-Valami baj van? Történt valami? -kérdeztem ijedten.
-Veled minden olyan egyszerű. Jobban bírlak mint gondoltam...
Egy pillanatra lesokkoltam. Ez probléma neki?
-Ez volt a célom. Sikerült?
Kikapcsolta a biztonsági övemet, közelebb húzott magához és megcsókolt. Oh-la-la azok az ajkak! Két csók között magamhoz tértem és a homlokomat orrának támasztottam.
-Szóval ez nem csak egy futókaland az életedben?
-Te nem az vagy. Benned mindig van valami új ami miatt nem tudlak kiverni a fejemből.
-Gyere ide -búgtam neki.
Csókcsatánknak a telefonja vetett véget amiért legszívesebben kidobtam volna azt a vackot az ablakon.
Otthon neki álltam tanulni, aztán hívott Wendy így elmondtam neki röviden a történteket. Lehülyézett mert rossz környékre mentem a busszal és elkezdte magát Alondy névvel csúfolni mert míg én a barátommal mászkálok, ő otthon ül és tanul, vagy netezik miközben folyamatosan eszik.
Hétfő reggel szokásosan indultam suliba, topánka fölé farmert és barackszínű csipkés felsőt húztam fel vékony bőrdzsekivel. Tehát minden a megszokott kerékvágásban ment míg nem értem ki a sarokig.
-Brad? Szia -csókoltam meg.- Te ilyenkor még nem aludni szoktál?
-Nem. Ilyenkor elindulni szoktam. Mi újság?
-Semmi -túrtam bele a hajamba nevetve.- Nálatok? A kocsi?
-Éreztem, hogy megkérdezed -nevetett.
De válaszul megfogta kezemet, ujjait átkulcsolta az enyémen. Ezzel a lendülettel felejtettem el, hogy mit is akartam tőle kérdezni. A suli udvarán gyűltek az emberek, a cigifüst és a hangoskodók akik párban voltak. Én ezúttal is befelé igyekeztem a társammal, viszont visszahúzott a járdára a gyepről és megcsókolt. Talán pár nappal a ballagásom előtt megtudják néhányan a nevemet, vagy megkapom a 'Brad csaja' becézést. Nekem mindegy, elég ha ő tudja a nevemet.
"Forever alone"
Wendy tényleg komolyan veszi a macskákkal való meghalást. A sarkon állt és onnan írt nekem. Intettem neki míg odajött hozzánk Trey.
"Nem leszek gyertyatartó."
"Helyes, mert nem tudom midet kéne meggyújtani :D"
Éljen a kommunikáció, Wendyvel lerendeztük a hétfő reggelit.
A nap csodálkozó tekintetekkel és pletykafoszlányokkal telt. Soha nem voltam a középpontban vagy pletyka tárgya és ezúttal se. Hiszen egy suliba hány magas, hosszú barna hajú lány van? Körülbelül az iskola lányainak a fele. Így az évfolyam találgatott ki az új kellék, azonban senki nem tudta, hogy én nem egy kiegészítő vagyok neki hanem komoly, remélem.
Kedden Brad nem jött suliba mert iskolalátogatáson volt. Fogalmam sincsen miért ilyenkor, de odament. Wennel mentem suliba és egész nap vele voltam. Ebédszünetben azonban érdekes pletyka jutott a füléhez amit velem is megosztott.
-Tudod hol van a barátod?
-Igen. Egyetemre ment látogatóba, vagy mi. Miért?
-Azt hallottam, hogy kórházban van a barátnőjével akivel egyébként hónapok óta együtt vannak de elkezdett a csaj hasa nőni.
-Ez már nevetséges -horkantam fel.- Mik ezek a folytonos híresztelések?
-Tele van ilyenekkel a suli. Általában a népszerű diákokról mennek a mindenféle kamu történetek de a végzősöket is szeretik célba venni.
-Szuper -közöltem unottan majd beleittam a vizembe. Ideje lenne hozzászoknom a városi dolgokhoz: víz helyett kávét inni és szendvics helyett gyorskaját enni. Szoláriumba menni mert sápadt vagyok aztán...
-Nincs kedved délután valamihez? Tudod elkezdtem edzeni de egyedül nagyon unalmas. Mit szólsz?
-Oké! Ha végeztünk akkor követlek míg ki nem rúgsz a házadból -vigyorogtam.
