Néha köszöntünk egymásnak, de keveset találkoztunk, mert kerültem. Wendy a barátnőm lett, hiszen ő volt az ok amiért pár napot követően újra vidám voltam, és ezúttal tényleg! Nem volt bennem semmiféle megjátszás.
Március felére azonban felszedtem néhány kilót. Hiszen senki sem érdekelt, a barátnőmmel pedig imádtunk enni -az én adagom akár egy elefánté- meg is látszódott rajtam sportolás hiánya miatt. Hihetetlen de két kilót magamra szedtem és a combom a cicanadrágban úgy lifegett futás közben mintha vizes lufi lenne, de ez csak a hájas lábam. Na igen, a reggeleket amúgy sem szeretem főleg ha végre érdekel mit vennék fel, ám nem bírom begombolni a nadrágomat.
Wendy nagyon kedves, komolyan le a kalappal amiért egyetlen bunkó válaszomra se kapta fel a vizet és küldött el melegebb éghajlatokra, amikor felhúztam magam valamin.
Március 21, csütörtök: Angliához megszokott időjárás ma teljesen elmaradt, ugyanis a tavasz első hónapja ellenére a nap szikrázóan sütött, a hőmérséklet pedig bőven az átlag fölött volt. Mindenki vidám cuccokban jelent meg és ez engem sem hagyott ki. A farmeromhoz egy virágmintás ujjatlant vettem fehér kardigánnal. Mikor beértem alig voltak a teremben ezért csendben lefoglaltam magamat. Csengetés előtt nem sokkal Wendy ugrott elém:
-Hellóóóó! Tudom mi lesz holnap? -kacsingatott.
-Péntek -mosolyodtam el őszintén.- Tudom, én is várom.
-Nem! One Direction dedikálás itt a plázában! El kell mennünk! -vigyorgott.
Ekkor beléptek a régi barátnői a teremben mind méregetve engem, már megszoktam tőlük.
-Miért nem mész velük? Biztos örülnének a társaságodnak, nem akartam elbarmolni a barátságotokat -fordultam felé.
-Veled szeretnék menni -nézett rám bociszemekkel.- Te jobb barátnőm vagy, náluk mindig én mentem leghátul és alig jutottam szóhoz. Nem írnak nekem sose meg én se hiányolom őket, szóval szívesen mennék veled.
-Oké -öleltem át mosolyogva, ez nagyon jól esett!
Tehát megtudtam, hogy jó barát vagyok, de ez sem segített leküzdeni az utálkozó pillantásokat. Tudom, hogy én jöttem utoljára, hogy beszélek vele szünetben de Wen jött oda hozzám egyedül... Komolyan azért nem akarnak megvetni mert megszülettem? Mai napig nem derült ki, hogy baleset vagy szándék miatt kerültem a szüleimhez, és azt sem értem miért egy akkora lúzer lett belőlem amekkora vagyok, de könyörgöm nem tettem semmit amitől ki kéne beszélni vagy számkivetetté tenni. Ha az összes népszerű ember csak egy hétre lenne eltaposott vagy lenézett nagyot fordulna a világ de ez örökre csak elképzelés marad.
A továbbiakban Wendy boldogított, ugrált néha fel is visított. A hat óra igazán megviselt, mind lelkileg: francián a tanár kiakadt na de annyira, hogy óra végéig kiabált miközben jegyre fordítanunk kellett egy nehéz olvasmányt ami igencsak befolyásolja majd a jegyünket mivel a harminc emberből tíz volt hajlandó elhozni a történetet. Wendyvel próbálkoztunk, de a hangzavar miatt nehéz volt -enyhén szólva- és az előttem ülő társaság a péntek délutánját tervezte. Persze, hogy tudni akartam! Testileg a testnevelést akasztott ki: az, hogy kifutottam a tüdőmet a szívem a torkomban készült felrobbanni a lábam lüktetett csak a kezdet volt a kötélmászás előtt. Na jó, húsz perc sprint után ki képes felmászni egy közel hét méteres kötélre?? Mert én nem, és ezt biztosítja a tanárnő mondata "Aki nem tudja megtartani a saját súlyát húsz fekvőtámasz, Fielder neked ötven amiért a bordásfalon keresztül másztál fel!"
Nahát, köszönöm! Épp lemászni próbáltam mert a tíz centi amit haladtam elvette minden erőmet. Az óra vége az lett, hogy egyest kaptam amiért nem másztam fel.
Ennek bosszújára egész délután zabáltam, ebéd után megettem egy tábla csokit, vacsora után jött még több édesség.
Pénteken teljesen bezsongtam a dedikálástól ezért a CD-met a táskám tetejére téve úgy indultam el a suliba, hogy a cicanadrágomhoz egy lapos csizmát vettem fel, sötétkék ujjatlannal ami felé egy szürke felsőt vettem I'm in love with you and all your little things felirattal -egyik számuk refrénje- és persze a kedvenc nyakláncom: végtelen alakú avagy az alvó nyolcas a jobb sarkában Love felirattal.
-Komolyan Brad miatt vagy szomorú? Miatta a világ leghülyébb dolga.
-De akkor is! -nyávogta a barna hajú lány- Nem is beszéltünk azóta.
-Hé, mit bámulsz? -nézett rám a platinaszőke bordó rúzzsal.
-Lelöktétek a táskámat -mutattam a földön heverő darabra ami igazából magától esett le.
-Akkor vedd fel -értetlenkedett.- Szóval a bulin elvileg....
Kikerültem a hallótávolságból és a csajszi suttogott. A következő órában azon kívül, hogy jegyzeteltem az első hallásra értelmetlenségeket arra próbáltam rájönni mit is érzek. A végén arra jutottam, hogy a következő lap jobb oldalára egy hatalmas pacát rajzoltam ami egy szomorú majd boldog hangulatjel akart lenni de annyira összemosódott, hogy egy feltöltött szájú arc lett amiből végül egy tornádó lett Érzések néven.
Suli után fejvesztve rohantunk a plázába, ami hülyeség volt mert egyrészt a buszunk így is ugyanakkor jön és csak idegesen doboltunk a lábunkkal és mert már ekkor kígyózó sor állt a földszinten. Sok koncertjük van Londonba, viszont nemrégiben jelent meg egy új számuk aminek a kislemezét dedikáltatják a legtöbben. Szerencsére vittem egy kupac kaját ugyanis mint az emberek nagy része majd csak május végén kapok észbe és akkor kezdek el menthetetlenül fogyókúrázni. Éhen nem maradtunk, ezt segítette a KFC-s utánpótlás mert Wendy felhívta Brad-et, hogy hozzon le nekünk kaját. Tíz perc múlva megjelent és miután jót szórakozott az ízlésünkön és átvette a pénzt visszasietett. Nem bámultam utána merengő tekintettel, és áradozni sem kezdtem. Hogy miért? Mert csak az járt a fejemben, hogy a barátnőmnek miért van meg a "kiszemeltem" száma, jó: évfolyamtársak de ez akkor sem mindennapi. A volt sulimban az évfolyamból maximum két embernek volt meg a száma azok is lányok voltak az osztályomból durván tíz embernek a fele talán fiú.
Oké, az is benne van a pakliban, hogy szimplán nekem van üldözési mániám -csak még nem tudom mitől- hiszen ez London nem egy nyavalyás kisváros. De erre akkor is ráfogok jönni, Miss Sherlock újra beüzemel, fontos tudni rólam, hogy akit leakarok nyomozni vagy csak szimplán érdekel az illető nagyon profin kitudok róla kémkedni egy csomó mindent. De ez titok igazából mert sokan megijednének, remek példa erre amikor általánosban tetszett egy fiú nekem és kiderítettem hol lakik, aztán meg a kedvenc színét és a jegyeit. Mind úgy, hogy nem is beszéltem se vele, se a haverjaival. De azóta fejlődtem, ha-ha...
-Hahóóó! -bökdösött a barátnőm- Innentől már csak egy óra! Itt vagy?
-Persze -néztem rá, majd a táblára.- Mennyi ideje állunk itt?
-Elvileg egy órája, tökre bebambultál. Az előbb telefonáltam.
-Hé Wen... Mi volt a suliba míg nem voltam?
-Á szóval ez foglalkoztat...
Szép lassan kinyílt a szája mert gyengéden faggatni kezdtem kilencediktől kezdődően. Szerencsére kitért a Brad ügyre is. Az első évben alakultak ki a csoportok és rengeteg volt a létszám, második évre elmentek sokan és akkor kerültek össze a nyelvisekkel francián. Tavalyi évükről jelentéktelen dolgokat mondott de megjegyezte Brad néhány barátnőjét akivel együtt volt de az osztályról semmit. Ebben az évben idáig a közmunkák voltak terítéken, mindenki elvégezte az osztályból így nyugodtan készülhetnek az érettségire.
Mindenki csak én nem, mert én nem ide jártam!
-A fenébe! -csaptam a fejemre- Én nulla óránál tartok.
-Gyorsan tegyél valamit, mert már szinte mindenki elvégezte.
-Hétfőn felkeresem az osztályfőnököt, ez kihagyta az első napomon -húztam el a számat.
Másfél órával később láttuk őket és nemsokára mi is következtünk. Mindkettőnknél ott volt a lemez és egy füzet, mivel nekem az első album volt meg én mentem elsőként.
Szép sorjában aláírták -mindenkire egy oldalt szántam- majd a túlsó oldalon ülő Niallel csináltattam egy közös képet. De az élmény felfoghatatlan volt! Először Harry írta alá, majd Louis aki megkérdezte a nevemet és ezt írta a lapra: "Dear Kate. You may not be plastic, but you're fantastic :) !"
Mellette Zayn ült ott, és itt könnyek szöktek a szemembe, úgy éreztem ez életem legjobb napja. Persze, hogy az volt hiszen ő is szívhez szóló üzenetet írt nekem amit személyesen is megmondott nekem. Liam tovább lapozott mert megtelt a dupla oldal, Wendy -Péntek 1D dedikálás! Ne kapj sokkot, jössz velem :DD!- üzenetén elmosolyodott aztán ő is gyorsan aláfirkantotta az Up All Nighton a fényképét és a füzetemet majd ... jött Niall James Horan. Az ír énekes aki elsőre a szívembe költözött mikor meghallottam a 'What makes you beautiful' slágerüket. Miután kellőképpen visszaszereztem az egyensúlyomat és a szemeim is átlagméretűvé váltak a sírást pedig lenyeltem megkérdezte mit szeretnék látni az ő oldalán.
-Amit gondolsz valami hülyeséget, tök mindegy -hadartam izgatottságomban.
Gyorsan elkezdett körmölni majd visszaadta becsukva a kis könyvemet és lazán elmosolyodott.
-Ez nem hülyeség, így gondolom -felelte titokzatosan.
Odanyögtem valami szia félét aztán kiálltam a sorból és megcsináltam a közös fényképet.
Otthon leültem az ágyamra és fellapoztam azokat a lapokat amiket mostantól fény védett szent helyen fogok tárolni, a lapok pedig egyre jobban markoltak a szívembe, mert nem csak aláírás volt benne, hanem szöveg is:
Harry: U are so pretty xx
Louis: Dear Kate. You may not be plastic, but you're fantastic :) !
Zayn: Your smile make me smile :D
Liam: I like your shirt ;)
Niall: You have wonderful eyes :)
Ez a nap önkéntelenül is a legjobbak közé tartozott. Azon kívül, hogy önbizalom növelő idézeteket olvastam aznap este tumblr-ön -jó, szánalmas nem kicsit, hanem borzalmasan- eldöntöttem azt, hogy egy fiú nem befolyásolhatja a kedvemet. Senki miatt nem leszek szomorú mert mást tart karjaiban. Hiszen ő döntött így, az ő hibája... Mert ha neki így nem voltam érdekes akkor máshogy se leszek. Nekem ma Niall Horan azt mondta, hogy gyönyörű szemeim vannak és Zayn Malik szerint olyan mosolyom amitől neki is vigyorra nyílnak ajkai. Kell ennél több??
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése