Szívtörő

Azonban a lépcsőfordulóból óvatosan letekintve láttam, hogy az osztálytársam a nyomomban van. Ajaj, mennyi ideig tudom elhallgatni a Brad ügyet? Hogy totál belezúgtam és nem érdekelt mit mondott nekem?
A kérdésre a válasz: egyenlőre még egy ideig.
Nem is kérdezte merre jártam, csak az egyik mai jegyzetemet akarta elkérni. Gyorsan lefirkantotta egy általam adott lapra majd elmesélte mit csináltak: voltak moziba -kedves anyutól, hogy engem meg se hív de a szomszéd lánnyal előszeretettel megy, mindegy...- negyed órája hazaértek és most várták a pizzát közben a zenére dumálva a hét cselekményeiről. Bólogatásom érdeklődést mutathatott, ezért elmondta mi történt vele ma a suliban. Megemlítette azt a bulit ahova engem nem hívtak, de őt sem sőt igazából az évfolyamból maximum tíz ember megy.
Nyolcig kibeszéltük az évfolyamtársainkat, ami azért volt vicces mert nagyjából ugyanazokat gondoljuk az emberekről.
Végül egyedül maradtam. Felhoztam két szelet pizzát és a tévét bámulva meg is ettem. Rá egy órára gyorsan lezuhanyoztam majd a pizsamámba -egyszerű tréningnadrág egy régi baglyos felsővel- belebújtam és a pihe-puha világos rózsaszín pokrócomat magamra húzva olvastam. Harminc oldallal később szinte ragadtak a szemeim, lehunytam a szemeimet és átöleltem a hatalmas plüsskutyámat.
Szombat, reggel kilenc óra: Csöndes volt az egész lakás. Gyorsan csináltam magamnak egy bögre jegeskávét, jég nélkül -tehát egyszerű kávét..- Ölembe vettem a notebookomat és amíg töltött elkezdtem szürcsölni az italomat.

Beléptem a facebookomra ahol a kezdőlapomon megjelentek a legfrissebb hírek. Unottan néztem az ismerőseim pénteki bejegyzéseit és képeit amikor megláttam egy olyat amit többen is kedveltek illetve megjegyzést fűztek. A kép a tegnapi buliról készült, ahová Brad-éket hívták. Tizenegy ember volt a fényképen, abból öt lány. Balról a szélső azzal a flegma fejével... olyan ismerős volt. Az italomat az éjjeliszekrényre tettem és továbbra is azt a szerencsétlen parti fotót elemeztem. Ordítani támadt kedvem, legszívesebben az megrugdosnék valamit, vagy valakit.

Hat embert ismertem személyesen, a többit látásból vagy annyiból se. Középen egy srác állt, körülötte három lánnyal, a bal oldali barátian átölelte őt és Brad-et, egyikhez se volt közel, róla tudom, hogy van barátja ezért teljesen nyugodt voltam. Azonban ott volt az, dús sötétbarna hajú lány, cicanadrágot pufi fehér inget viselt, ajkai vörösek voltak és a szeme pedig gyönyörűen  voltak kifestve. Tegnap még közelébe se értem ennek a kinézetnek. A lány olyan flegmán nézett a kamerába, és annyira magához szorította azt akit én akartam, hogy könnyek szöktek a szemembe. Túl közel voltak egymáshoz és a fiú is túlságosan közel tartotta magához, kezével erősen szorítva nevetett bele a fényképkészítő arcába. Haja tökéletesen be volt lőve, vigyora őszinte, szemei már nem józanságot mutattak. Fehér felsőjén piros feliratok ékeskedtek, vállán a csaj karjai. A következő képen hárman voltak, az egyik szőkésbarna hajú srác -franciáról ismerem- az a lány és Mr. Infelder. A két sötét hajú egymás nyakába akár két polip a harmadik meg csak vigyorog egy sörös üveggel a kezébe.

-EZ MEG MI? -nyögtem ki amikor kattintottam a következőre.

Ezen egyel kevesebben, még közelebb szívem választottja és a libája, egymás szájába járkálnak és... Na jó itt már képtelen voltam bármit is gondolni. Elszomorodtam, az a srác aki tetszett nekem, van barátnője. Hogy tetszett nekem?? Teljesen belezúgtam....

Szegény pizsamám egész nap rajtam rohadt, a laptopom a földön volt lehajtva a fejem a plüssmedvém hátán és próbáltam aludni. Délután öt órakor kapcsoltam be a tévét, és a nedves zsepiket ledobáltam az ágyamról.
Kissé szánalmasnak éreztem magamat amiért így kiakadtam. A tévé sehogy sem tudott lefoglalni ezért inkább kiolvastam egy könyvet és este felé mikor kimerészkedtem a szobámból -azonnal megcsapott a meleg levegő- a nappali könyves polcáról levettem az Üvöltő szeleket és egy kiadós szalonnás tojásrántotta majd egy forró fürdő után elkezdtem olvasni. Majdnem éjfélig a lapokat faltam amikor anyu bejött.
-Minden rendben? -nézett rám aggódva.
-Nem. Igazából semmi sincs rendben -néztem a zöld borítóra- Pénteken később jöttem haza...
-Éreztem. Mi történt? -ült le mellém átkarolva a vállamat.
-Van egy évfolyamtársam, aki nekem tetszik őszintén szólva totál beleszerettem. Néha levegőnek néz máskor viszont egyszerűen úgy érzem lehetne valami. Pénteken tök véletlenül találkoztunk és dumáltunk, éreztem valamit, tudod mintha nem egy béna lánynak gondolna. Aztán este elment egy buliba és feltették facebookra képeket, az egyiken egy lánnyal smárol, a másik kettőn meg ott ölelgetik egymást... mint egy pár -fakadtam ki.
-Sajnálom -ölelt át.- Ne hívjam át Wendy-t?
-Ne! -kezdtem el azonnal tiltakozni- Ő előre szólt már az első napomon.
Alaposan kibeszéltük anyuval a történteket majd ő is elmesélte néhány tini kori szerelmét amik rosszul sültek el. Valamennyire felvidított, mert ő mindig felállt és újrakezdte. Nekem is ezt kell tennem! Miután kiment azzal a tudattal aludtam el, hogy holnap minden megváltozik. Mindig lesz egy másik napom amivel esélyem lehet egy sokadik esélyre.

Reggel nyolc körül felvettem egy cicanadrágot, felsővel és bundás pulóverrel majd elmentem futni. A februári időben annyira fáztam, hogy nem mertem megállni, a végén már a tüdőm szinte kidurranni készült, és a levegőt is szaggatottan vettem. Lezuhanyoztam, utána pedig átöltöztem egy kényelmes meleg ruhába. A szobámba gyorsan rendet tettem, a gépemet az éjjeliszekrényre helyeztem, a zsepiket a kukába és mindent összehajtottam. Tíz órakor anyu éppen az ebédet készítette mikor megjelentem reggelizni.
-Ott van az asztalon. Szívgyógyító hatású és még meleg -mosolygott rám.
Ma még eszembe se jutott Brad, és nem is akartam sírni miatta. Inkább leültem az asztalhoz és elkezdtem a palacsintámat enni, amin tejszínhab volt karamella öntettel. Yum, imádlak anyu!

Kénytelen voltam elkezdeni tanulni ami el is vette az egész napomat. Apu este felhívott, majd skype-on folytattuk mert megtalálta a régi gépét, és elmondtam hogyan töltse le azt. Elmondta, hogy ne legyek szomorú majd el is szólta magát, hogy anyu felhívta. Annyit sikerült kiszednem még belőle, hogy hetente felhívják egymást miattam. Jó volt hallani a hangját, ő pedig örült, hogy láthat mert nekem volt webkamerám. 

Próbáltam felejteni és kiűzni magamból minden érzést aminek a szerelemhez köze van. Ezt tükrözve a telefonom is, hirtelen megnőtt a Fall Out Boy dalainak a száma. A One Direction érzelmesebb dalai kicsit fel lett függesztve, ahogy az egészséges életmód is. De sokkal jobban éreztem magam.

Másnap, vagyis hétfőn: Sötét koptatott farmerbe, fekete magas szárú cipőbe és halálfejes szürke pulóverbe mentem suliba. Pete Wentz bandája egész nap a fülemben üvöltött, és úgy éreztem már sokkal helyesebbnek találom őt mint azt, aki ma köszönt nekem majd elsétált. Suli után unottan lépkedtem hazafelé mikor valaki elém ugrott. Wendy.

-Szia! -vigyorgott.

-Hali -kivettem a fél fülhallgatómat- mi újság?

-Semmi, legalábbis velem. Veled mi van? Egész nap csak a telefonodat bámultad. Csak nem!?

-FOB mánia -adtam felé a fekete fülest amiben épp a Young Volcanoes szólt.- Néha kijön rajtam.

-De nem ok nélkül. Történt valami?

-Jaj, dehogy is! Új albumuk van és egyszerűen imádom.

-Ez a szám 2009-es! Ismerem -ujjongott- This ain't a scene, it's an arms race! Nekem is meg van ez tőlük.

Közben váltott a zenelejátszóm szóval találhattam ki új kifogást. Mást sem akartam, csak hazudni annak akit érdekel mi van velem. Remek ember vagyok..

-Figyelj, pénteken van kedved elmenni a plázába? Itt van, nem messze.

-Igen, van. Amúgy is elakartam menni venni valamit -vakartam meg a fejemet.

-Csúcs, megbeszéltük.

A hét többi napján már kezdtem társaságibb lény lenni és csak Green Day üvöltött a fülemben. Vicces, mert Wendy is szerette ezeket így szünetekben sokszor hallgattuk közösen. Csütörtökön hazafelé együtt mentünk ki a suli kapuján a két barátnője azonban elég furán néztek rám...

Pénteken suli után hazaugrottunk ebédelni majd vissza a plázába. Wen barátságos volt velem és nem csak magáról csacsogott. Néha eszembe jutott, miért volt Brad Infelder a héten velem távolságtartóbb, mint az előzőn. Ilyenkor Wendy viccelődött, hogy jobb kedvem legyen. Az első emeletre tartó mozgólépcsőhöz igyekeztünk ami a navigációs pult mögött helyezkedett el, kíváncsi természetemmel mindig, mindenfelé nézelődök így megpillantottam egy szerelmes párt akik kéz a kézben indultak kifelé. Hirtelenjében akkora sokk ért, hogy erősen belekaptam a levegőbe ami valljuk be, nem kicsit volt hülye látvány. Valami ok folytán hátrafordult Brad amire azonnal elfordultam és mintha annyira nagy beszélgetésben lennék Wendyvel elkezdtem neki dadogni a globális felmelegedésről. Felvont szemöldökkel nézett rám aztán odanyújtott egy zsebkendőt, bekönnyeztem...
Odamutattam az ajtóra ahol Mr.Infelder épp viccesen arrébb lökte a lányt majd újra átölelte és megfogta a bal kezét. Én akartam ott lenni!
Wendy látva a szokottnál is szánalmasabb külsőmet mondta, hogy ez mindennapos dolog ne essek kétségbe a csajszi két hétnél tovább nem fogja kibírni. Próbált felvidítani ami szörnyen aranyos dolog volt tőle, de nem sikerült. Nem sokára hazaindultunk ahol megnéztem a pénteki bulis fényképeket majd rájöttem: sose számítottam neki.

Nem tagadtam egy pillanatig sem anyuék előtt, hogy nem vagyok teljesen oké mert anya előszeretettel csinált nekem mindenféle falnivalókat apu pedig megtudta a volt feleségétől, tehát végre beszéltek. Ezalatt folyamatosan egy dolog őrlődött bennem: Wendy, a kedvessége amiért mellém állt pedig előre szólt nekem és honnan tudhatja, hogy maximum két hét "tűrési időt"?
Azt hiszem így telt el a februárom.