-Tehát eljött az első éjszakám az utcán -nevettem a szerencsétlen helyzetemen.
Senki sem tudja előre eltervezni azt, milyen amikor egy éjjel nem tud sehova se menni vagy bárkivel beszélni. Én sem tudtam, hogy egyszer majd néhány órára az utcán kell bóklásznom mert nem akarok bemenni egy házba. Nem aludtam el egyébként, ugyanis Adam-mel való kellemetlen találkozást követően két és fél órát töltöttem az utcán és csak néhány percre ültem le, de egyből kisebbségi érzésem támadt ettől. Megvártam a napfelkeltét és ezután mentem vissza. Adam szintúgy a nappaliban aludt el, és úgy horkolt, hogy azon csodálkoztam az unokaöccse hogyan nem ébredt még fel rá. Használatba vettem a fürdőt aztán óvatosan bújtam be Brad ágyába az egyik pulóveremben és rövidnadrágomban. Fel sem eszmélten semmire egészen délutánig 6-ig.
-Alszik.
-Mióta?
-Nem tudom. Fél órája jöttem fel, azóta leejtettem egy ásványvizes palackot de arra sem kelt fel.
-Van egyáltalán pulzusa?
-Vicces. Nem látod, hogy lélegzik?
-Honnan kéne látnom? Tök sötét van.
Kezdtek eljutni az agyamig a mondatok főleg a "tök sötét van". Akkor feküdtem le amikor a nap felkelt... Próbáltam azonosítani a hangokat.
-Szerintem ma sem megyünk sehova. Jössz online játszani? Football Manager?
Ez határozottan Brad volt és nagyon közelről. Ekkor éreztem hogy nem a matracon fekszek hanem egy lélegző testen. Résnyire kinyitottam a szemeimet és láttam Trey-t magammal szemben. Mármint egy laptopot láttam magam előtt de benne Trey feje és mellkasa volt. Egy apró kis ablakban láttam Brad fejét és magamat ahogy a fejem az oldalán van a kezemmel átölelem. Elmosolyodtam a helyzeten. Mindent tökéletesnek éreztem. És Bradnek végre nem volt dohányszaga. Vagy négyszer megszagoltam a felsőjét mire feleszmélt, hogy ébren vagyok.
-Nézd már meg, csak nem felébredt? -szólt már rendes hangnemben Trey. Idáig gondolom suttogtak.
Felültem és megnéztem az időt, délután hat óra. Úgy látszik tényleg jól elaludtam és időközben beborult az ég mintha már este lenne. Lustán szemerkélt az eső, ami eléggé unalmas volt ezért visszafeküdtem az ágyba hallgatva a beszélgetésüket. Már elkezdődött az online játszmájuk amit némán figyeltem Bradnek dőlve.
Talán aznap még rá sem gyújtott. Az a fajta illata sokkal jobban tetszett. És az is, hogy csak ketten voltunk meg Trey hangja. Adam sehol. Amíg nem látom újra minden rendben lesz.
Következő pillanatban már az egész szoba sötét volt. Nagyon szomjas voltam és képtelen lettem volna visszaaludni. Kimentem a fürdőszobába ahol megvizsgáltam az arcomat, és örömmel tapasztaltam, hogy a fekete karikák eltűntek a szememről, viszont kócos voltam és a szám cserepesen festett. Ittam az egyik fogmosópohárból és újra megvizsgáltam magamat a tükörben. A látvány most sem tetszett -ahogy sosem- és inkább sarkon fordultam. Mentem volna vissza, és el is indultam aztán éreztem egy tekintetet ami szinte égette a hátamat. Megfordultam és ott volt Adam.
-Azt hittem már vissza se jössz, úgy megijedtél vagy valami.
-Nem akartam veled beszélni abban az állapotban.
-Máshogy akarnál? Mondjuk most? Azóta kijózanodtam, meg lefürödtem, aludtam is és ettem is.
-Hajnal van. És szeretnék...
-Egész nap aludtál. Nem úgy nézel ki mint aki menten elalszik.
-Ajj jól van. Mondjad, mit akarsz.
-Amikor először találkoztunk nem úgy néztél rám mint most. Sokkal távolságtartóbb vagy mint akkor.
-Mert nem akarok tőled semmit.
-Akkor pár napja még miért néztél rám úgy?
-Hogyan Adam?
-Pontosan tudod.. -kezdtem kényelmetlenül érezni magam, emlékszem mennyire el voltam ájulva a szemeitől, csak még magamnak is alig mertem bevallani.