Wendy persze nem tipikus londoni lány, legtöbb lányosztálytársam csak csettintene és a szüleitől kapna egy bérletet valami menő helyre. Ő azonban magától kezdett fogyózni.
Délután fél négykor nála ültünk az ebédlőben és ettünk. Ezután elszöszöltünk a lakásban, majd fél ötre mindketten ott álltunk egy apró nadrágban és sportmelltartóban a gépje előtt, megnézve magamat az egész alakos tükrében, rám fért a mozgás. Hajaj, de még hogy!
-Mindjárt meghalok -visította az ötödik percben.
-Te komolyan egy hete mindennap tizenöt percet szánsz mozgásra és így bírod? -ültem fel- Én legalább úgy nem bírom, hogy nem is mozgok.
-Neked a földön van a kezed!
Abban a pillanatban összerogyott és a padlót ütötte és hozzám vágta a másfél literes üres vizes flakont. Végül fél óra alatt megcsináltuk ezért Wendy kipipálhatta a hetedik napot így elindulhattunk futni. Felvettem a suliba viselt ujjatlanomat és mehettünk is.
-Merre jártál? -kérdezte Brad.
-Zuhanyoztam. Hol vagy most?
-Jövök hazafelé, negyed óra és beér a vonatom. Miért hatkor fürödsz?
-Wendyvel edzettünk. Szörnyen lusták vagyunk...
-Valamikor velem is eljöhetnél.
-Haha persze -puffogtam.- Teniszben levernél, futásban az első utcánál lehagynál és fociban valószínűleg elmenekülnék a labda elől.
-Holnap eléd menjek? -váltott témát.
-Gyere -húztam mosolyra ajkaimat.
Este a 19-20 századi történelmet tanulgattam este tízig és kezdtem zombiként festeni amikor hívtak a gépemen. Brad-del egy órán keresztül webkameráztunk ahol beszámolt a napjáról én pedig a pletykáról. Úgy nevetett, ahogy még soha nem láttam, a térdét csapkodta aztán a homlokát fogva rázkódott a válla.
Másnap megint a saroknál állt. Aznap hűvös volt és kissé ködösnek ígérkezett, így kevesebben voltak az udvaron, csak a cigizők.
-Te vagy Taylor dohányzik? -kérdeztem.
-Miért? -nézett komolyan a szemembe.
-Éreztem rajtatok néhányszor, amikor ketten elmentetek mellettem.
-Mindketten -jelentette ki.- Inkább Tay, ő elég aktívan mert van valami csaj akivel újra összejönne csak elszúrta elsőre. Pedig összeillenek, mindketten feketében szoktak járni, Slipknot-ot hallgatnak meg ilyenek.
-És te?
-Nem tudom, nem vagyok könnyű eset -vakarta meg a tarkóját.- Cigizek de oka nincsen, egyszer rászoktam valamiért aztán egyre nehezebb volt abbahagyni. Mostanában meg néha rágyújtok aztán nem, kedvfüggő meg te nem dohányzol.
Talán a sors akarta ezt a napot az érzések megbeszélése rászánni, vagy csak én voltam ennyire kíváncsi de francián csoportba kerültünk. Ezúttal nem Wendy-vel -ma nem jött be és még csak nem is vette fel a hívásomat- hanem Braddel. Szembeültünk egymással és mivel ő könnyebben beszéli a nyelvet mint én, ő kérdezett mintha a vizsgáztatóm lenne én pedig minél hosszabban beszéltem az adott dologról, lehetőleg értelmesen. Ez lett volna a feladat. Mi ál-akcentussal figuráztunk ki másokat és arról beszéltünk milyen jó volt a hétvégénk.
-Nézd meg, milyen unalmas ez a csoport. Mindenki azt csinálja amit mondd a tanár.
-Vagy csak úgy álcázzák mint mi -tipikus csibész mosoly jelent meg az arcán.
A hangulatunk mindvégig jó volt és vidám, Brad nem olyan mint amilyennek látszik: ha valaki megismeri igazán -a példa kedvéért most éppen én- nem látja többé azt a fejet amitől mások azt hiszik bunkó. Átlagos fiú, haja most elaludtabb volt mint tegnap és nem annyira sötét -az erős világítás miatt nekem is szőkébbnek tűnt a hajam- szemei boldogságot tükrözhettek és az ajkain is ott ült a mosoly ami engem is erre kényszerített, úgy vigyorogtam időnként akár egy vadalma.
-Miért voltál ideges mikor azt mondtad, hogy jobban bírsz mint gondoltad?
-Ne menjünk ebbe bele, kérlek.
-De, nagyon érdekel, mert nem tudom miért tetted. Mindenki a hátam mögött beszél rólam és te nem akarsz egy lúzer csajjal járni, vagy...?
-Az első komoly kapcsolatom -szakított félbe- pár éve volt, tizedikes voltam. Fiatalabb volt nálam a lány, és én.. szerettem. De sok minden nem működött és sokszor megbántottuk egymást tudtunk nélkül. Utána csak idősebb vagy velem egykorúakkal jöttem össze. Hülyeség, de -nevetett fel- nem akartam újra egy nálam fiatalabbal összejönni.
-Ez tényleg az, de... és most mit gondolsz? -vészesen közel hajoltam arcához.
-Klassz csaj vagy -kacsintott.
Ujjaival az államat magához húzta és megcsókolt.
-Infelder úr, ne az órámon csókolgassa a diákomat inkább végezzék a feladatot.
Szeretem -gondoltam. Még nem tudom hogyan, de érzem, valamit érzek belül ami időnként kiakar törni. Olyan érzés mint amikor a több emeletes épület tetejéről tudnál üvölteni annyi energia van benned.
-Hol vagy? Miért nem jöttél suliba?
-Apu kórházba került és nála voltunk bent anyuval -mondta szipogva.- Egy ismerőse hozta haza a munkahelyéről tegnap este, és a kocsival ütköztek. Aki vezetett meghalt, de apa nem, neki csak serülései voltak a fején amiket már stabilizáltak.
-Te jó ég! -kaptam a számhoz- Otthon vagy most? Átmenjek? Ilyenkor nem jó egyedül lenni.
-Itt van anya is, de gyere. A kapu kulcsa a belső zárban van az ajtóé a piros virágcserépben. Hozd be mindkettőt.
-Sietek.
Felkaptam egy tábla csokit és egy tucat zsepit aztán rohantam a szomszédba. Wendy smink nélkül és gyűrött ruhában ült a kanapén, lábait felhúzta a felsőtestéhez. Mellette az anyukája telefont szorongatva, talán imádkozott. Leültem kettőjük közé, az asztalra tettem amit hoztam. Wen a vállamra hajtotta a fejét és átölelt, elkezdtünk beszélgetni hiszen ilyenkor bármi jobb mint a legrosszabbra gondolni, mondjuk egy temetés szervezésére, vagy a koporsó színe aztán a halotti beszéd, a meghívó... Nem! Abban az órában, és napban ezt a gondolatot kellett kiűzni a fejükből. Először hagytam, hogy mindent elmondhassanak így megtudtam, hogy a másik autó vezetője volt a hibás aki egy buliba tartott már amúgy is részegen és talán beszívva. Hárman voltak, de csak a lány élte túl, ő vallott be mindent ma miközben a gipszére firkált egy fekete tollal.
Este a hírekben volt szó a balesetről és az áldozatokról, végig mellettük voltam és nyugtattam őket aztán amikor bejelentették, hogy a negyven év körüli férfi állapota már javul és túl van az életveszélyen fellélegeztek. Holnap délután mehetnek azonban csak be, így Wendy nem sokára elindult zuhanyozni majd vacsorázni. Szörnyen ki volt merülve, a szeme alatt fekete karikák éktelenkedtek. Nagyon hamar elaludt, akkor halkan kimentem tőle és hazamentem. Nem az én családtagomról van szó, de engem is megviselt és én nem is tudnám mit tennék ha apa ilyen helyzetbe kerülne, talán ordibálnék, sikítanék és kézzel lábbal próbálnék bejutni hozzá nem érdekelve hány ápolót kell ezzel széttaposnom vagy érzékeny helyen megütnöm...
Pénteken volt hivatalosan az utolsó napunk diákként a suliban. Ma bármi megtehettünk és ezzel éltünk is, persze nem mindent csak bizonyos értelemben. Fájdalmas és nehéz volt kipakolni a szekrényből az első óra előtt, a termünk tele volt táskákkal és szatyrokkal. Egyszerűen betolakodtunk mindenki elé a büfében, a mellékhelyiségen, a könyvtárban vagy a tanáriban, az alsóbb évesek nem szólhattak hiszen ma "rengeteg" dolgunk volt. Ma kaptuk meg a próbavizsgák eredményeit, a jövőjéről kellett beszélnie a diákoknak egyenként a pszichológia tanárnak és a tankönyveit visszaadni ha kölcsönözve volt. Délben lett lerendezve az ügyem, tehát indulhattam haza. Wendy akkor tette le a telefont és a nyakamba ugrott.
-Apa állapota egy napja stabil! Ha javulni fog vasárnapig akkor jövőhét közepén kiengedik!
-Apukád erős ember, jól lesz és ha megkaptad a vizsgáid eredményét együtt fogtok ünnepelni -támogattam a barátnőmet, hogy jó kedvre derítsem.
-És ma van az utolsó napunk a gimiben! Te jó ég, szuper ez a nap! Katie annyira boldog vagyok, hogy el sem tudod hinni!
Újra megölelt majd elkezdtünk sietni kifelé az épületből. Teljes csend uralkodott a folyosón mert mindenhol óra folyt így csak a termekből hallatszott ki gyerekzsivaj vagy tanár üvöltése.
-Utolsó nap!! -visította a barátnőm az örömtől majd ugrott egy hatalmasat és kirohantunk a gimnáziumból.
Semmi dolgunk nem volt, végeztünk a középiskolával, csak a vizsgák maradtak hátra. Ledőltünk egy fa tövében a gyepen, ott pedig átbeszéltük ezt a négy hónapot. Amikor beléptem fogalmam sem volt kivel fogok megismerkedni, úgy voltam vele senkivel és a szomszéd lány mindig át fog rajtam nézni mert le sznoboztam őt. Azt pedig örök gondolatnak tartottam, hogy a szép szemű sráccal akitől úgy oda voltam a beiratkozásomon, összejövök vele. Minden szuperül alakult, a gimnáziumoknak talán két fajtája van: az egyik ahol egy lábtörlő vagy és az akitől elkérik a leckét vagy a másik véglet: hihetetlen klassz barátra/barátokra és szerelemre lelsz.
Merengtünk az égre és éreztük a szabadságot, aztán megszólalt a telefonom az I Need Your Love. Wendy felhorkant majd megveregette a vállamat és elindult az útra.
-Igen? -vettem fel a készüléket.
-Van mára programod?
-Anyuval ruhát nézünk a ballagásra.
-Akkor ma mégse találkozzunk. Inkább Taylor öccsére vigyázok, de a ruhákról nem akarok hallani.
Így történt, hogy egész délután Wendyvel és anyuval jártuk a butikokat ruhát keresve. Amikor már lejártam a lábamat és leakartam ülni berángattak még egy helyre mert muszáj volt a fehér ruhámhoz valami bordót találni ami jelképezi a sulit, ezúttal csak egy nyakláncot találtunk amiben arany is volt de megvettük. Este Wen áthozta az egyik bordó övét ami szuperül állt a ruhámhoz így kezdődhetett a csajos este.
-Lányok, ne nézzünk romantikus filmet. Vígjáték?
-Miért Liz? Katie-nek van barátja, te Lewissal vagy én meg ezzel a ruhával. Mindenkinek meg van a tökéletes párja.
-Nem, ő csak itt lakik. Én nem tini vagyok, hogy járjak férfiakkal.
-Hol van apu?
-Hazament -görbült le anyu szája.
-Miért?? -csattantam fel.- Miért ment haza? Miért nem szólt? Mi a fene történt itt?
-Megpróbáltuk újra, de nem jött össze. Még se lettünk egymásnak teremtve.
-Egyszer elszúrtad, oké túltettük magunkat de most mi volt a gond?
-Egyszerűen nem passzolunk egymáshoz. Katie, én megpróbáltam de ha nem megy mit erőltessük?
-Mindig csak a pénz! Apu nem gazdag, és semmilyen cég vezetője de szeret téged évek óta! Miért nem veszed észre? Nem hiszem el, hogy megint képes voltál elhagyni vagy megbántani!
Leültem a kinti lépcsőre és a telefonomon elkezdtem tárcsázni.
-Hol vagy? Miért hagytál itt? -kezdtem azonnal.
Apa és anyu újra megpróbálták, ezúttal is a pénz okozott problémát. Ennél többet nem tudtam kiszedni belőle. Azt sem engedte, hogy én is hazamenjek, de holnap itt lesz a ballagásomon.
-Megint elszállt velem a hév. Szidtam anyut, kikeltek belőlem a régebbi érzések. Szégyellem magamat, tényleg nem akarok visszamenni a házba.
-Ne legyél ennyire kislány. Brad-del minden rendben van, vagyis veletek?
-Igen, Taylornál van most. Jön a családja a ballagására szóval nem tudunk majd sokat beszélni, de minden remek.
-Adhatok egy tanácsot?
-Te bármikor.
-Ne támadd le ha segíteni akar, mert nem szánalmat érez csak segítene. És ne titkolózz, ha van más valakid azt valld be mert lehet ezért fog köztetek egy szakadék keletkezni, amit nehéz lesz eltüntetni, valójában lehetetlen.
-Apa. Szeretlek.
-Én is.
-Gyere be. Nem haragszik, csak tudja, hogy elszúrta -Wendy megérintette a vállamat.
-De mindig...
Szombaton a tükröm előtt ültem tíz percig. Bambán meredtem a képemre, a gondolataim pedig arra próbáltak rájönni, hogy tudnék csendben maradni és nem kitörni minden egyes alkalommal. A szüleim elváltak, kevés az esély az újrakezdésre. Ideje elkezdeni a ballagásomra koncentrálni.
Brad kettőkor hívott, elindultam magára hagyva anyut. Elmondta, hogy sok rokona érkezett messzebbről is és összedobták neki egy kocsi árát. Az én családom nem veszi ennyire komoly dolognak az érettségit de mindketten örültünk.
A nap szikrázóan sütött délután ezért az osztályok kivonultak mikor elkezdődött a ceremónia.
-Apukád? -suttogta az előttem álló Wendy.
-Hazament. De azt mondta eljön ma.
-Biztosan eljön!
-Ja, biztos...
Csak reménykedek benne, hogy el fog jönni. Az igazgató beszéde alatt végig kerestem a szememmel a családomat de csak anyut sikerült észrevennem. Nem sokára elhangzott a nevem így kimentem a papírért amin az év végi jegyeimet tartalmazták, fogalmam sincsen miért de ez egy olyan iskola ahol a vizsgák előtt megkapod az végzős jegyeidet, öltözöl be és dobod el a kalapodat, hol ott esélyed lehet megbukni az egy héttel későbbi teszteken. De azért kimentem és átvettem azt a darab papírt, visszafelé egy irány felől hangos üdvrivalgás tört ki. Apa hangosan tapsolt és fütyült nekem majd a mellette lévő is rákezdett miután mondott neki valamit.
Szerencsére hamar végére értek az osztályok névsorainak és a beszédek sem voltak hosszúak. Mindenki egyszerre akarta odaadni a végzősének a virágot, miközben nekünk a kalapot kellett eldobnunk. Meg is tettük, de nekem a tekintetem ekkor már végig Bradet kereste a hatalmas tömegben. Nem találtam sehol mert az egész udvar egy hatalmas százlábúnak látszott és minden fiú kék talárt viselt. Végre sikerült kiszúrnom egy arrébb eső fánál egy családot ahol mintha őt látnám, talán a szüleivel, a nagyszüleivel, unokatestvérekkel akik mind ki voltak öltözve az eseményre, mögöttük nem sokkal egy csinos sötétbarna hajú lány állt, elsőre a családhoz soroltam volna de mindannyian meglepődötten néztek rá. Nem értettem a jelenetből semmit, de odaakartam menni a barátomnak gratulálni mert a tanárja szerint ez az éve jobban sikerült mint az idáig elvégzettek. Sajnálatos módon anyu ilyenkor terelt össze engem apuval és a nagyszüleimmel egy képre, majd ő velem, aztán apuval és kikönyörögtem egy hármasat is. Elindultam Brad-nek végre gratulálni mikor újra visszahúztak, ezúttal Wendy egy közös fényképre, baljós mosolya volt, talán kicsit megjátszott is de nem válaszolt a "Miért?" kérdésemre. Mély levegőt vettem és mosolyogtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése