Vizsgák

-Szeretlek -mondtuk egyszerre.
-Nem tudom, hogy tudok annyira gyökér lenni, hogy ennyiszer megbántalak de mindet sajnálom. Időben akartam odaérni és elkéstem. Nagyon sajnálom, mindent. Fontos vagy nekem és szeretlek. Nem akarlak elveszíteni.
-Ha tudnád mióta szeretném ezt hallani -néztem rá könnyekkel teli szemmel.
-Nyáron apunál leszek a nyelvtanulás miatt. Eljönnél velem Franciaországba?
-Hogy hová? -döbbentem le.
-Várj! Te szeretsz? -nézett rám kerek szemekkel, arcára teljes döbbentség ült ki.
-Igen, ha tudnád mióta és mennyire -tekintetemet övébe fúrtam.

Így történt a keresédes a ballagás ami miatt Wendy lelkileg összeomlott, én magamba tartottam a kicsattanó boldogságomat és Brad megkapta a kocsiját. Anyut a halál gondolata foglalkoztatta a szomszéd esete miatt így kissé különleges helyzetben ébredtem vasárnap.

Wendy nem vette fel a hívásaimat ezért zavartan ücsörögtem a nappali kanapéján a reggelimet fogyasztva. Anyu ekkor jött be az udvarról, az újságot olvasva amiben a balesetről is írtak.

-Ma intézik a temetést. Estefelé átmész hozzájuk?

-Igen, szeretnék. Szörnyen nehéz lehet most nekik, bele se mernék gondolni mi lenne ha most ez nálunk történt volna.

-Ilyenekre ne gondolj, kérlek.

Anyu átölelt de az idilli pillanatot megzavarta a telefonja és el kellett rohannia munkahelyére. Magamra maradva egy fehér rövidnadrágot húztam egy vékony sötétkék felsővel és elkezdtem tanulni a vizsgákra.

Angol, francia, történelem, filozófia és pszichológia a vizsgatárgyaim. Kissé magasra tettem a mércét, de a továbbtanulás miatt szükséges volt és tudtam is a tételeket, már ahogy. A vasárnapom elment a történelemmel és a paranoiával. Este átmentem Wendy-hez aki próbált erős maradni, de miattam nem kell ha akar sírjon nyugodtam és mondja el mit érez mert meghallgatom. De, hogy tanuljunk ezért franciául nyöszörgött nekem.

A következő héten a tanulásra koncentráltam és a vizsgákra próbáltam tökéletesíteni a tudásomat. A barátnőm is próbálkozott de neki megengedték a tanárok néhány hét halasztást ezért időnként elmentünk kávézni ami azt takarta, hogy ő ivott valamit én pedig a tételeket néztem egy üveg víz társaságában és közben beszélgettünk.

Brad szintén tanult de csütörtökre elkerülhetetlen lett, hogy ne legyünk végre együtt. A belvárosban találkoztunk az egyik buszmegállóban. Azonnal észrevettem sötét haját és világos farmerját. Majdnem egy hete nem láttam már ekkor szóval akármennyire is filmbelinek tűnt amikor leugrottam a járműről a nyakába borultam és hosszú csókcsatába kezdtünk. Hihetetlen mennyire boldog vagyok vele és mennyire klappol köztünk minden, tehát valami gond lesz nem sokára -szólalt meg a fejemben egy hang.

-Mi újság? -néztem rá.

-Semmi, egy-két tárgyra tanultam -válaszolta és ujjait enyéimre kulcsolta.- Hívtalak volna tegnap egy kisebb bulira, de amekkora stréber vagy hoztad volna magaddal valamelyik könyvedet.

-Hé! Most se hoztam könyvet -csak egy francia tételt.

Mentségemre szóljon, azt a nyelvtani részt sohasem értettem és szeretnék egy kis korrepetálást. Aztán meg jöhet más. A Green Parkba indultunk azon a meleg csütörtöki napon. Az egész hely zöld volt, amerre a szemem látott egyenes vonalba ültetett és tökéletesre nyírt fákkal, fapadokkal, sárga virágokkal és kevés emberrel, szóval tökéletes volt számomra. 

-Mi az az épület a távolban?

-Buckhingem palota. Komolyan ennyire nem ismersz semmit? -nevetett rajtam.

-De, csak nem tudtam, hogy ebben a parkban van. Annyi van itt, hogy nem várhatják el tőlem azt is, hogy kívülről fújjam honnan hova lehet kilátni.

-Béna vagy -röhögött tovább.

-És fura, stréber, idiótán vigyorgó, időnként eszelős tekintetű, aztán még könyvmoly is de számítógépes játék megszállott is tudok lenni, de azért szerethető. Nem? -néztem rá bociszemekkel.

-Mi az hogy! -puszilta meg az orromat.- Egyszer muszáj átjönnöd már hozzánk, érdekel mennyire vagy jó PC játékokban.

Leterítette a pulóverét amire ráfeküdtünk és folytattuk a barátságos vitánkat arról, hogy egy lány tud-e olyan jó lenni ezekben mint egy fiú. A táskáját a fejem alá tettem a bakancsomat végül lerúgtam a lábamról így teljes kényelemben pihentünk mint a többi ember. Szerencsére pont azon a részen senki más nem volt.

-Mi mozgolódik a táskádban? -kérdeztem

-Az csak kaja. Ha éhes lennél. Bedobáltam otthon a szekrényből ezt azt.

Aha, valami van amit se magamnak se Bradnek nem mondtam még. Az utóbbi héten keveset ettem több okból, egyrészt nem volt időm másrészt nem kívántam semmit. Sokszor szédültem már ezért szőlőcukrokat rágcsáltam, vagy valami egyszerű kaját fogyasztottam el, de semmiféle édesség nem került az utamba.

-Uhm micsoda?

-Epres zöld tea és csokis gabonapehely. De rendelhetünk pizzát is -mosolygott.

Mindet kiborította a táskájából és megcsapott a tea tipikus illata, végre valami amit képes voltam megkívánni, aztán így voltam a másikkal is és újra tele volt a hasam finomságokkal. Az időérzésem teljesen eltűnt fogalmam sem volt hány óra lehetett mikor elkomorodott a barátom és rám nézett miközben könyökölve szétzúzott egy fűcsomót. Arra gondoltam bárcsak visszajönne az a mosoly amin néha rajtakapom. 

-Nem válaszoltál valamire -ráncolta össze a szemöldökét.- Franciaország, nyáron?

-Basszus! Annyira elfelejtettem pedig nagyon megleptél vele. Igen! Nagyon szeretnék! -támadtam le a karjaimmal.

-Remélem megértik majd a szörnyű kiejtésedet -cukkolt tovább.

Haragudni képtelen lettem volna rá, ilyenkor a szemeinél és ajkainál aranyos nevető ráncok jelennek meg amihez még az előbbi barnás zöld árnyalata is csatlakozik és... se szó se kép. Örülök, hogy nem ájulok el vagy ordítom, hogy "MIÉRT??" . Ha tudja, ha nem mit birtokol szemtelenül visszaél vele és ez borzasztóan idegesítő, de mégis elbűvölő.

Aznap este zuhantam vissza a tanulásba, hogy hétfőre a lehető legjobb formámban tudjak levizsgázni. Jobb volt, hogy ettem és nem csak kényszerből de túl sok tanulnivalóm volt ahhoz, hogy lemenjek a konyhába és csináljak egy szendvicset. Az éjjeliszekrényemhez nyúltam egy kisebb méretű befőttesüvegért amiből kivettem egy fehér cukorkát és a kezembe morzsolgattam. Pontosan abban a pillanatban vettem a számba amikor anyu belépett.

-Te meg mit csinálsz? Mi az a fehér por a kezeden? Mit nyeltél le?

Ajj a vadászkopó nyomozásra indult, valószínűleg már arra gondol, hogy mennyi ideje tudom a drogjaimat pöpec módon rejtegetni tőle.

-Szőlőcukornak hívják, és arra van, hogy amikor szédülsz de nem tudsz enni az agyat is képes beindítani -fogalmaztam meg.

-Nem tetszel nekem az utóbbi időben. De rendben, csináljak neked egy omlettet?

-Inkább valami gyümölcsöt ennék. Alma van itthon?

-Sose ettél önszántadból almát -vonta fel a szemöldökét anyu.

