Utazás

Sziasztok :))! Megérkezett a Valentin napi különkiadás/új rész,  mivel nincs jobb dolgom és nem sikerült rothadt szilvát szereznem..:D
Eléggé ritkán tudok újat írni így ha valaki szívesen olvasgatna ajánlom EZT a blogot is :D.
Jó olvasást hozzá és légy szíves szavazzatok / írjatok a fejezet alá :).

Lehajtottam a gép fedelét és a falnak támasztottam a fejemet. "Nem akarom itt hagyni a régi életemet. Még ha egy unalmas ember is vagyok, itt nekem akkor is fontosabb ez, mint egy hatalmas városban egy lenni a tömegben." Kettő kopogás azonban teljes mértékben széttörte a gondolatmenetemet.
-Bejöhetek? -kérdezte apu, de már bent is volt.
-Nem, de bizonyára nem érdekelnek az érzéseim. Nem kérhetsz ilyet tőlem, tudod milyen volt kapcsolatom vele.
-De nem haragszik rád, sose tette. -ült le mellém- Nem szeretőm van, vele beszéltem mostanában.
-Tényleg? Erre nem gondoltam, pedig rengeteg mindent vágtam a fejéhez. Nem hívtam el a ballagásomra, sose hívtam fel szülinapján, de ő se tette nekem...!
-Mert tudta, hogy utálod és nem akarta, vagyis inkább feladta, hogy valaha újra beszélő viszonyba kerüljetek. El sem tudod hinni mennyire örült mikor felhívtam, hogy hozzá költözhetnél-e egy időre.
-Huhh. -odanyúltam a telefonért mert egyetlen képet meghagytam róla, ahol épp a Big Ben-nel vagyunk lefotózva együtt egy nyaraláson, azt akartam megkeresni és megnézni. Már csak anyu mogyoróbarna hajszínére és szemére emlékszem. Kioldottam és kaptam egy nem fogadott hívást. -Hívott. Anyu felhívott.
-Megmondtam, hogy nem utál. Most akarta szerintem elmondani amit délelőtt beszéltünk.
Megbántam amit mondtam róla, minden egyes szót és gondolatot. Talán képes voltam anyunak új esélyt adni, ha mindketten elfelejtünk mindent. Ő azt amit a fejéhez vágtam, én pedig, hogy nem keresett soha és nem érdekeltem őt.
Apu kiment és magamra hagyott. Az ágyam alól előszedtem a sötétkék bőröndömet és elkezdtem belepakolni. Hamar tele lett pedig még a negyede se volt benne, nem tudnám belepakolni az egész életem.
Lementem a nappaliba ahol a többiek beszélgettek és amikor beléptem azonnal abbahagyták a társalgást.
-Döntöttem. Elmegyek anyuhoz, lehet akkor tudok segíteni. De csak addig míg nem megyek egyetemre utána csak időnként tudok eljönni onnan és akkor ide jövök. Így egyezek csak bele.
-Rendben. -bólintott apu.
Huszonötödikén ebéd után indultunk. A három órás út Londonba nagyon kimerítő volt, főleg mert végül két óra után indultunk és mivel hó esett amit csak az autópályán takarítanak el hat órába telt az út mert a mellékutakat választottuk. A városban hatalmas káosz volt még így karácsonykor is, így mire bejutottunk annak a közepébe kilenc óra lett. Igazi megkönnyebbülés volt mikor kiszállhattam, a bőröndjeim mindent elfoglaltak. A kettő legnagyobb lett tele az összes ruhámmal, aztán egy másik a könyveimmel, és a kiegészítőimmel. Az iskolai holmijaimat is elhoztam, a laptopomat is, ami ott maradt csak a bútoraim és az ágyam volt. Na jó a függöny is ott maradt és a posztereim de barátságtalan és üres volt a szobám mikor utoljára láttam.
Apu nem időzött sokat mert még újra meg kellett tankolnia a kocsit, sietett is vissza és nem akart zavarni, egyáltalán nem tette azt. Anyu bemutatta először a saját szobámat amibe azonnal be is mentem, előkotortam a pizsamámat lezuhanyoztam és elaludtam. Fáradt voltam, teljesen kimerültem és semmi kedvem nem volt megjátszani magam. Hiszen erről fog szólni a következő fél évem. Egy fél napot még adhatok magamnak. Álmaimban egy szebb világban ébredtem ahol én voltam a "hercegnő" és tökéletes életem volt. Bármit tehettem vagy mondhattam úgy lett, hiszen én irányítottam mindent.

Másnap reggel, még pizsamába lementem a nappaliba. Tegnap este nem volt alkalmam megnézni így most szemügyre vehettem. Az egész nagy, fehér és levegős volt. A sarok környékén volt egy kanapé hatalmas szőrmével több helyen is. Mellette egy óirási karácsonyfa amitől a belmagasság még nagyobbnak tűnt. Rajta égők és világos díszek, alatta pedig bontatlan ajándékcsomagok.

Feltettem főni egy személyre való kávét és leheveredtem a rekamié sarkába. Magamra tekertem egy bundát és bekapcsoltam a tévét. Anyu bejött a zajra és jó reggelt kívánt, viszonoztam majd visszameredtem a képernyőre.

-Hogy aludtál? Tegnap este azonnal elszunnyadtál.

-Jól, puha az ágy és nagyon álmos voltam.

-Az ajándékaidat mikor bontod majd ki? Mind téged vár és most van karácsony.

-Az enyémek? De én nem vettem neked semmit...

-Te vagy a legszebb ajándék nekem.

-Akkor legalább normálisan felöltözhettem volna. -mosolyodtam el.

Odasétáltam a fához és kibontottam a rózsaszín szalagosat:

Avril Lavigne Wild Rose parfümje volt benne és egy faképkeret ami befért a doboz mögé.

A kék pántlikást (= szalag csak nem akartam szóismétlést) előröl borította a csomagolás, leszedtem és egy égszínű ketrec volt benne egy tündéri kismacskával.

-Emlékszem, hogy ilyet szerettél volna és azóta se kaptad meg. Felíciának akartad elnevezni mindig, vagy Csokinak.

-Felícia? Bántsam szegényt ennyire? -fájdalmas felnyafogott a kisállat és a szívem majd megszorult ezen a hangon- Csoki leszel csöppség. Anyu annyira imádnivaló! És sose voltál rossz anya ha erre a kis dologra emlékszel. Úgy sajnálom amiket mondtam. Szeretlek.

-Nekem mindig Felícia lesz, emlékeztet a kislányra aki nyafogott az állatkereskedésben, hogy vegyük meg a cicust és a neve legyen "Fejiccia". Én is kincsem.

Mondta és átöleltem ő is engem, majd kihullott egy könnycsepp az arcán. El sem tudom képzelni talán mennyire boldog lehet. Soha nem volt a legrosszabb anya a világon, és ezt nem az ajándékkal bizonyította be nekem, hanem hogy ennyi időn át is emlékszik egy jelentéktelen dologra.