Három hét

Csak ültem másnap reggel az ágyamban. Addig alvást színlelve amit Shalott el nem hagyta a szobát. Mindamellett azért is rosszul éreztem magamat, mert azt mondtam a szobatársamnak, hogy pár perc és visszamegyek hozzá. Ehelyett körülbelül hajnali négykor mentem be a szobánkba és gyorsan magamra kaptam a pizsama felsőmet aztán forgolódtam egészen addig a pillanatig amíg fel nem ébredt. Azután a fal felé fordultam lehunytam a szemem és egyenletesen elkezdtem szuszogni. Azonban egy szemhunyásnyit sem aludtam.
Fogalmam sem volt hová ment, de míg nem volt a szobában lezuhanyoztam és egy másik pizsamának használatos fehér pólóban tovább feküdtem az ágyamban. Nem fogtam fel a dolgok következményeit. Csak a telefonomért nyúltam és mire újra feleszméltem már írni akartam Bradnek, hogy Miért? gyorsan kitöröltem, a telefonomat meg inkább kikapcsoltam. Szerencsére egész délelőtt egyedül voltam és valamikor kitört rajtam egy zokogáshullám. 
Shalott fél egykor jött be, halkan, és már késő volt alvást színlelni. Akármennyire is nem akartam elkezdett faggatni hová tűntem, miért olyan gyűrött az arcom és mi történt azon a tegnapi találkozáson. Mivel eleinte Cathy is ilyen volt, nem akartam újra bízni valakiben akiben végül hatalmasat csalódhatok, főleg ebben az állapotban, amit most élek meg.
-Csak szétmentünk a barátommal.
-Idejött azért, hogy szakítsatok? -bólogattam válaszként.- Sajnos ez a továbbtanulás átka. A nővéremmel is ugyanez volt, más városban tanult az akkori barátja ezért másfél év után szétmentek mert a srác meglátott valami jobb húst.
Nem akartam újra lerázni, ezért csak a fejembe véstem, hogy ha egyedül leszek fel kell hívnom Trey-t.
Nem tudtam neki mit mondani, és ő sem tudott vigasztalni. Nem sírtam, pedig belül belehaltam mindebbe.
-Egyedül lennél?
-Ha nem probléma.
-Dehogy. Átmegyek a barátnőm szobájába.
-Nem, nem kell miattam elmenned, ez a te szobád is. Elmegyek sétálni.
-Vegyél nadrágot -szólt utánam.
Francba. Erről meg is feledkeztem.. Felvettem gyorsan egy rövidnadrágot a bőrkabátommal és elindultam az kollégium egy csendesebb részébe. Egy ideig a kampuson sétálgattam aztán felhívtam Trey-t.
-Treyt hívtad...
-Igen tudom, beszélni akarod veled.
-... hagyj üzenetet majd visszahívlak.
-Mindegy.
Ezt az üzenetet hagytam neki. Ha mostantól Trey nem fog szóba állni velem mert Brad jobb barátja, akkor én teljesen össze fogok zuhanni. Amellett, hogy remek barátom, csak ő mondhatja meg miért történt meg ez az elválás.

Ott a tónál ülve, ahol tegnap szakított velem értettem meg mindent. Éreztem azt a hatalmas különbséget, hogy milyen szerelmesnek lenni és ilyennek amilyen most vagyok. Nem volt szebb dolog annál, amikor együtt voltunk, és megértettem miért sírnak akkor az emberek ha a lelkük szomorú; mert összetörik a szívük. Megértettem miért menekülnek el ilyenkor az emberek mindenki elől -én is ezt tettem-, darabokban voltam és szükségem volt némi szabadságra, helyre, hogy rendbe tudjam hozzá magam, még ha elsőre nem is így tűnik, mert megállás nélkül a hangját és az emlékeimet húztam magam elé. Egyszer biztosan össze fogom rakni, hogy aztán újra darabokra eshessek. Egy ilyen álmatlan éjszaka után már értem miért maradnak fent az emberek sokszor a sötét éjszakában és gondolnak valakire, vagy menekülnek valakitől. Megértettem és hirtelen szörnyen üresnek éreztem magamat. Nem tudtam, hogy mikor fogok újra őszintén mosolyogni, vagy örülni.


Nem mondanám, hogy gyorsan telt volna az idő. A köztes idő nem, csak az amikor újra eljött a szombat és egy újabb hetet tudhattam magam mögött, amikor egyedül voltam. Az első hét amikor újra szingli lettem teljesen elhomályosodott már előttem. Trey visszahívott és nekem azt mondta, hogy nem tud semmiről, és hogy két hét múlva tud csak Londonba jönni de akkor muszáj találkoznunk. Tehát a szakításom után három héttel találkoztam Trey-jel azonban előtte még muszáj volt túlvészelnem az addig elkövetkezendő napokat. Meg mondom őszintén, hogy amikor egyedül voltam egy percig sem próbáltam normális lenni. Eléggé nagy kontraszt lehettem, hiszen a munkában mosolyogtam, siettem, beszélgettem másokkal, az egyetemen egyedül mászkáltam többnyire zenét hallgatva vagy olvasva és volt az a lány aki egymagamban voltam. Az akiről azt hittem soha nem leszek. Amennyiben nem tudtam lefoglalni magamat semmivel elkaptam a sötét gondolataim és a kollégium hátsó részén ültem, ott ahol nem volt lenyírva a fű és mindenhol cigicsikkek voltak. Ilyenkor éreztem azt, hogy valami kihullott a kezeim közül. Nehéz lett volna felállni és ellőről kezdeni mindent így csak ott ültem a sötétben és csak tapogatóztam. Nem találtam meg azt amit kerestem -a kiutat- azonban mást igen amitől megijedtem. Ilyenkor a szobatársammal kéne rom-kom maratont nézni egy hadseregnyi ennivalóval vagy Brad-nél lennem ha még együtt lennénk. De nem így volt. Helyette ültem az épület tövében és csak néztem. A táskámért nyúltam amiből kiszedtem a tolltartómat. Egyetlen fekete toll volt benne és néhány gyógyszer. Kivettem ezúttal egy fejfájás csillapítót és pár korty vízzel lenyeltem. Ezúttal fejfájás csillapító volt. De nem csak ez a fajta hevert benne. Mindenféle vackom volt, ami enyhítette vagy inkább felerősítette a zsibbadást bennem. És mindezek között volt olyan is, ami cseppnyi jókedvet tudott adni nekem.
Miután lenyeltem általában magammal beszéltem, néhányszor ki is esett az egész este. Volt, hogy a saját ágyamban ébredtem és őrületes zajjal a fejemben mentem be másnap az egyetemre az ürességemmel és folytattam a napot mosolyogva a kávézóban, hogy aztán este újra szétüthessem magam és máshol ébredjek.
Idáig süllyedtem három hét alatt.