A héten már csak telefonon keresztül tartottam a világgal a kapcsolatot mert rám jött az afféle megbukok a vizsgán paranoia így a hirtelen való rengeteg tanulás amit tizenkét évig nem ilyen rendszerességgel használtam rengeteg erőmet elvette. Sokszor szédültem és fájt a fejem de még enni sem volt időm és kedvem se. Mondhatni almán, tejen és napi egy rendes étkezésen éltem valamint kávén. Vasárnapra karikásak lettek a szemeim és mindig valamilyen tananyagot mondtam a fejemben ezért sokszor meg sem hallottam ha hozzám szólt anyu.

-Elég! -csapott az asztalra.- Egész nap itthon vagy bezárkózva a szobádba, semmi életjelet nem adva magadról péntek óta és ma reggel mikor újra szerencsém van látni a lányomat, egy sápadt karikás szemű félig zombi mászik elém. Mit csinálsz te a szobádban, mit rejtegetsz? Szeretném ha ma itt tanulnál a nappaliban, mert nem hiszem, hogy ennyire kimerítő lenne néhány alapvető vizsgára felkészülni.

-Negyven évvel ezelőtt még számokkal számoltak, kevesebb volt a történelem és ha angolul tudtál bárhová mehettél. Ezeknek az időknek már vége van -néztem fel a palacsintámból.- És nem, nem drogozok. Viszont idegesítő, hogy ennyire trógernek gondolod a lányodat.

A négy darab palacsintámmal felvánszorogtam a szobámba, újra magamra zártam az ajtót és vártam Brad válaszát a skype hívásomra. Ami azt illeti franciából sokat segített nekem és délre általában fel is ébredt. Ő nem vette ennyire komolyan, főleg mert neki a sport szakos továbbtanulás miatt nem is kell. És mivel neki jóval több szabadideje volt ezért én sem tanultam annyit amennyit mondok. Általában tíz óra után abbahagytam a magolásokat és hajnali kettőig beszéltünk kint az utcán, vagy gépen keresztül. Ez annyira feldobott, hogy utána tanultam egy másfél órát aztán kidőltem és reggel kilenckor már újra kávéval a kezemben néztem a tételeket. De szerencsére ez az utolsó napom volt.

Hétfő reggel valamivel kipihentebb voltam és két apró salátás szendvicset is lebírtam nyomni a torkomon. Egyszerű fekete csőnadrágot húztam fehér blúzzal és sállal a vizsgára, amihez magassarkút húztam -gondoltam nem bakancsba megyek be...- és egy farmeringet mert reggelente még mindig hűvös volt.

Braddel egy napon vizsgáztam és egy időpontban is így kénytelen volt együtt menni a barátnőjével akin már csak a korrektor tudott segíteni. Az utca végéről kilehetett szúrni beesett szemeimet.

-Akkor sok sikert -csókolt meg a termem előtt ahová az osztályomból másik tíz tanuló neve szerepelt még.

Időben megkaptam a lapot és azonnal neki is álltam.

Szerdára végeztem az összes felvett tárgyammal és nem is terveztünk mást az összes végzőssel mint egy hatalmas bulit. Az utolsó hónapot mondhatni végig szenvedtük és már a fülünkön jött ki a tanulás ezért ez volt a legkevesebb amit megérdemeltünk. Wendy még nem érezhette ezt át, mert neki két héttel arrébb tolták a tragédia miatt.

Brad a két haverjával indult el valamerre megünnepelni, hogy többé be sem kell jönniük a suli területére.

-A barátnődet nem hívod? -kérdezte Taylor amikor még hallótávolságon belül voltam.

Igazából az ő hangját bármikor megismerném, azon emberek közé tartozik akiknek fura hangjuk van, egyszerűen nem olyan amit elképzelne mellé az ember. Az általában fekete ruhákban járó Tay aki a Sklipnot és egyéb fura tagú emberekből álló bandákat hallgatja mély és rekedtes hanggal képzelné el az ember, viszont neki a sors vidám hangot adott: mint egy tizenhárom éves fiú akinek be lenne fogva az orra. Nem lehet leírni milyen hangja van, egyszerűen csak felismerhető és ha hangos akkor vicces.

-Katie? -kiáltott utánam Brad a szokásos hangján, neki nem rekedtes a hangja egyszerű mély talán valami akcentussal amiről fogalmam sincsen milyen, de biztos vagyok benne, hogy nem angol.

Négyen beültünk Trey fehér kicsi kocsijába ami annak ellenére, hogy egyszerű Golf teljesen fel volt tuningolva és patyolat tiszta. Nem lehet benne cigizni -Taylor a szemeit forgatta- se enni még a lábakat is le kellett verni mielőtt beültünk. Elvitelre három doboz pizzát kértünk majd tovább hajtottunk a Temze partjához, egy kisebb parkba, ahol csak egy-két pad van és igazából eléggé elhagyatott szóval kocsival is simán bemehettünk mert még konkrét határa sincsen.

Az egyik padon egy szőke hajú lány ült, fekete sapival a fején és akkor esett le, hogy Tay azért hívott engem mert nemrégiben lett neki is újra barátnője.

-Mackenzie a nevem -mutatkozott be.

Összetoltunk két padot és ráültünk. Elkezdtünk enni és a vizsgákról dumálni de elkerülhetetlen volt legalább egyszer végignéznem Mackenzie stílusát mert tetszett nekem.

A sapkáján "You can't sit with us!" felirat volt, fekete Ramones bő szabású ujjatlan, farmer és fekete bakancs. Szőke haja csillogott a napfényben és épp a matek vizsgáját szidta.

-Nem hiszem, hogy jó lesz. Végig egy Linkin Park szám volt a fejemben és nagyon megakartam hallgatni. Alig tudtam figyelni a feladatokra.

-A filozófia is eléggé szívás volt -fejtettem ki a véleményemet.

-Jöttetek volna médiára. Simán meg volt, fel fognak venni az egyetemre -dicsekedett Taylor aki az összes felvett tárgya közül csak ezt tudta jól mert egyedül az érdekelte igazán.

-Bénák vagytok mind. Ezekkel a tárgyakkal semmire se viszitek az életben! Egyedül a franciát tudtam, de azzal vinni is fogom valamire.

-Megint kimész nyárra? -komorodott el Taylor.

-Ja. De idén haza is szeretnék menni.

-Cseszd meg -gyújtott rá Tay.

-Majd gyertek el, van hely bőven.

-Egy fontunk sincsen repülőjegyre.

-Mi ez az egész? -néztem fel a pizzámból.

-Az, hogy ez itt egy betelepülő és mindig elmegy. Egy rohadt nyarat se tudtunk végigbulizni.

-Hová?

-Franciaország. Már hívtalak titeket és mindig tartózkodtatok.

-A nagyszüleid miatt. Tőlem félnek -jelentette ki Trey.- Azt mondták, hogy az az izmos vadállat haverod akar jönni? Mondj neki rossz címet mert félünk tőle.

-Ugyan már annak egy éve -legyintett miközben a fejét fogva nevetett.

-Párizsban nem csak kifli evő emberek vannak akik sapkában és sálban járnak nyáron is? Bocsi én spanyolt tanulok nem vagyok képben ezekkel -szált be a beszélgetésbe  Mackenzie.

-Bagett!! -üvöltötte Brad.

Mindannyian elkezdett rajta nevetni, hiszen őt ezzel igencsak fel lehet idegesíteni mert profin beszél franciául és ezek szerint rengetegszer járt már ott a családja miatt. Egyet azonban nem értek. Miért jöttek Angliába? Vagyis most már kettőt. Hogy került sör mindenki kezébe? És nekem miért nem adott senki? Nem mintha annyira akarnék inni de azért mégis.

-És én?

-Ja tényleg, bocs. Te is jössz este? -nyújtotta át az utolsó üveget Taylor.- A környéken van egy kocsma az osztályunkkal azt beszéltük oda elmehetnénk utána meg tovább amerre gondoljuk.

-Aha. Miért is ne? -kortyoltam bele az italba és elhúztam a számat.

Legutoljára tavaly, egy nyárzáró buliban ittam sört Wattonban. Vajon mi lehet az ottaniakkal? Annyi kérdés lakozik bennem, hogy néha nem is tudom honnan jönnek. Senki sem keresett onnan és Jack is teljesen eltűnt azóta az életemből.

"Valamikor haza kéne látogatnom." -gondoltam miközben a kulcsomat kerestem elő és nyitottam az ajtó zárját. Este nyolcra terveztük a találkozót de Brad hétre jön értem szóval három és fél órám volt még. Felhívtam Wendy-t aki meg is jelent nálam néhány tétellel de félretette míg beszélgettünk.

-Inkább nem mennék. Nem akarok inni és bulizni sincsen semmi kedvem, jó tanulni se de azt muszáj, viszont részegre le inni magamat nem. Tudjuk mi történt utoljára...

-Csak egy kérdés volt -vontam meg a vállamat.- Hogy haladsz?

-Egész jól.

Wennel elkezdtünk tévét nézni de nem igazán érdekelt minket ezért inkább áttértünk újra a beszélgetésre hiszen régen beszéltünk már önfeledten és csak úgy. Ez azonban nem várt témába csapott át.

-Voltál már Brad-del úgy bulizni, hogy együtt voltatok?

-Nem -tűnődtem el.- De előtte voltunk, akkor jöttünk össze.

-Fején találtad a szöget.

-Miért?

-Brad egy buliban jött veled össze, velem is, azzal a lánnyal is akinek olyan lófeje van és sorolhatnám mert nem sok kivétel van.

-Azt akarod mondani, hogy ma is beszerezhet magának valakit?

-Ha akar, vagy ha meglát valami olyat. Katie én ismerem Brad stílusát és már nem bírom magamban tartani, hogy téged ő biztosan kihasznál, ha nem most majd később. Nem illetek össze mert teljesen különbözőek vagytok. Egyáltalán hogy viseled el a cigaretta szagát mindig amikor csókolózol vele és sokszor a pia bűzét? Hozzád egy olyan fiú illene aki romantikus és mondjuk gitározik azonos zenét szerettek és tipikus angol a srác. De Bradben semmi ilyen nincsen, még az se, hogy angol nem még, hogy romantikus.

-Miért vagy mi vagy... Wendy én. Szóval. Mit akarsz ezzel mondani?

-Azt, hogy te és Brad nem illetek össze, semennyire sem -nézett a szemembe és lassan mondta, hogy képes voltam felfogni.

-De hiszen jól megvagyunk. Tudom, hogy nem haverod de attól még mi meg vagyunk és...

-Katie. Én gyűlölöm őt. Komolyan rühellem azt a srácot és nem értem miért folyamodtam arra a tettre, hogy én újra akár hozzá is érjek. Viszont te megváltoztál mióta együtt vagytok, most is érzem rajtad a sör szagot és a cigit is. Ez nem te vagy, négy hónapig egy személyiség voltál akit megszerettem és biztos vagyok benne, hogy nem játszottad meg. Pár hete viszont sok minden változott, mondjuk a viselkedésed és a szagod. Biztosan rágyújtottál mert bűzlik a hajad és a ruhád is. Én sem vagyok szent de ha látnád magad a karikás szemeiddel az elmosódott sminkkel és úgy mindennel rájönnél mit magyarázok. Na most hogy eléggé megutáltattam magamat veled azzal, hogy egy tükörképként elmondtam mi a valóság inkább elmegyek mert egy óra és megjön a hőn áhított szerelmed. De azért kérlek, ne idd le magad annyira, hogy másnap egy kórházban ébredj gyomormosással. Hidd el, hogy fontos vagy nekem ezért mondom és nagyon szeretlek téged. Négy hónap is elég volt erre, hogy rájöjjek. Szia Katie.

Ahogy becsukta az ajtót elkomorodtam. A hajamban tényleg van cigaretta szag de nem gyújtottam rá hanem a többiek mellett ültem akik dohányoztak. Inni is pár kortyot ittam de ma végeztem végre a gimnáziummal! Olyan az a suli, hogy még a leggyíkabb gyerek is tuti inni fog ma. Wendy megbántott mert nem volt igaza, nem változtam meg csak nem tudja elviselni a barátomat mert nem szereti őt. 

"És ha mégis megváltoztam? Egy olyan lány leszek aki Wendy szerint illik Bradhez? Vagy kihasznál?" -gondoltam.

-A franca Wendy most paranoiás lettem!!! -üvöltöttem.