-Adam.. Én már akkor is együtt voltam Brad-del és csak apró hullámvölgybe estem akkor. Kedvtelen voltam, nem értettem mi történik és rosszul éreztem magamat, egyedül voltam és te odajöttél hozzám beszélgetni. Nagyon jól esett a társaságod és azért néztem annyira a szemedbe mert egyrészt szép másrészről fogalmam sincsen. De amint elmentem megbántam és azóta sem értem mi volt az.
-Pedig nagyon egyszerű -ült le a folyosóra és lehúzott engem is.- Érdekellek.
-Nem. Csak szép a szemed színe.
-Mert érdekellek.
-Nem! -sziszegtem.
-Miért? Talán minden ember aki szembe jön veled tetszik a szeme?
-Nem. Nem érted az egészet.
-Tudsz még valami mást is mondani a "nem" szón kívül?
Figyelmen kívül hagytam a beszólását és folytattam. -Akkor még volt valami a szemedben a színén kívül, nyugodtság és kedvesség ami rám ragadt. Kedves voltál és nem ennyire erőszakos mint most. Már egyáltalán nem azt látom benned amit akkor láttam.
-Most mondtad ki. Láttál bennem valamit.
-Nem láttam. Vagyis de, de nem azt amire te gondolsz.
-Mondogasd csak magadnak, de kimondtad ami benned volt. Tudtam én, hogy tiszta ösvény van előttem.
-Ösvény? -értetlenkedtem- Tényleg azt hiszed, képes lennél a saját unokaöcséd kezéről lecsapni? Szerintem nálam egy idősebb és belevalóbb lány kellene neked.
-Majd meglátod -kacsintott amire a szemeimet forgattam és sarkon fordultam.- Szeretem a kihívásokat és te annak bizonyulsz. Nem fogom hagyni, hogy majd pont te cselezz ki engem. Simán megszerezlek..
-Álmodozhatsz, csak pofára ne ess.
Ilyen emberrel még nem találkoztam. Nem is akar igazán de az unokaöccsétől simán lenyúlna, csak azért, hogy bizonyítson valamit. Képes lenne fájdalmat okozni annak akit szeret. Nem értem az embereket. Mármint egy fajtáját. Brad olyan akivel ha már együtt töltöttél egy fél órát rájössz, hogy ő nem bunkó csak nem bízik az emberekben. Van benne egyfajta félelem mert már átvágták az agyát, és azzal védekezik, hogy távolságtartó. Utálhatja őt több ember, elhordhatja bárminek de nincsen igaza, mert én már akkor tudtam, hogy mindenki téved amikor legelőször igazán a szemembe nézett és megláttam az apró gyötrelmet a szemében de a másik sarkában viszont ott volt a mosoly, a vidámság.
Ahogy visszafeküdtem mellé az ágyba eszembe jutott a kezdet kezdete amikor féltem neki köszönni vagy amikor megbátorkodtam vele csak nem hallotta. A sok nyökögés és elvörösödés, a folytonos folyosón való járkálás vagy azok a jó francia órák amikor előtte ültem és a hajam mögött próbáltam kilesni mit csinálhat. Akkor minden mennyire értelmetlennek és bonyolultnak tűnt, legszívesebben odamentem volna megkérni, hogy mondja már el mit érez mert én beleőrülök utána pedig kitörölni az agyából ezt a beszélgetést. Most pedig annyira egyszerű minden akkori emlék. Kíváncsi vagyok fél év múlva, hogyan fogok erre emlékezni...
Reggel első dolgom volt hajat mosni és fürdeni elkerülve Adam-et. Egyszerű fehér pólóban és sortban kiültem az udvarra míg megszáradt a hajam.
-Nem mindig ilyen unalmas itt lenni -ült le mellém a földre Brad.- Beneger Párizsban maradt Leger meg dolgozik. Tavaly mindig elmentünk vezetni meg bulizni. Egyszer csak úgy lementünk délre a partra -előrenézett kezeit átkulcsolva a lábán és elbambult. Mellé ültem és a fejemet vállára hajtottam. Egyik lábam a hátánál volt míg a másikon ültem. Imádom átölelni, olyan nyugodtság tör rám, akár felrobbanhatna egy atombomba és jöhetne a fekete füstfelhő ami szétmarja a bőröm én akkor is itt ülnék a karjának támaszkodva, ajkaimat bicepszére helyezve, szempilláimmal a vállát csiklandozva és nézném ahogy minden széthullik. Nem vennék levegőt, csak nézném ahogy minden darabokra hullik. Nyugodtan ülnék és nézném ahogy másik a földön kúsznának a temető felé. Én csak ülnék mellette és mosolyognék. Pontosan ezt éreztem. Nem hiszem, hogy megváltoztam volna bármikor is, egyszerűen csak megtanultam igazán szeretni. Előtte még soha senkihez nem tudtam ilyen szinten kötődni.
-Mit szólnál ahhoz, ha lenéznénk holnap délre? Van kocsim és már jogsim is nagyjából. Apu odaadja a kocsit csak magadat kell hozni.
-Ketten?
-Együtt. Aztán visszamehetünk akár Londonba is ha itt nem jó. Taylor ha hazajön majd a fesztiválokról akkor átmegyünk hozzá. Az elmúlt fél évben majdnem minden hétvégén nála voltam.
Ez máris jobban hangzott. Adamtől szabadulni akartam. Amikor meglátott mindig rám kacsintott vagy gúnyos mosolyra húzta a száját. Azonban Trey-jel már szerettem volna élőben is beszélni. Hiányzott már az a macis Trey akivel olyan jó levelezéseim voltak.
Délután a nappaliban ülve -Adam elment dolgozni, Brad az udvaron focizott Legerrel és az apukája a vacsorát csinálta- nyugodtan tudtam Trey-jel videochatelni egy kis ideig.
-Na mesélj milyen a bagettek földje?
-Jó. Egész jó. Kicsit honvágyam van.
-Nem vagy túl meggyőző..
-Sajnálom. Csak... Beszélni szerettem volna veled.
-Miért?
-Leírom.
Mélyen kifújta a levegőt és komolyan belenézett a kamerába. -Mi történt?
"Párizsban találkoztam vele. Nem volt köztünk semmi csak jól esett aznap egy ismeretlen társasága mert nem voltam a toppon. A fejébe vette, hogy ő érdekel engem. Szóval érted.. Én. Nem. Érzek. Iránta. Semmit. De ő itt kacsingat és már nagyon irritáló."
-A gyerek ilyen. Egyszer volt itt. Többet nem hívtuk ide, nagyon imádja azt a délies báját.
"Brad is éppolyan mint ő, csak nem ennyire magabiztos. Adam-ben már túlteng az önbizalom, egyszer kifog durranni annyi van benne. Külsőre nagyon hasonlóak, belsőre ég és föld. Adam a föld. Pontosan addig tart benne az emberség mások érzései iránt. Te képes lennél valakit csak azért megszerezni, hogy bebizonyíts valamit még ha azzal fájdalmat is okozol neki ??"
-Az az ember hülye. Gyertek haza hamar, mert hiányoztok.
"Lehúznám a vécén.."
-Mi? -csodálkozott.
-Ne haragudj -nevettem.- Épp megy valami műsor a tévében amiben azt hallottam, hogy egy férfi lehúzott egy nyuszit a vécén. Na én az ilyet húznám le ott.
-Nyugalom. Mosolyogj és most menj Bradhez. Szeressétek egymást, mert nektek ezt kötelező! És amint tudtok gyertek haza, várlak titeket.
-Rendben! -mosolyogtam. - Jó lesz majd látni. Hiányzol már Trey..
-Te is nekem kis nyomi. Örülök nagyon nektek. Brad már megérdemelt egy normális lányt.. Az előzővel eléggé csúnya vége lett. Átvágta a fejét a vége felé többször is.
-Dannie... Utálom azt a lányt.
-Nem csak te -dobolt idegesen az asztalán.- Nem volt jó időszakja akkor se nekem, se Taylornak, utólag már Brad-nek sem. Menj Brad-hez, jól esne neki ha átölelnéd hátulról..
-Rendben. Szia Trey -integettem neki.
Kimentem az udvarra ahol Brad éppen csípőre tett kézzel nézte a labdát és a haverját. Mosolyogva mögé léptem és a hasánál összefogtam a kezem. Fejem a deltaizma és a csuklyásizma között volt -haha az egyetlen dolog amit megtanultam igazán biológiából azok az izmok, igyekszem kihasználni a tudományom- és csak szorítottam magamhoz. Egy pillanatra megfeszült aztán valahogy szembe kerültem vele. Kezét államra tette aztán a derekamra és folyamatosan magához húzva csókolt. Azért a pillanatért, hogy örökre tartson életem minden napján vágytam. Legszebb csókom volt. Küldtem az agya felé folyamatosan a "szeretlek" üzeneteket. Mert szeretem. És csak Őt. És nagyon. Mindennél jobban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése