. Taylor kipiheni a fesztiválos fáradalmait mielőtt elmenne újra horgászni míg Trey szimplán csak fürdeni szeretett volna. Így jött az ötlet, hogy mi is lemenjünk hozzájuk és négyre le is értünk.
-Nem hiányzik a régi életed? -kérdezte útközben.
Körbe néztem, hogy ez valami vicc-e. Nem hazudok azzal, hogy most élek igazán az idáigi összes évem közül. Tizenhét éves koromig konkrétan semmi sem történt az életemben. Sorozatokat néztem, könyveket olvastam, dolgoztam és tanultam, ja és mindenféle együtteseket szerettem meg.
-Watton? Csak apu és a nagyszüleim.
-Más semmi?
-Nem. Utólag visszagondolva Watton egy rohadt unalmas hely. Láttad milyen voltam amikor idekerültem, nem?
-Azért figyeltem fel rád -mosolygott. -Tudnál váltani? -kérdezte már a műszerfalon nyúlkálva a cigarettájáért. Az öngyújtót a zsebéből halászta ki mikor én tettem a kocsit a következő fokozatba. Fél kezét a kormányon tartotta a másikkal a szájában lógó cigarettát gyújtotta meg. Igazából még jól is állt neki ahogy napszemüvegben dohányzott vezetés közben. Nem hagyhattam ki, hogy ne örökítsem meg ezt a pillanatot a telefonom kamerájával... Lenge bordó ujjatlan volt rajtam alatta a fürdőruha és egy világos sort, a hajamat hátrafelé fújta a szél és jobb oldalt belelógott a kezem kicsit a képbe. Brad épp az útra figyelt az előbb említett pozíciójában. Következő és egyben utolsó szelfinket akkor készítettük amikor elértünk az első lámpához Bringhtonba. Brad levette a napszemüvegét és olyan kacsaszájat vágott amit még a legtöbb lány is megirigyelt volna, én pedig mint a bájos barátnő a fejemet lehúztam ezzel megjelent a tokám a szemeimet pedig fel az égnek emeltem de úgy hogy rá nézzek. Igazán megnyerő kép lett, ha lehetne betenném igazolványképnek.
Hajnali háromig maradtunk Bringhton-ba. Trey-ék vonattal jöttek le és Taylor nem ivott ezért ő vezetett visszafelé. Körülbelül egy óra tájékán rángatott ki minket a gót srác a tengerből. Közben került hozzánk egy kis rosé is amitől a hangulat csak még jobb lett és egy számomra teljesen ismeretlen vidéki együttesnek a számait daloltuk és táncoltunk rá. Enyhén spicces állapotban már láttam, hogy Brad többet ivott mint én ezért lassan elkezdtem vele ásványvizet itatni. De a víztől még fel is frissültünk és szinte már józanon ültünk a hátsó ülésen hazafelé. Brad a jobb oldali ajtónak volt dőlve, én meg neki dőltem. A lábam a másik ajtót érintette. Keze a combomon pihent és az én fejem a mellkasán.
-Emlékszel még az első csókunkra? -kérdezte a fülembe suttogva.
Eszembe jutottak az emlékek és muszáj volt mosolyognom.
-Igen. Jó részegek voltunk.
-Az biztos. Nem gondoltam volna, hogy ilyen folytatás lesz.
-Én akkor azt hittem, hogy egyszeri alkalom. Kate Filder is meg volt, pipa.
-Te ahhoz túl okos vagy meg normális, hogy csak egyszeri alkalom legyél. Nem is akartam volna tovább menni akkor.
-Újrakezdődik az 'i-love-you' korszak? -kérdezte Trey előröl.
-Nézd el, mindjárt elutazok.
Brad-nél zuhanyzás után már semmi kedvünk nem volt aludni és a nap is nemsokára felkelt. Túl késő volt már ahhoz, hogy aludjunk, vagy túl korán. Jó kérdés. Kivittük a nappaliba az x-box-ot és egy fotelba belesüllyedtünk ketten a két konzollal a Top Eleven Football Manager-be.
-Csalsz -jelentettem ki teljesen nyugodtan.
-Csak féltékeny vagy mert nyerésre állok -rúgott be még egy gólt amivel már 8:1 lett a javára.
A játékot elbuktam 17:2-re azt hiszem és már teljesen ki voltunk mindketten az álmosságtól.
Aznap dél felé ébredtünk. Az egész lakás a miénk volt mert Clare bement nyári ügyeletre az iskolába ahol dolgozik. Ezt a cetliről tudtuk meg a hűtőn és továbbá azt is, hogy a gépük holnap reggel hétkor indul. Délután gyorsan becsomagoltunk a bőröndjébe és átmentünk hozzám mert ideje volt anyunak valami életjelet adnom magamról. Nem volt otthon ezért csak egy üzenetet hagytam neki és a holmimat a szobám közepére dobtam le. Mire visszaértünk az óra már ütötte a hatot. Clare már teljesen hozzászokott, hogy én is ott laktam náluk ezért meg sem lepődött amikor beléptünk a lakásba és nálam egy kisebb méretű sporttáska volt ezúttal. A rádióból török zene hangzott és a meleg ellenére Brad anyukáján hosszú bő török nadrág volt. Arca ragyogott a boldogságtól, jó volt ránézni.
-Nagyon várja. Valószínűleg nem is fog aludni éjjel aztán amikor Antalyában leszállunk a gépről egyből el fog aludni.
-Ezt várta anyukád egész évben. Persze, hogy örül.
-Na ja. Arról viszont fogalmam sincs mivel üssük el az időt hajnali négyig.
Az az egyetlen utálatos dolog a repülésben, hogy mindig órákkal előbb kint kell lenni a csekkolás miatt. Hajnali négyig volt még pár szép óránk amit nem csak videójátékkal és filmnézéssel töltöttünk. Továbbra sem sikerült egyszer sem legyőzni Brad-et semmilyen játékban csak egyenlőre felhozni az eredményt.
Kettő felé ledőltünk az ágyára elég szellős ruházatban, rajtam az alsóneműn kívül egyik rövidujjúja volt rajta pedig egy boxer összesen. Szokásos módon neki dőltem és átöleltem. A hajam szokásosan beterített mindent és kínszenvedve próbáltam összefogni valahogy hajgumi hiányában.
-Ne szenvedj, addig jó amíg van hajad -jegyezte meg és szétbontotta az egyik hajtincsemmel összetákolmányolt hajkoronám.
Oldalra fordult és az oldalamat simítva lassan följebb húzta a pólómat, hogy a bőrömet simítsa. Csókja percekig ott maradt még az ajkamon miután elváltunk véglegesen egymástól és felkelt. Felvette a nadrágját és a pólóját majd odaadta az én ruhámat is a táskámmal.
-Mindjárt négy, el kell indulnunk a reptérhez -mondta némileg szomorúan.
Pár perce még el is felejtettem, hogy itt fog hagyni. Gyorsan magamra kaptam mindent egy vékony kardigánnal együtt és a hajam is összefogtam a tarkómnál.
Clare ellenőrzött mindent, hogy minden be van-e csukva aztán beültünk a kocsiba és elindultunk a reptérre a napfelkeltében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése