Ha elolvassátok akkor légy szíves nyomjatok egy szavazat gombot érdekelne a véleményetek ha már nem írtok kommentet, köszönöm :)
runawayforlove.
...-Segíthetek valamiben? -kérdezte udvariasan.
-Igen, a macskám beszökött ott van a fenyő mellett és nem érem el meg furán is mutatkoznék be a szomszédságba ha kerítéseken nyúlkálnék be. -nevettem kínosan.
-Te Liz lánya vagy? -kérdezte mire bólintottam és az illetőnek mosolyra nyílt a szája.
-Miért? -kérdeztem a szőkés barna hajú lánytól.
-Sokat hallottam rólad, jóba van anyuval Elizabeth. Én meg úgy szeretem őt mintha a keresztanyám lenne. Vele vettem ezt a pulcsit is, de ez lényegtelen. Szóval eljöttél! Ez annyira jó, anyukád nagyon reménykedett benne, sokszor hibáztatta magát valamiért.
Megnéztem a tengerkék bundás pulóvert, jól nézett ki és illet anyuhoz,a lány lábán pedig egy hatalmas mamusz volt.
Időközben kihozta a macskámat aki máris dorombolt, hogy a kezembe kerülhetett.
-Amúgy Wendy vagyok, a szomszéd egyik tagja. -mosolygott rám.
A vigyor az arcán arra késztetett, hogy én is mosolyogjak, ebbe a lányba rengeteg életkedvet és vidámságot láttam.
-Katie. Tényleg akarta, hogy idejöjjek? -kérdeztem félénken.
-Oo igen! Sokszor beszéltünk rólad. Mennyi ideig fogsz maradni?
-Kibékültem anyuval, szóval míg le nem érettségizem tuti maradok. Aztán megyek egyetemre.
-Melyikre szeretnél menni? -kérdezte azonnal.
Jól esett, hogy valakit érdekel mit szeretnék kezdeni a jövőmmel.
-A Cambridge-re. A régi otthonomhoz az volt a legközelebb, de most itt Londonban van még bőven másik szóval már nem vagyok biztos benne mit szeretnék.
-Ne add fel az álmaidat egy hirtelen ötletért.
-Apukám is mindig ezt mondta.
-Anyukád is. Hasonlítasz rá, az arcod és szemed.
-Óó köszönöm. Melyik suliba jársz?
-Ami itt van szembe, egy utcával feljebb. Te is odafogsz, ugye?
-Igen, a sznobok közé. -közöltem vele teljesen lazán és le sem esett mit mondtam.
-Mm köszi. -vette a szívére.
-Ne haragudj, nem rád értettem. Te tök normálisnak tűnsz, csak rossz tapasztalataim vannak a gazdag lányokkal.
-Oké megértem, de nem mindenki öntelt aki itt lakik. Vannak olyanok akik dolgoztak azért, hogy ebben a városban és ezen a részen lakhassanak. Az én szüleim nagyon régóta és sokat dolgoztak mire elérték a céljukat. Nekem és a bátyámnak pedig még senki se mondta, hogy lekezelő vagyok másokkal és a barátnőimre se.
-Bocsánat, igazad van. Teljesen barom vagyok -tettem a fejemre a kezem- ítélkezem pedig annál jobban semmit sem utálok.
-Jó mindegy. -válaszolta de az a vidámság már nem volt ugyanaz, nem volt barátságos hanem inkább távolságtartó, megjegyzett magának, a helyében én is ezt tettem volna.
Az első tanítási napon másra se vágyok, csak hogy mindenki engem bámuljon majd és összesúgjanak az osztálytársaim:
Hé, ő lenne az új csaj? Itt mondja rólunk a véleményét mikor azt se tudja kik vagyunk? Mit képzel ez magáról?
-Minden oké? -kérdezte tőlem
-Persze, csak kicsit elgondolkoztam. Most megyek inkább, nagyon hideg van, szia.
-Szia. -köszönt el.
Felmentem a szobámba és magamra zártam a szobám ajtaját. Na ezt jól elintézted Katie. Az ég világon semmi kedvem nem volt nyilvánosság előtt mutatkozni. Nagyon jól tudtam, hogy ez egy kis lényegtelen dolog, de már elkönyvelt magának és így még nehezebb lesz az első napom. Ha nem lennék ennyire 'ami a szívemen az a számon' talán nem lettem volna egyedül.
Letettem az ágyamra a laptopomat és betakaróztam egy bordó színű pokróccal amit az ágyneműtartóban találtam. Új blog bejegyzés következett: Elszúrtam.
Anyunál élek Londonba. Pár napja költöztünk ide és eléggé kedvtelenül jöttem. Most ugyanezt érzem de más miatt. A szomszéd lány olyan mint én -első ránézésre persze- de elrontottam. A hülye kotyogós szám, ami ritkán nyílik ki de akkor képes vagyok szörnyűségeket vágni mások ártatlan fejéhez. Teljesen feleslegesnek érzem magam, nem ismerek itt senkit és a szilvesztert is egyedül töltöm egy hatalmas házban. Jön egy újabb olyan nap amit film maratonnal töltök. Néha azt sem értem miért blogolok ki ilyeneket a világ elé. Az utóbbi időben csak a valóságban történteket írom ki, a történetekkel pedig teljesen felhagytam. Szóval aki még esetleg olvasná az "invisible girl" hamarosan vissza fog térni az ő álom történetéivel. Már régóta tervezem a folytatást de könnyebb a valóságot leírni mint valami kitalált történetet magamról.
Katharine visszatér, új szereplőkkel, új történetekkel :).
Lecsuktam a laptopot és lehajtottam a fejemet egy puha párnára. Bekapcsoltam a televíziót és eközben elaludtam. Fél tizenkettőkor felkeltem és gyorsan lezuhanyoztam, a szekrényből felvittem némi nassolni valót, joghurtot és gyümölcsöt.
A laptopom fénye szűrődött a szobámban, miután újra bekapcsoltam és elkezdtem enni. Megettem egy mandarint, a natúr joghurttal pedig néhány teljes kiőrlésű kekszet. Elrágcsáltam fittyet hányva az alakomra. Megfog látszani, és? Mintha lenne bárki aki érdeklődne irántam. Új közösségbe kerültem de mi lesz más? Valószínűleg semmi mert nekem a tanulás a fontos.
Mikor már kellőképpen tele ettem magamat, unalmasan kapcsolgattam a tévé adókat. Valamelyiken találtam egy régi filmet -nem értem miért ilyenkor adnak ilyet- Váratlan utazás címmel. A fél kezem a padlón hevert és a reklámok idején szépen elszunnyadtam. Sok dologról fantáziáltam ami tetszett. Én voltam a fiatal Hetty King abban a gyönyörű 19. századi angliai ruhákban. Ha tehetném visszamennék azokra az időkbe mikor a szerelem még létezett, a párok halálukig szerették egymást. Nem tudom miért kezdett el az agyam aznap ezen peregni, pedig csak egy barátságtól löktem el magam.
Tíz óra múlva teljes káosszal a fejemen mutatkoztam a konyhában. Pirítottam kenyeret, mézzel a tetején pedig elfogyasztottam. Megint felvittem egy doboz fekete kekszet és ásványvizet. Bekapcsoltam a tévét és minden ugyanott folytatódott. Lehet el is aludtam sőt talán biztos mert kettő órakor nyílt ki a szemem valami zajra. Unottan kisétáltam és gyorsan felvettem a telefont.
-Cartney lakás. -szóltam bele a kagylóba
-Szia Beth csak annyit szeretnék kérdezni, hogy áll még a mai este? Már napok óta nem hívtál.
-A lánya vagyok.
-Lánya?! Brrrzzz szerintem megszakad a vonal bip bip bip....
-Mekkora egy lúzer csak a fénymásolóját kapcsolta be. -nevettem el magam.
Végig néztem a szobámon ahol egy hete se laktam de már egy kész szemétdombnak bizonyult. Kinyitottam az ablakot és gyorsan átöltöztem, mintás cicanadrágba egy sötét felsőbe és a vastag zoknit a lábamra húztam. Amikor a szobám már jégbarlangként üzemelt becsuktam az ablakot, fűtést adtam és kidobáltam minden szemetet. A lépcsőjárással még le is tudtam valamennyit dolgozni. Az ajtóm tárva nyitva volt, anyut sehol sem találtam és életemben először ez nyugtalanított. Bekapcsoltam a telefonomat délután fél négykor amire azonnal jött kettő sms:
"Behívtak dolgozni ötre megyek haza! Anya"
"Ha felhívna valaki kapcsold át a mobilomra kérlek, köszi :))!"
Upsz.. Ezt sikeresen elszúrtam. Elmentettem a számát de már nem szerettem volna ha hazajön. A telefonom pedig megcsörrent.
Apu hívott és hosszan beszélgettünk úgy hiányzott már a hangja...
-Minden jóra fog fordulni, feleslegesen aggódsz. Majd találkozunk, szia.
-Köszi, szia apa.
Kinyomtam a telefonom. Körbe néztem mit csinálhatnék de a szobámban már minden rendben volt, leszámítva engem. A nappaliban leültem a szőnyeg szélére, ahol elkezdtem forró csokit inni.
Közben pedig a gondolataim továbbra sem nyugtattak, elhatároztam, hogy amint anyu hazaér kikérdezem a titkos hívóról, hogy miért nyomta ki amikor elmondtam ki vagyok és miért vették fel a kapcsolatot apuval újra, ki kezdeményezett és milyen céllal?
Tele voltam kérdésekkel ezért a legegyszerűbb módszernek az tűnt, hogy megnézem a mailjeimet, hátha valami rokon írt vagy apu esetleg és ezért hívott fel mert nem válaszoltam. Esetleg.
Azonban teljes más fogadott mint vártam, a blogomra írt hozzászólás mindent feje tetejére állított mikor rákattintottam a levélre. Egyszeribe minden túl gyorsan történt, honnan ismerheti a történetemet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése